Amióta csak olvasok, nagyon sokat gondolkodtam már ezen a kérdésen és gondolkodom folyamatosan is. Persze nem is olyan fontos filozofálni ezen, az ember olvas, van, amit megszeret, van, amit nem és kész. Olvasni kell, nem az olvasáson agyalni. De valahogy mégis piszkál a gondolat, hogy miért van az, hogy az egyik könyvet elégedettséggel, míg a másikat rossz szájízzel teszem le. A válasz egyszerű (is lehetne): azért mert az egyik jó, a másik pedig rossz. És a rövid, lényegre törő válasz tényleg ez. De miért jó az egyik, és miért nem az a másik? Nem is olyan régen pedig rájöttem, hogy számomra mit jelent a jó könyv.
Sokáig azt hittem, hogy attól lesz jó egy könyv, ha tökéletesen van megírva. Aztán rájöttem, hogy ez hülyeség, hiszen tökéletes könyv nem létezik. Még a Harry Potterben is vannak logikai hibák, még a Jane Eyre-t is tudtam volna egy kicsit máshogyan formálni, még A Highgate temető ikreiben is jobban kibontottam volna Robert és Valentina kapcsolatát, de mégis imádom mindegyiket. Tökéletes könyv tehát nem létezik. Lehet nagyszerűen megírva, de mást tart fontosnak az író és mást az olvasó. És minden olvasó más nézőponttal olvassa ugyanazt a könyvet, sokszor az sem kizárt, hogy teljesen más értelmet látnak ugyanabban a történetben.
Olvastam már olyan könyvet, ami stilisztikailag és írástechnikailag (jaj, de utálom ezt a szót) szépen meg volt szerkesztve, mégis úgy tettem le, hogy nem váltott ki belőlem különösebben semmilyen érzelmet, vagy nem tetszett. Nem szeretem azt érezni egy könyvön, hogy majdhogynem a matematika szabályai szerint megszerkesztett, vagy hogy patikamérlegen adagolta ki az író az érzelmeket, ahogyan azt sem, ha annyira görcsösen törekszik a tökéletességre, hogy ezt érezni, és ezáltal erőltetett és izzadságszagú lesz az írása. Ugyanígy azzal sem tudok mit kezdeni, ha öncélú, és egyébként nincs semmilyen mondanivalója. Az is fontos, hogy legyen egy íve és egy szép lezárása, és ha nyitott végű is, érezzem azt, hogy kerek a történet, és nem azért maradt így, mert a szerzőnek már nem volt kedve megírni az utolsó ötven oldalt.
Aztán idővel rájöttem, hogy akkor lesz jó egy könyv, ha pozitív érzésekkel zárom be. Ennyire egyszerű. Lehet ez katartikus élmény, vagy csak egy egyszerű jóleső érzés, de úgy tegyem le, hogy érdemes volt kézbe venni, és örülök, hogy olvashattam. Nekem ennyi elég, és teljesen mindegy, hogy ezt az érzést hogyan és miért váltja ki az adott olvasmány. És ez nem azt jelenti, hogy csillámporos vidámságnak kell a könyv lapjairól áradnia, egy szomorú vagy depresszív regényt is le lehet tenni jó érzésekkel, ha őszinte, ha valamire rá akar világítani (semmiképpen nem szájbarágósan), elgondolkodtat és nem öncélú.
Nagyon sokszor olvastam már azt, hogy akkor jó egy könyv, ha ad valami pluszt az embernek, de ez annyira megfoghatatlan megfogalmazás. Mit jelent a plusz? Hogy lelkileg épültem tőle, vagy plusz tudásra tettem szert? Nyilván mindkettő. És ha egyik sem történt meg, szimplán csak élveztem egy jó ponyvát, de több, jobb ember nem lettem általa, és nem is változtatta meg az életemet, az nem egy plusz? Szerintem az is annak számít, hiszen volt pár jó órám, amikor szórakoztam és kikapcsolódtam. Nagyon szeretem a lélektani könyveket, amelyek által valóban épülhetek, és a történelmi regényeket sem csak azért szeretem olvasni, mert élvezem őket, hanem mert sok mindent tanulok belőlük, de ez nem jelenti azt, hogy néha nem veszek a kezembe egy olyan könyvet, ami egyébként nem ad hozzá semmilyen mértékű többletet a létezésem minőségéhez.
Nyilván fontos, hogy ne egy negyedikes elemista szintjén legyen egy könyv megfogalmazva, kellenek az intelligens dialógusok, a jó leírások, a valódi, hús-vér karakterek, és az is lényeges, hogy a könyvnek meglegyen a saját stílusa, legyen egy atmoszférája, ami csak rá jellemző, a szerzőnek pedig legyen egyedi hangja. Sokszor ez megvan, de az adott olvasmány mégsem tetszik, mert nem az én világom, nem tudok azonosulni a mondanivalójával, és alapvetően lehet, hogy nem is rossz könyv, csak nem nekem írták.
És lehet akármilyen precízen megírva és megszerkesztve bármi, ha a két fő összetevő: az érzelmek és a saját hang hiányzik belőle.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 