Fülszöveg
Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni. A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd – amit a modern kutatások eredményei is igazolnak -, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban – hogy csak néhány lehetséges példát említsek. Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját. Ez gyakran nem egyszerű feladat, mert sok titkot, kimondatlan feszültséget hurcolunk magunkkal, és adunk tovább generációról generációra. A tabutémák pedig megakadályozzák, hogy egészségesen és őszintén kapcsolódjunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ebben a könyvben szeretném végigvezetni az olvasót egy transzgenerációs önismereti úton, hogy saját életében tetten érhesse és helyrehozhassa a múltból megörökölt negatív érzelmi viszonyulásokat és viselkedési mintákat.
Mindig is érdekelt a pszichológia, nagyon szeretem az ilyen témájú írásokat, a családi gyökereimhez pedig rendkívüli módon kötődöm, számomra fontos a származásom, a múltam, elődeim élettörténete, úgyhogy már a megjelenésétől fogva terveztem olvasni ezt a könyvet.
Azzal mindenki tisztában van, hogy milyen nagy hatással van ránk, hogy milyen családban nevelkedünk, azt azonban már kevesebben tudják, hogy ennek milyen mélységei vannak, elődeink sorsát hogyan visszük tovább a génjeinkben, és hogy a tudatalattink sokkal inkább irányít bennünket, mint gondolnánk, illetve mint ahogyan a tudatos énünk.
Orvos-Tóth Noémi több témával is foglalkozik könyvében a családi mintáktól kezdve a testvéri viszonyokon keresztül a tragédiák hatásáig. Mondanivalóját elsősorban arra hegyezi ki, hogy életünk során szüleink, nagyszüleink nevelési elvei, családtagjaink hozzánk való viszonya hogyan befolyásolja alakuló személyiségünket, ezek – sokszor akaratlanul – milyen hatással vannak ránk, milyen mintákat rögzítenek bennünk. Az a szülő például, aki rideg családi környezetben nőtt fel, ugyanígy fogja nevelni a saját gyermekét, mert nem volt előtte más példa, ebben nőtt fel, ezt tartja természetesnek, és a gyermek is így fogja nevelni a saját gyermekét, és így tovább. A lánc végtelen, és ha valamelyik láncszem nem ismeri fel, hogy baj van, és nem tesz azért, hogy változtasson a kialakult sémán, akkor szinte lehetetlen megtörni. És ezt nagyon nehéz, hiszen a gyermek a példán keresztül tanul.
Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, hogy akár ükszülők, dédszülők és nagyszülők életének történései képesek ismétlődni a leszármazóik életében, sokszor anélkül, hogy az illető tudna róla, hogy valamelyik felmenőjével ugyanaz történt meg mint vele, vagy hogy éppen amiatt van nehéz élethelyzetben, mert egykoron valamelyik ősével történt valami rossz. Gyakran ismétlődnek ugyanazok a ballépések, traumák, kötődési nehézségek, depresszió, amiknek egyszerűen nem ismertek az okai. Aztán persze kiderül, hogy mindennek megvan az oka, csak nagyon mélyre kell ásni, hogy kiderüljön.
Sok családban sajnos természetesek a hazugságok, a problémák szőnyeg alá söprése, a tagadás és az elfojtás, ami pedig csak a ront a helyzeten, mert attól, hogy nem beszélünk valamiről, még nagyon is hatással van ránk, azzal kelünk, azzal fekszünk, átszövi a mindennapjainkat, befolyásolja érzelmi állapotunkat, döntéseinket, befészkeli magát a gondolatainkba, ezért a múltról, a hibákról, a bajokról nem beszélni nem megoldás. A folyamat során maga a felismerés a legfontosabb, mindig az első lépéseket a legnehezebb megtenni.
Nagyon tetszett, hogy a szerző megosztott rövid történeteket a praxisából, színesítették a gondolatsort, és érdekes volt olvasni, hogy mások milyen okokból ragadtak meg egy-egy élethelyzetben, és hogy milyen út vezetett odáig, hogy ezt felismerjék, és el tudjanak kezdeni dolgozni a megoldáson.
A könyv engem is rádöbbentett néhány dologra a saját családommal kapcsolatban, lenyűgöző volt rájönnöm az összefüggésekre. Sajnos nem mindegyikre sikerült, de úgy érzem, kalandos és izgalmas út áll előttem. Édesapám révén nagyon sok családi történetet ismerek, már gyermekkoromban is imádtam ezeket hallgatni, már akkor is tudnom kellett, hogy ki vagyok én és honnan jöttem. Ő pedig mindig szívesen mesélt, sőt, mesél a mai napig is, és ezekre a beszélgetésekre a halálom napjáig emlékezni fogok. Sokkal nehezebb dolguk van azoknak, akik nem, vagy csak korlátozottan ismerik családjuk történetét, ugyanis nem tudnak honnan elkezdeni építkezni.
Remek gondolatébresztő könyv ez, jó szívvel ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem kutatják “megszállottan” a családi legendárium – megannyiszor titkos – históriáit, mert ezeknek a megismerése közelebb visz önmagunk megismeréséhez. A szerző stílusa rendkívül intelligens, én ismeretlenül is megkedveltem, lebilincselően és közérthetően fogalmaz, és végig fenntartotta az érdeklődésemet, nem unatkoztam olvasás közben.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 