Három éve ezen a napon jelent meg a kedvenc sorozatom folytatása, ezért a mai napra időzítettem a bejegyzést. A könyvek mellett nagyon szeretem a sorozatokat is (illetve a zenét és a filmeket is), és habár nem tervezek mindenes blogot csinálni az oldalból, ahol könyveken kívül másról is írok, a Szívek szállodájának van könyves vonatkozása, hiszen a főszereplő nagyon szeret olvasni, és rengeteg könyvre, íróra történik utalás a sorozatban. Azt hiszem nem létezik olyan nőnemű könyvmoly, aki ne ismerné ezt a sorozatot, és szerintem a többség szereti is.
Az előző blogomon már írtam a sorozatról, most azt emelem át egy kicsit kibővített változatban. Először írok az eredeti sorozatról, utána pedig a folytatásról.
A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
Az eredeti sorozatot viszonylag későn fedeztem fel, évekkel korábban leadták már az utolsó részt is, de ez semmit nem vont le az élményből. Vannak dolgok az életben, amikkel kapcsolatban nagyon nehezen tudom megfogalmazni az érzéseimet, mert egyszerűen szavakkal képtelenség visszaadni a hangulatukat, ahhoz át kell őket élni. Egyedi, semmihez sem hasonlítható dolgok ezek, és bizony a Szívek szállodája is ilyen. Van egy utánozhatatlan miliője, és ha száz meg száz kisvárosban játszódó sorozatot forgatnának le, amiben anya-lánya a főszereplő páros, egyik sem lenne olyan, mint ez.
Nagyon szeretem ezt a sorozatot, és időről időre mindig újranézem, pont tegnap kezdtem el a hetedik évadot (amit egyébként nem nagyon szeretek, de mindig végignézem az elejétől a végéig, sokszor takarítás és főzés közben is ez megy a háttérben). A helyzet viszont az, hogy sem Rory sem Loralai karakterét nem kedvelem. Vannak ugyan egy szerethető oldaluk, és persze jó tulajdonságaik, és még jobb pillanataik is, de alapvetően sok mindent nem kedvelek velük kapcsolatban, és bizonyos jellemvonásokat és megnyilvánulásokat egyszerűen nem tudok tolerálni. A fő problémám az, hogy mindenkinél jobbnak tartják magukat, és borzasztóan lenézőek tudnak lenni, ami apróságokban nyilvánul ugyan meg, de egy idő után ezek kijönnek és érezhető, hogy el vannak telve maguktól. A folyamatos gúnyolódás és szarkazmus lehet, hogy valakinek vicces, és egy szintig talán is az, de érzéketlenségről árulkodik, és ők próbálják humorral elfedni a gorombaságaikat, úgy gondolják, ha viccesen adják elő, akkor az elveszi a bántó megjegyzésnek az élét, pedig nem így van. Csak néhány példát említenék, aki ismeri a sorozatot, annak be fognak ugrani ezek a jelenetek: a csúnya kisbaba fotója, Donna Reed vita Deannel, a megjegyzések azokra, akik nem ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint ők (pl. Jóbarátok, Evanescence, Credence), Lorelai reakciója Sookie otthonszülésére, és minden olyan helyzet, amikor valakit megbélyegeztek, mert mások, mint ők. Nem szeretek általánosítani, és nem is szokásom, de egyébként az amerikaikra alapvetően nagyon jellemző ez a hozzáállás. Rendkívül álszentek, a felszínen kedvesek és jók, de valójában mindenkinél jobbnak tartják a magukat, és elítélnek mindenkit, aki nem olyan, mint ők.
Sajnos sem Loralai, sem Rory nem volt a hűség és tisztesség mintaképe. Mindketten léptek félre, nézték hülyének a férfiakat, akikkel együtt voltak, és úgy összességében hitték, hogy az ő igényeik elsőbbséget élveznek egy kapcsolatban, az egyenlőség mint olyan számukra ismeretlen fogalom volt. Az első évadban amikor Christopher visszatért az életükbe, és szeretett volna összeházasodni Lorelai-jal, hogy egy család legyenek, Lorelai kinevette, aztán a második évadban, amikor Christophernek volt egy komoly kapcsolata, akkor előadta, hogy tulajdonképpen milyen jó lenne, ha újra együtt lennének, és csodálkozott, hogy Christopher dühös lett. Aztán Lorelai az első évad végén megszökött a saját esküvőjéről, és még csak nem is hívta fel Maxet, hogy megmagyarázza, mi történt. Ez iszonyú aljas dolog volt. Aki esetleg a sorozatban elérzékenyült azon, hogy jaj, szegény Lorelai nem tudja, mit akar, és egy érzelmi káosz van benne, milyen megható és érthető, blablabla, az a való életben mit szólna hozzá, ha az esküvője előtt egy héttel valaki elhagyná, és nem is szólna róla? Aztán csak azért, mert összeveszett Luke-kal, rögtön rohant Christopher karjaiba. Aztán hozzá is ment holott nem szerette, mert Luke-ért epekedett. Ezek annyira méltatlan dolgok…
Rory-val ugyanez volt a helyzet, megcsalta Deant, akivel utána újra összejött, amikor Dean már házas volt, és nagyon jól tudta, hogy kettejük dolgának nem lehet jövője. Jó, ebben benne volt Dean is, de ez nem menti fel Rory-t. Aztán jött Logan, akit én ki nem állhattam, és úgy használta Rory-t, mint egy darab rongyot, és egy kicsit úgy éreztem, hogy Rory visszakapja azt, ahogy ő bánt Deannel annak idején. Logan miatt teljesen kifordult önmagából, összeveszett az anyjával, egy sértődött, buta, hormonzavaros tinédzser lett belőle, egyetértettem Lorelai-jal abban, hogy Logan rossz hatással volt rá.
A felsoroltak ellen persze lehet ellenérv, hogy ők is emberek és hibáznak, és őket is bántották a férfiak, ez igaz, és nem is akarom őket borzasztó karaktereknek beállítani, mert nem voltak azok, de kifejezetten jók sem voltak. Színes, szórakoztató, néha kedves egyéniségek voltak, de ennyi. A hibás döntéseik nagyrészt az emberi kapcsolataikban, és azon belül is leginkább a párkapcsolataikban nyilvánultak meg, ami sok mindent elmond egy emberről. Lorelai-nak ott volt a konfliktusa a szüleivel, de körülbelül ennyi. Rory gondjait említésre sem méltatnám. Mindent megteremtettek neki, semmiért sem kellett küzdenie, Lorelai-nak mindent egyedül kellett felépítenie, amikor úgy döntött, hogy külön életet fog élni. De mögötte is mindig ott álltak biztos bástyaként a szülei, akik írtak egy csekket, vagy elmentek kezesnek, ha anyagi problémái voltak. Ebben a sorozatban Rory volt Stars Hollow és a család körülrajongott minikirálynője, holott semmit nem tett le az asztalra, és még kifejezetten kedvesnek vagy jónak sem mondanám, nem egyszer nagyon bunkón viselkedett az anyjával, az apjával és a nagyszüleivel is. A kitűnő átlag és egy diploma pedig nem kiemelkedő eredmény, és én azok közé tartozom, akik egyetértettek Mitchum Huntzbergerrel, miszerint Rory nem való újságírónak. Olvasott és naprakész, jó a szervezőkészsége, és tökéletesen kiszolgálja valaki más igényeit, de ennyi, én is úgy éreztem, hogy valóban nincs meg benne az a plusz, amitől jó újságíró lehetne, és amint a sorozat folytatása bebizonyította, nem is lett az.
Mind Rory, mind Lorelai játszottak az emberekkel (szerelmekkel, családtagokkal és barátokkal egyaránt), akikre éppen szükségük volt, azt levették a polcról, amikor megunták vagy valamiért megsértődtek rá, akkor visszatették. A barátaikkal, Sookie-val, Lane-nek és Paris-szel kapcsolatban is az az érzésem volt, hogy nem szerették őket őszintén. Sookie sokszor eléggé bugyutának volt beállítva Lorelai-jal szemben, Lane elvolt szegény magának a zenekarával (amit imádtam, már csak Sebastian Bach miatt is!), Paris-szel kapcsolatban pedig nagyon igazságtalan volt Rory, sokszor lerázta, és egyértelmű volt, hogy Paris többre tartja a barátságukat, mint Rory. Sőt, Rory szerintem nem is igazán tartotta a barátjának Parist. Meg kell hagyni, Parisnek nagyon erős és olykor kiborító karaktert írtak, tudott rendkívül kíméletlen és nyers lenni, de soha nem játszotta meg magát, Rory-val ellentétben mindig őszinte volt, és MINDIG ott volt Rory mellett, és támogatta.
Az sem segített soha, hogy Alexis Bledelt mint színésznőt, egyáltalán nem kedvelem, mindig is úgy éreztem, hogy nem ad bele mindent, hogy csak félgőzzel csinálja ezt az egészet (ezt A szolgálólány meséjében is éreztem), nem is akarja igazán Rory szerepét, nem is érzi át a sorozat szellemiségét, míg Lauren Graham sokkal jobban odatette magát, a forgatókönyvírók is sokkal több klassz és vicces jelenetet osztottak rá. Alexis Bledel nagyon suta és nincs benne semmi természetesség, és ezt már más filmjében is észrevettem, nem csak ebben a sorozatban. Ő nem tudja felvenni az adott szerepet, nem igazán színésznő alapanyag.
Elég rossz képet festettem róluk, de voltak dolgok, amiket szerettem bennük, és voltak olyan részek, amikor kedveltem őket, csak aztán mindig mindent elrontottak. És ezzel nem azt állítom, hogy a többi szereplő szent és tökéletes, erről szó sincs. Parisra haragudtam, amikor megcsalta Jamie-t, utána pedig telefonon szakított vele. Nagyon dühös voltam Emily-re, amikor Lorelai háta mögött elment Christopherhez a fogadalommegújítás előtt, és majdnem tönkretette Lorelai és Luke kapcsolatát. Luke sem volt a kedvencem, amikor April miatt lefújta az esküvőt, a kettő nem zárta volna ki egymást, és Lorelai azt nagyon jól viselte, hihetetlenül rendesen viselkedett, kár, hogy utána elrontotta. Sőt, Emily-ben és Richardban kifejezetten taszított az übermensch-komplexusuk, de a lányukat és az unokájukat nagyon szerették, és az az egy alkalmat leszámítva, amikor beleszóltak Lorelai és Luke dolgába, mindig mellettük álltak, anyagilag mindenképpen, de minden hibájuk ellenére érzelmileg is elég sokszor, szóval azon, hogy ők is meglehetősen lenézőek voltak emiatt könnyebben túl tudtam lépni.
Tehát egyáltalán nem akarom a többi szereplőt felmenteni, de ugyebár Lorelai és Rory a főszereplők, a cselekmény az ő életükről szól, szóval nehéz a fenti dolgok mellett elmenni. Sajnálom, hogy nem írtak emberileg jobb karaktereket, de annyira amerikai, példás módon visszaadja az amerikai néplélek (ezt a szót az egyik kolléganőm használja, nekem nagyon tetszik, mert igazán leíró, lehetne a jelentéséről és a mögöttes tartalmáról írni egy külön posztot) jellemzőit.
Egyébként valószínűleg azért zavart ennyire Rory és Lorelai jelleme, mert magamból indulok ki, és én sosem lennék képes szándékosan megbántani valakit, vagy gonosz, megalázó módon bánni bárkivel is. Ami nem azt jelenti, hogy mindenkit kedvelek, sőt, egyáltalán nem vagyok mindenki kedvence és barátja. De ha valaki konkrétan nem árt nekem, akkor nem fogok károgni, megtartom magamnak a véleményemet, ártani pedig végképp nem fogok. Ha pedig szeretek valakit, akkor tűzbe megyek érte, nem pedig úgy bánok vele, mint egy darab szeméttel, ahogyan a Gilmore lányok sokszor tették.
Mindezek után felvetődik a kérdés – félig jogosan -, hogy ha ennyi rosszat leírtam, és ennyire nem szeretem Lorelai és Rory karakterét, akkor hogy lehet ez a kedvenc sorozatom?
A két főszereplőn kívül minden mást imádok benne. De tényleg. Tudom, hogy furcsának tűnik úgy szeretni egy sorozatot, hogy pont a két főszereplőt nem kedvelem, de ez van. Ettől függetlenül maga a sorozat kiváló, minőségi és nagyon egyben van. A mellékszereplőket imádom, Stars Hollow lakói rendkívül sokszínűek, és minden bogarasságuk ellenére nagyon szerethetőek (na jó, Taylort leszámítva, de rajta sokat lehet nevetni). Imádom a kelekótya Sookie-t és a finom főztjeit, a Szitakötőt, a szenvedélyes Parist, a különc és eredeti Jess-t, a kedves Deant, Lane és Mrs. Kim komplikált, de mély kapcsolatát, a bolond Kirk-öt, Luke-ot és a kávézóját, főleg a reggeliket, Anna boltját, Aprilt, és hogy van kedve az amerikai őslakosokkal foglalkozó elbeszélő műveket olvasni, Andrew könyvesboltját, a visítozó Babette-t, az észbontó Miss Patty-t, a Yale-t, Taylor kisboltját, Emily képtelen személyiségét, Emily és Richard vicces és érzelmes jeleneteit, a Chiltont, az utcai zenészt, a Where You Lead-et és a How To Dream-et, Luke és Taylor folyamatos civakodását, a képtelen T.J.-t, a Hep Alient, az évszakokat, a városi fesztiválokat, Lorelai és Rory házát. Szeretem, hogy Stars Hollow lakói egy igazi, összetartó kis közösséget alkotnak, hogy milyen komolyan veszik a városi közügyeket és ünnepeket. Szeretem, hogy a sorozat még a nagy technikai forradalom előtt játszódik (utálom a modern technikát, bár sajnos bizonyos szintig kénytelen vagyok használni), ahol még küldenek képeslapokat és használnak vezetékes telefont, és ahol még igaziak az emberi kapcsolatok.
A sorozat igazán jól össze van rakva, néhány bakitól eltekintve (gondolok itt például Lane apjának hiányára) nagyon hangulatos, számomra igazi bekuckózós őszi sorozat, amit egy hatalmas bögre forró csokoládé mellett a legjobb nézni.
A folytatás viszont igazán kiverte nálam a biztosítékot, óriási csalódás volt számomra, sokkal többet vártam, valami ugyanolyan eredetit, mint amilyen az első hét évad volt, de ez a négy rész semmi másról nem szólt csak Rory hisztijeiről. Az Egy év az életünkből bebizonyította, hogy tényleg egy nyafka kis rüfke, de Lorelai-tól is sokkal többet vártam, egyáltalán nem volt önmaga, és egyszer sem mosolyodtam el vagy könnyeztem meg egyetlen jelentet sem, ami számomra a leghihetetlenebb, mert az első hét évad alatt azért ez nem egyszer történt meg.
Kezdjük azzal, hogy Rory harminckét éves, és nem tart sehol. Él bele a nagyvilágba otthon, célok és kilátások nélkül. Nem értettem az egészet. Rory-tól egyáltalán nem azt vártam, hogy ilyen idős korában már férjes asszony lesz három gyerekkel, de azt sem, hogy fogalma sem lesz arról, hogy hogyan tovább. Ahogyan azt sem, hogy Logan szeretője lesz, akit annak idején ő utasított el. Úgy képzeltem el, mint aki karriert épített, megállapodott, van egy stabil élete, és van elképzelése a továbbiakról, mint házasság, családalapítás, stb. Ehelyett nincs semmije és senkije. A fel-felbukkanó barátja, Paul egy gusztustalan húzás volt a készítőktől, biztos volt, aki viccesnek találta, hogy így megaláznak valakit, de nekem ettől mindig felfordult a gyomrom, és ez most sem volt másképp. Persze ha valaki Lorelai-jal vagy Rory-val csinálta volna ezt akkor általános felháborodás lett volna, így csak egy jó kis poén lett belőle. És mi volt az az egyéjszakás kaland azzal a jöttment idegennel?
Lorelai sem tart sehol, negyvenkilenc éves, és gyereket akar Luke-tól. Igaz, csak tíz éve vannak együtt, és ez alatt az idő alatt még szülhetett volna, most pedig ki van akadva, mert Luke-ot nem érdekli a béranyaság. Hát, engem sem érdekelne, főleg nem negyvenkilenc évesen. Miért csak ennyi idősen jut eszébe a gyerekvállalás? Mi történt velük az elmúlt tíz évben? Miért nem léptek előre a kapcsolatukban? És hogyhogy nem házasok? ÉS EZEKRE MIÉRT NEM KAPUNK VÁLASZT? Teljesen ki volt akadva, amikor April miatt Luke nem akarta elvenni, most pedig elmegy túrázni, hogy tudjon gondolkodni. Teljesen nonszensz és hiteltelen, nem Lorelai-hoz illő cselekedet volt. Persze aztán volt egy gejl és teljesen hiteltelen ZS kategóriás musicalba illő gagyi titkos esküvőjük, ami a női magazinok szerkesztői szerint biztos „szuperromantikus” és „megacuki”, szerintem inkább csak kínos és nem odaillő volt.
Paris és Lane sokkal többet értek el, az ő feltűnésüknek örültem, habár keveselltem, főleg Lane jelenlétét, szinte alig kapott szerepet. Azt nagyon sajnálom, hogy Paris és Doyle elváltak, annyira összeillettek, és Parist nem az elvált nő szerepében képzeltem el.
Az “érzelmesnek” titulált jelenetek pedig hatásvadászak és üresek voltak, mint pl. az Unbreakable dal, vagy Lorelai vallomása a túra közben, ezek engem nem hatottak meg, giccsesnek és felszínesnek találtam őket. Az pedig, ahogyan Rory viselkedett a temetőben, Lorelai pedig az apja temetésén, az minősíthetetlen és a bunkó kategóriába tartozik. Amikor Emily kiosztotta Lorelai-t a temetés után, abban benne volt minden. Sosem tudtam teljesen pontosan megfogalmazni, mi a problémám Lorelai karakterével, de abban a kirohanásban minden benne volt. És Rory ugyanolyan, mint az anyja. Önző és egoista énképének egyetlen középpontja.
Rory persze most is megkapta, amit akart, az anyja hiába tiltakozott a könyv ellen, amit teljesen megértek, én sem teregetném ki az egész életemet egy rakás idegennek, végül hisztivel elérte, hogy ismét az legyen, amit ő akar. Persze a könyv sem az ő ötlete volt, pedig annyira szellemesnek és kreatívnak tartja magát… Ehhez is kellett egy férfi, mert képtelen volt egyedül rájönni, mit akar. Apropó Jess és Dean. Semmilyen módon nem vitték előre a cselekményt (esetleg Jess a könyv ötletével), csak azért nem kellett volna őket behozni, hogy Rory öt szót váltson velük, érdemben nem tettek hozzá semmit a történethez.
A befejezés azért nem ütött olyan nagyot, mert ezt az eredeti készítők a hetedik évad végére tervezték, és az sokkal jobb lezárás is lett volna, mint az, hogy Rory öt perc alatt kapott munkát, és eltűnt egy teljes évre. Egyébként azt nem értettem, hogy Logannak miért kellett olyasvalakit elvennie, akit nem szeret, hiszen eredetileg is Rory-t tervezte feleségül venni, most meg hirtelen fejet hajtott az apja akaratának, hogy a vagyont a vagyonhoz kell házasítani? Furcsa és egy újabb értelmetlen lépés.
Megpróbálták belezsúfolni az összes régi szereplőt, hogy a rajongók mindenkit láthassanak legalább egy rövid jelent erejéig, de szerintem ez hiba volt, mert így elkapkodott és összecsapott lett az egész. Ha pedig mindenáron ezt akarták, akkor egy hosszabb folytatást kellett volna készíteniük, hogy mindenki normálisan beleférjen.
Nagyon felbosszantott ez a folytatás, nem is néztem meg azóta még egyszer. A legújabb trendek (az élet minden területén) természetesen nem maradtak ki a folytatásból, és nekem olyan volt, mintha az emberek is ehhez igazodtak volna, minden egyediségét és kellemes báját elvesztette ez a sorozat, az emberi kapcsolatok is elsilányodtak. Nem tetszett, és nagyon sajnálom, hogy így elfuserálták az egyik kedvenc sorozatomat.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 