Fülszöveg
Stuart Mária, a skótok királynője bízva unokatestvére, I. Erzsébet jóindulatában, 1568-ban Angliába menekül a skótok felkelése elől. Ám a meleg fogadtatásra számító Mária hamarosan házi őrizetben találja magát a legfőbb angol lord, George Talbot Shrewsbury grófja és annak friss arája, Bess grófné foglyaként. Az angol pár örömmel vállalja a másik királynő őrizetét, annak reményében, hogy a Tudorok királysága alatt sok hasznuk származik majd ebből. Amint azonban Mária átlépi a küszöbüket, életük veszélyes fordulatot vesz. Megdöbbenve veszik észre, hogy otthonuk az Erzsébet királynő elleni összeesküvések központjává válik, ahol titkos levelek százai jönnek-mennek, kémek rejtőznek még a spanyolfalak mögött is, s hirtelen az egész keresztény világ figyelme illusztris vendégük – vagyis inkább foglyuk – felé fordul. Erzsébet tanácsadója, a saját kémhálózatára támaszkodó William Cecil ördögi elszántsággal veszi kezébe az irányítást és számol le mindazokkal, akik királynője és a protestáns elvei ellen zúgolódnak, miközben Mária saját életét sem félve küzd a szabadságáért, a trónjaiért és az evilági és túlvilági rendben elfoglalt helyéért. S hogy a félelem, a bánat és a bosszú, keserű évek kinek hoznak végül hasznot, és kinek kell a vérpdon bűnhődnie valós vagy állítólagos bűneiért, arra Philippa Gregory lebilincselően izgalmas történetmeséléséből derül fény.
1568-at írunk, I. Erzsébet ül a trónon. Unokatestvére, Stuart Mária (aki VIII. Henrik testvérének, Tudor Margit skót királynénak az unokája) segítségért fordul hozzá, ugyanis férje, a francia trónörökös, II. Henrik halála után visszatért Skóciába, ahol azonban teljes anarchia fogadta. Új férje megölette a titkárát, majd a szeretője (Hepburn Jakab, Bothwell grófja) – a pletyka szerint Mária parancsára – megölte a férjét. Mária nem sokkal ezután hozzáment a grófhoz, majd pedig elfogták a skót lázadók.
Mária segítséget remél unokatestvérétől, ám Erzsébet döntésképtelen: ha segít Máriának, és visszaülteti Skócia trónjára, akkor kockázatja, hogy mint az angol trón jogos örököse háborút indít ellene. Külföldre sem engedheti, mert akkor összejátszik a franciákkal, ha pedig szabad életet biztosít neki Angliában, akkor valószínűsíthetően a katolikus ellenzék élére áll, és fellázítja a pápista angolokat a protestáns királynő ellen. Így aztán úgy döntött, hogy házi őrizetben tartja Shrewsbury grófja, George Talbot és felesége, Bess birtokán.
Mária azonban nem nyugszik, vissza akarja szerezni, ami jár neki, ismét uralkodni akar, jogos örökségét akarja. Folyamatosan a szabadulását tervezgető konspirációkat igazgatja, ám tervei nem maradhatnak titokban a mesteri kémhálózatot üzemeltető William Cecil előtt, aki a királynő első és legbizalmasabb tanácsadója, és Erzsébet helyet tulajdonképpen ő irányítja az országot.
Mária házasságtörő gyilkosként vonult be a történelembe, aki megcsalta, majd megölette a férjét. Az első tényt Philippa Gregory sem tagadja regényében, azt, hogy Hepburn Jakab az ő parancsára ölette volna meg Stuart Henriket azonban nem erősíti meg. Mária ezt végig tagadja, a külvilág felé természetesen azt is, hogy viszonya lett volna Bothwell grófjával. Egyes történészek szerint, az ikrek, akikkel elvetélt, nem Stuart Henrik, hanem Hepburn Jakab gyermekei voltak.
Philippa Gregory azonban nem erről az oldalról mutatja be a másik királynőt, hanem egy nőként, aki folyamatos hányattatásokon ment keresztül, és aki semmi másra nem vágyik, mint szabadságra, és arra, hogy visszaülhessen a trónjára, és hát ki hibáztathatja ezért? Tizenkilenc évet élt le Erzsébet foglyaként, aki folyamatosan hitegette, hogy segít neki visszajutni a trónra, ám Mária nem volt tétlen, ő is intézte a saját sorsát. Tagadhatlan, hogy eleinte nem akart unokatestvére életére törni, sem letaszítani őt a trónról, amikor azonban két felkelés is elbukott, ami az ő szabadítását szolgálta, és jegyesét, Thomas Howardot, Norfolk IV. hercegét is lefejezték, akkor már tervbe vette Erzsébet meggyilkolását.
Úgy vélem, Erzsébet hibát követett el azzal, hogy nem engedte szabadon Máriát, ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy szervezkedett volna ellene. Békét kötött volna Angliával, úgyis ő volt az angol trónörökös, fiatalabb is volt az unokatestvérénél, feltehetően túlélte volna, aztán szépen megkapta volna az Anglia királynője címet is. William Cecil azonban tett róla, hogy Erzsébet folyamatos rettegésben éljen, és mindenkiben ellenséget lásson. És való igaz, hogy voltak is ellenségei, de képtelen volt a helyén kezelni a saját helyzetét és igazi királynő módjára kormányozni. Tudom, hogy a közvélemény nagy uralkodónak tartja, és sokan úgy vélik, hogy egy jó országot hagyott maga után – dokumentumfilmek, cikkek, sorozatok is így mutatják be általában -, én nem így látom, és nem csak Philippa Gregory regényei miatt, korábban sem értettem egyet a többség véleményével Erzsébetet illetően. Egyszer azt mondta George Talbotnak, hogy az életét adta ezért az országért, én inkább azt mondanám, elpazarolta magát egy rosszul kormányzott ország élén. Az sem véletlen, hogy kétszer is felkeltek ellene, és Mária védelmében indultak meg Erzsébet ellen.
Igen, Mária valóban házasságtörő volt, és lehet, hogy gyilkos is, de azt hiszem, nincs egyetlen olyan uralkodó sem a történelemben, aki nem követte volna el egyik vagy esetleg mindkét bűnt, és ez árnyalja egy kicsit a képet (kivéve Aragóniai Katalin, meg talán volt még egy-két hozzá hasonló nagy és tisztességes uralkodó). Céljaik, természetük, a néppel való bánásmódjuk, viselkedésük, természetük mind-mind szerepet kellene, hogy kapjanak a megítélésük során.
A regény elolvasása után sem gondolom, hogy Mária szent lett volna, de nem tartom annak az ördögi szajhának sem, aminek sokszor lefestik. Hogy Stuart Henrikből kiábrándult, nem is csodálom, csak a hatalmat akarta megszerezni, nem érdekelte őt Mária, és nem szerette.
Shrewsbury grófjának és grófnéjának jelleme is érdemel egy kis említést. George Talbot hűsége már-már valami hőseposzba illő, azt hiszem, ritka az ilyen becsületes ember. Szerelmes volt Máriába, de az esküje Erzsébethez kötötte. Egyszerre akarta mindketőtt szolgálni, és ebben teljesen tönkrement. A felesége parasztlánynak született, híján volt minden műveltségnek és eleganciának, teljesen elbűvölte őt a francia udvarban nevelkedett királynő bája, kivételes szépsége és méltóságteljes stílusa. Annak ellenére, hogy soha még csak meg sem érintette Máriát illetlenül, a felesége tisztában volt vele, hogy a szíve már nem az övé, hanem Máriáé, amiért gyűlölte mindkettejüket.
Az utószóban hiába írja Philippa Gregory, hogy Bess egy ügyes üzletasszony volt, az én szememben csak egy aranyásó, aki a saját férje után kémkedett, és belebetegedett abba, hogy az összekuporgatott, lopott vagyonát védje. Gusztustalan volt, amit művelt, végig hányingerem volt tőle. Állandóan azt hajtogatta, hogy megdolgozott azért, amije van. Nem, csak jól házasodott, és saját állítása szerint sosem szerelemből, és nem szerette a férjeit, akik pedig a tenyerén hordozták őt. A vagyonát a férjeitől örökölte, aztán összeházasította negyedik férjéével, George Talbotéval. Mindösszesen ennyi volt az a kemény munka, amit elvégzett, ennek tükrében pedig ő sem kevésbé szajha, mint amennyire Máriát mondják. Ami még dühített, hogy folyton Máriát szidta, amiért neki komoly vagyonba került a fenntartása, pedig inkább Erzsébetet kellett volna okolnia azért, hogy milyen sokba került a másik királynő tartása, ugyanis ő rendelte el, hogy náluk éljen, és Erzsébet volt az, aki nem térítette meg a kiadásaikat.
A regény elnyújtott, néhol voltak unalmasabb részei, bevallom, nem élveztem annyira, mint például Az állhatatos hercegnőt vagy A másik Boleyn lányt, ennek ellenére mégsem bántam meg, hogy elolvastam, mert elrugaszkodott a nagy általánosításoktól, és nagyon jól ábrázolta Mária személyiségét, nem akarta sem törtető szajhának, sem ártatlan szentnek beállítani. Philippa Gregory az olvasóra bízta a döntést, semmilyen szempontból nem ítélte meg a másik királynőt. Tény azonban, hogy nem ez a szerző legjobban sikerült regénye, indokolatlanul terjengős, és néhol elég lapos.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 