Fülszöveg
A félárva, zárdában nevelkedett Idának az apja, Ó Péter borkereskedő gazdag hozománnyal, hirdetés útján keres férjet: sürgősen szabadulni akar leányától, hogy továbbra is szabados életmódjának hódolhasson. A leendő férjnek életmentő a pénz, hisz tehermentesítheti vele nővére birtokát, s jómagának is alkalma nyílik festői ambíciói megvalósítására. Az esküvő előtt Balogh Csaba és Ó Ida megfogadja egymásnak: üzleti alapú és szigorúan formális házasságukat egy esztendő múltán felbontják…
Ida egy félárva leány, aki mindenben engedelmeskedik rideg apjának, még házasságot is képes kötni valakivel, akit még csak nem is ismer. Az ifjú pár Münchenbe költözik, ahol nem is házastársakként, hanem szinte idegenekként élnek együtt. Ami nem is csoda, hiszen csak egy évig terveznek együtt maradni, utána elválnak útjaik…
Amit a legjobban szerettem ebben a regényben, az az, hogy komótos, nem siettet semmit. Ida és Csaba nem ismerik egymást, nem is lenne hát életszerű, hogy azonnal megtalálják a közös hangot, és szerelmespárként összebújjanak, mégis annyira üdítő volt olyasmit olvasni, ahol van tere és ideje kibontakozni az eseményeknek, és felépülni két ember bizalmas kapcsolatának. Ezért szeretem sokkal jobban a klasszikus romantikát a modernnél. Ma már minden olyan gyors, mindenki annyira siet, ma már az a romantika, hogy a férfi öt perc és harminc oldal után megdönti a nőt, utána pedig felváltva szexelnek, veszekednek és nyálasan ömlengenek egymásnak. Ez a szavak világa, ahol mindenki nagyon hamar kimondja, hogy szereti a másikat, a baj, csak az, hogy ezt valódi tettek nem támasztják alá, de az Ida regénye nem ilyen.
Itt a szereplők megfontoltak, és szépen lassan ismerik meg egymást, felfedezve egymás hibáit és erényeit, bebizonyítva, hogy valóban fontosak egymásnak. Ilyen bájos, szívmelengető történetet régóta nem olvastam már, nagyon jó volt elmerülni benne, a tiszta és őszinte érzelmek áthatják az egész regényt, amit én nagyon szeretek, és amit nagyon hiányolok a mai könyvekből. Mindezek mellett érdekes volt megismerni az akkori művészek életstílusát, és nekem nagyon tetszett, akkor még minden annyira más volt, az életek, az értékek, minden sokkal igazibb, lélegzőbb volt. A jó érzés mellett, ami mindig eltölt, ha egy ilyen kivételes regényt olvasok, egy kicsit szomorú is leszek, hogy én már nem lehetek részese ennek a letűnt világnak, és csak könyveken keresztül ismerhetem meg.
Már az első néhány oldal után tudtam, hogy ez a könyv a kedvenceim közé fog kerülni, de azt nem hittem, hogy ennyire magával fog ragadni. Eddig a Büszkeség és balítélet volt a második a listán, de az Ida regénye bizony leszorította. Biztos, hogy sokszor el fogom még olvasni, mert nagyon nekem való.
Azt nagyon sajnálom, hogy ilyen rövid, ha háromszor-négyszer ilyen hosszú lenne, nekem akkor sem lett volna elég, ráadásul nagyon örültem volna, ha Gárdonyi tudósított volna bennünket Ida és Csaba életének további folyásáról is, de nem így történt, úgyhogy tetszik vagy sem, be kell érni ennyivel. Ez természetesen semmit nem von le a könyv értékéből, de hát ki ne szeretne egy jó történetet minél tovább élvezni?