Daphne Du Maurier: A Manderley-ház asszonya

Fülszöveg
Nesztelen léptű inasok, pattogó tűz a könyvtár kandallójában, fehér damasztabrosz és ezüstkészlet a teázóasztalon, dédanyák képei a galérián- ez Manderley. Baljósan vöröslő rhododendronok és temetőket idéző, sápadtkék hortenziák a kertben, a tenger vészjósló mormogása- ez is Manderley. A történetet elmesélő, mindvégig névtelen főszereplő, az új, érzékeny úrnő híven beszámol ennek az életnek a fonákjáról is: a titkos bűntudatról, a névtelen szorongásról, a rettegésről, ami ugyanúgy elválaszthatatlan Manderleytől, mint a kényelem és a fényűzés. A félelem mérgezi az itt élők lelkét: az új asszony a régi házvezetőnőtől, Mrs. Danverstől fél, még inkább a halott feleség, Rebecca kísértetétől- ám valójában attól retteg, hogy méltatlan lesz Manderleyhez, és el kell hagynia a kastélyt. A férj, Maxim de Winter a bűntett leleplezésétől és a botránytól retteg.

Ennek az egy szerelem történetét elmesélő regénynek minden oldala nehezen megfogható szorongást áraszt, feszültséggel teli, ezért is választhatta Alfred Hitchcock rendező azonos című filmjének alapjául, amely a filmművészet legjobb klasszikus alkotásainak egyike.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz A Manderley-ház asszonyára és a Jane Eyre-re vonatkozóan!

Nagyon sokat hallottam már erről a könyvről, de hogy pontosan miről szól, azt nem tudtam. Édesanyám mindig azt mondta, hogy olyan, mint a Jane Eyre, aztán kiderült, hogy nem hiába. Én ennek ellenére sokáig nem olvastam el, nem hittem el, hogy bármi is lehet olyan jó, mint a kedvenc könyvem, úgy gondoltam, hogy biztos csak valami gyenge utánzat. Mekkorát tévedtem! A hasonlóság viszont nem véletlen, a regény a Jane Eyre átirata, ettől függetlenül egyáltalán nem egy gyenge utánzat, sőt, olyannyira magával ragadott, hogy egy szuszra elolvastam az elejétől a végéig. Lefekvés előtt lapoztam bele, de egyszerűen képtelen voltam letenni, és hajnali fél háromkor fejeztem be. Amit azért bánok egy kicsit, mert szeretem elnyújtani az élvezetes könyvek olvasását, most olyan hiányérzetem van, hogy ilyen gyorsan “letudtam”… Hiányzik Manderley. De biztos vagyok benne, hogy ahogyan a Jane Eyre-t, ezt is időről időre újra fogom olvasni.

Ömlengés következik.

Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam.

Imádtam a regény minden egyes sorát. Daphne Du Maurier fantasztikusan ír! Nem csak arról van szó, hogy technikailag jól ír, és jó a stílusa, bár kétségtelenül mindkettő igaz, jelen esetben arra gondolok, hogy elképesztően kifejezően ír. A nagyon összetett, sokszor nehezen megfogalmazható gondolatokat is képes volt tűpontosan visszaadni, de olyannyira, hogy a szavai teljesen a bőröm alá másztak, és azt éreztem, hogy igen, ezek az én érzéseim, ezek a sorok én magam vagyok. És ugyanezt éreztem a Jane Eyre esetében, könyv még soha nem értett és érintett meg annyira, mint a Jane Eyre, és most nagyon hasonlót éreztem. Szédületes élmény volt számomra ezt a regényt olvasni, a Jane Eyre óta vitathatatlanul ez a legjobb könyv, amit olvastam. Ennek nyilván az is oka, hogy a történet a Jane Eyre-ére épül, de ez önmagában kevés lett volna, mert ha egy kevésbé tehetséges szerző dolgozta volna át, nem ez lett volna a végeredmény.

A történet főszereplője – akinek nem tudjuk a leánykori nevét – árva és nincstelen, és egy idősebb hölgy, Mrs. Van Hopper társalkodónőjeként keresi a kenyerét. Monte Carlóban ismerkedik meg Maxim de Winterrel, aki feleségül kéri és hazaviszi otthonába, Manderley-be. Az újdonsült Mrs. de Wintert azonban kellemetlen meglepetés éri: Manderley-ben ugyanis minden férje előző, elhunyt feleségére emlékezteti. Mindenki a néhai Mrs. de Wintert, Rebeccát sajnálja tragikus halála miatt, a ház minden egyes szeglete őt idézi, ráadásul kiderül, hogy Mrs. Danvers, a házvezetőnő betegesen rajongott Rebeccáért, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Mrs. de Wintert elüldözze, ugyanis gyűlöli, hogy átvette szeretett úrnője helyét, és képtelen elfogadni az újonnan kialakult helyzetet. Az is zavarja az ifjú arát, hogy férje gondolatai is folyamatosan máshol járnak, ő pedig nem mozog elég ügyesen az előkelő feleség szerepében.

Manderley, a tökéletes vidéki kúriát testesíti meg, ideális helyszín egy ilyen misztikus történet számára: hatalmas, drága bútorokkal berendezett szobákkal és mesebeli kerttel büszkélkedhet. A tenger partján terül el, félelmetes, sűrű erdő veszi körül. Gyönyörű, ámde baljósló jelenség, ahol a múlt szellemei kísértenek és a nyugtalan lelkek egész éjjel föl s alá járnak a könyvtárszobában. Ahol a sarkokon és a nem használt szobákban sötét árnyak leselkednek az arra járókra…

Mrs. de Winter fiatal és gyámoltalan, fülig szerelmes férjébe, aki azonban egyértelműen elhunyt kedvese, Rebecca iránt vágyakozik, ami rettenetesen gyötri, hiszen olyannyira szeretne helyt állni, méltó úrnője lenni Manderley-nek. Manderley azonban veszélyes hely az ártatlan, tiszta lelkek számára.

Nem csodálkoztam rajta, hogy Mrs. de Winter azt hitte, hogy Maxim nem szereti, hiszen végig olyan rideg, távolságtartó és ingerült volt, alig törődött a feleségével, folyamatosan távol volt, ráförmedt a bálon történtek miatt is, pedig Mrs. de Winter semmiről nem tehetett. Ennek ellenére ő állta a sarat, semmi és senki, még Rebecca szelleme és Mrs. Danvers sem tudta elüldözni Maxim mellől. Nagyon sajnáltam, mert annyira kedves és jólelkű fiatalasszony volt, és Manderley nem neki való hely volt. Legalábbis nem ilyen múlttal és emlékekkel. Ráadásul rettenetesen haragudtam Maximra amiatt, hogy nem mondott el semmit, de az égvilágon semmit a feleségének Manderley-ről, Rebeccáról, Mrs. Danvers-ről. Teljesen tudatlanul lépte át a bejárati ajtó küszöbét, még azt sem tudta, hogyan halt meg Rebecca. Maximnak kötelessége lett volna felkészítenie, de nem tette, és ez szégyenletes dolog volt a részéről. Úgy kellett másoktól kérdezősködnie, hogy ezt-azt kiderítsen. Ettől függetlenül kedveltem Maxim karakterét, minden porcikájában a zord, ámde igenis szerelmes Mr. Rochesterre emlékeztetett.

Mrs. Danvers egy kiállhatatlan kígyó volt, aki ott fúrta Mrs. de Wintert, ahol csak tudta, ám amikor kiderült az igazság, egy kicsit megsajnáltam. Ahogyan mindenki mást, őt is manipulálta Rebecca, azt mondta neki, amit hallani akart, hihetetlenül tehetséges módon vonta a hatása alá, és szépen lassan elérte, hogy Mrs. Danvers istenítse őt. Végtére is ő is csak egy volt Rebecca áldozatai közül.

SPOILER! Rebecca egy az egyben Ms. Ingramra emlékeztetett, és abban is biztos vagyok, hogy Mrs. Danvers gyújtotta fel Manderley-t, habár ez egyértelműen nem derült ki, a rejtélyes eltűnése mással nem igazán hozható összefüggésbe. Nem tudta elviselni, hogy Rebecca nem az volt, akinek ő ismerte, és el kellett pusztítania mindent, ami rá emlékeztette. Ahogyan Thornfield Hallnak, úgy Manderley-nek is pusztulnia kellett, ez elkerülhetetlen volt, csak így tudtak az elmúlt idők démonaitól megszabadulni.  Maximot egyáltalán nem ítéltem el, amiért megölte Rebeccát, tisztességes ember volt, aki elkeseredettségében nem látott más kiutat, és tudta, hogy Rebecca tönkre fogja tenni. Nem azt állítom, hogy így kell megoldani a problémákat, de ez egy misztikus kísértettörténet, ahol megállja a helyét a jó ezen tette a gonosszal szemben. Rebecca még halálában is manipulálta, tudta, hogy halálos beteg, és odacsalta Maximot a csónakházba, mert tudta, hogy meg fogja ölni. És ő pontosan ezt akarta, nem akart agonizálva, ágyban, párnák között meghalni. Nagyon sajnálom, hogy de Winterék nem kaptak boldogabb befejezést, mindketten megérdemeltek volna egy szép életet egymás oldalán. SPOILER VÉGE.

Imádtam ezt a könyvet, a gyönyörű mondataival, a kísértetjárta Manderley-vel, a megtört szívű hőseivel, a természeti szépségeivel és a misztikus, vészjósló légkörével együtt. Fantasztikus olvasásélmény volt, méltó utódja és átdolgozása a Jane Eyre-nek. Sokszor el fogom még olvasni, mert teljesen a hatása alá kerültem. Ajánlom mindenkinek!

– Ó, ha feltalálnának valamit – kiáltottam fel szenvedélyesen -, valamit, amivel konzerválni lehetne az emlékeket, mint egy ízt vagy illatot! És ha az emlékek soha meg nem kopnának, soha el nem fakulnának, hogy amikor kedvünk tartja, elővehetnénk az üveget, és csak ki kellene húzni a dugót, és újra átélhetnénk az elmúlt pillanatot!

Hírdetés