Margaret Atwood: Guvat és Gazella (MaddAddam-trilógia 1.)

Fülszöveg
Az üszkös romokkal borított posztapokaliptikus, mégis furcsán paradicsomi tájban gyönyörű, tea-, krém- és mézszín emberek élik egyszerű mindennapjaikat: bogyókat, gyökereket gyűjtenek, bujkálnak a mutáns vadállatok elől, dorombolva gyógyítják egymást, nevelik gyermekeiket. Nem ismerik sem a szerelmet, sem a háborút, nincs bennük birtoklási vágy. Ők a Guvatkák, a génmódosított faj, amely túlélte az emberiséget kipusztító járványt. Csupán egyetlen ember él velük: a rejtélyes Hóember, akit vallásos rajongással vesznek körül.

Hóember magányosságában az emlékeibe menekül, így ismerjük meg a járvány előtti, tehetős Kampuszokra és a nyomortól, bűnözéstől és betegségektől sújtott plebsztelepekre szakadt világ történetét, ahol mindenki sorsa az elvtelen Konszernek és a központi biztonsági szolgálat embereinek kezében van. Ebben a könyörtelen világban határozza el Hóember gyermekkori barátja, a zseniális géntechnológus Guvat, hogy létrehozza az embernél tökéletesebb fajt. Bármi áron.

Margaret Atwood nagyszabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul.

Korábban már hallottam a Guvat és Gazelláról, de fogalmam sem volt arról, hogy ez egy posztapokaliptikus regény, ahogyan arról sem, hogy egy könyvsorozat része, aztán a munkahelyemen valahogy szóba került Margaret Atwood, és az egyik kedves kolléganőm felvilágosított, hogy a Guvat és Gazella a MaddAddam-trilógia első része, ő adta kölcsön a köteteket is. Felhívta rá a figyelmemet, hogy az első rész egy kicsit unalmas, de szükséges a további cselekmény megértéséhez. (Olyan jó, hogy olyan munkatársaim vannak, akik szeretnek olvasni, és akikkel értelmes eszmecserét is lehet folytatni a könyvekről.)

A történet két idősíkon fut, kell egy kis idő, míg összeáll a kép, hogy hogyan is épül fel a világ, amibe belecsöppentünk, ki kicsoda, és hogyan lett az, aki. Hogy pontosan milyen évet írunk, az nem derül ki, de már a múltban játszódó szál esetében is egyértelmű, hogy a világ a technikai és tudományos fejlődés előrehaladott pontján van. A génmanipuláció teljesen természetes dolog, keresztezik az állatok genetikai állományát, hogy ötvözzék egyes fajták pozitív tulajdonságait, a csirkének csak a húsát növesztik, hogy hamarabb fogyasztható állapotba kerüljön (meg is undorodtam a csirkehústól), stb. Számomra ez a rész eléggé félelmetes volt, tekintve, hogy a tudósok minden elképzelhető módon és mélységben belenyúlnak a természet rendjébe, és nem gondolnak bele, hogy ez még visszaüthet, a világot, az életet a saját játszóterüknek tekintik, mit sem törődve a következményekkel. Próbálnak tökéletességet teremteni, csak hogy ez a tökéletesség minden természetesség ellentéte, minden mű és mesterséges, a világból már eltűntek a kertekben megtermelt, termőföldbe ültetett, napfényen és csapadékon nevelkedett zöldségek, az állatok az ember bizarr teremtményeivé váltak, az emberi kapcsolatok felületesek és szigorúan ellenőrzöttek lettek. Ebben a tökéletesen steril életben és világban a kiváltságosoknak a körülményekhez képest viszonylag jó élet jut, míg a kevésbé kiváltságosok az ún. plebsztelepeken nyomorognak, nem túl higiénikus és közel sem kényelmes életkörülmények között.

A jelenben Hóember egy pusztító járvány után az emberi faj egyetlen túlélőjeként tengeti az életét a tengerparton, mint valami modern Robinson Crusoe egy lakatlan szigeten, ő vigyáz a Guvatkákra (hogy pontosan kik ők, az a történet vége felé derül ki), és fő célja a túlélés. A készletei szegényesek, útra kelni és fosztogatni viszont nem a legjobb opció, tekintve az elszaporodott genetikai mutációkat, amik ellen nem sok esélye van.

A felépített világ nagyon tetszett, viszonylag reális alternatívának tartom, bár ki tudja, hogy a rengeteg, írók és tudósok által vizionált világképből végül mi és hogyan fog megvalósulni. A génmódosítás azonban itt van a nyakunkon, és lehet, hogy egyesek számára forradalminak és tudományos szempontból előrelépésnek számít, de a következményei beláthatatlanok. Ha belegondolunk, valamilyen szinten már most is beleavatkozunk a természet rendjébe pl. a betegségek gyógyítása által, és ezzel nem azt állítom, hogy a gyógyászat és az orvoslás rossz dolog, de ennek is van egy egészséges határa. A génállomány módosítása, a tökéletes emberi faj létrehozásának a kísérlete és a halhatatlanságra való törekvés nem az.

A regény viszonylag hosszú, előzménykötetnek egy kicsit terjengősnek tartom, kevesebb oldalszám is bőven elegendő lett volna. Szeretem, ha az adott világ szépen, alaposan fel van építve, nem szeretnék ötven oldal után mindent tudni, élmény összerakni az információmorzsák alapján a mozaikdarabkákat, de ebben a kötetben tényleg nem történik semmi más, minthogy megtudjuk, hogy hogyan lett Jimmy-ből Hóember, mi történt ez idő alatt, ki volt Guvat és Gazella, és hogyan jöttek létre a Guvatkák, maga a cselekmény tehát nem halad előre.

Amit még jó lett volna megtudni, hogy milyen folyamat vezetett el annak a világnak a kialakulásáig, amiben Hóember már gyermekként élt. A szigorú kasztrendszer, a biztonsági ellenőrzések, a műételek és műéletek kialakulásáig. Nem tudom, erre fény derül-e a további két részben, 500+ oldalon egy kis ízelítőt szívesen fogadtam volna ebből is.

Amit hiányoltam, azok az érzelmek voltak. Feltételezem, hogy ennek az az oka, hogy az egész világ iszonyatosan mesterkélt, és ugyan Jimmy érzéseit megismerhetjük, de nem olyan lángoló módon, ő maga sem nagyon enged teret az érzelmeinek és a gondolatainak, legfeljebb csak magában, az ugyanis nem szokás. Az egész regény olyan steril, mint maga a világ, amiről szól, de számomra borzasztóan furcsa és életidegen volt Margaret Atwood narrálása. Azt nem tudom, hogy ez szándékos írói eszköz volt-e, és azért ilyen a stílusa és a hangulata a regénynek, hogy érzékeltesse, milyen ez a világ, vagy egyszerűen csak ilyen távolságtartó a stílusa. A Guvat és Gazellán kívül két könyvet olvastam tőle, A szolgálólány meséjét és a Testamentumokat, és azok is olyan világban játszódnak, ahol nem szabad teret engedni a személyes érzéseknek, így tehát nem tudom megítélni, hogy a stílusa a világok jellegéhez igazodik-e, vagy egyébként is ilyen rezignált.

A könyv hossza ellenére van egy kis hiányérzetem, némi plusz magyarázatot elvártam volna még egy-két dologgal kapcsolatban (pl. miért káros a napsugárzás annak ellenére, hogy nem ökológiai katasztrófa pusztította ki az emberiséget, Guvat miért tette, amit tett, hogyan lett a mai világunkból a könyvbéli világ), de ettől függetlenül élveztem az olvasást, és nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Jó a témaválasztás, majdnem tökéletes a kibontása is, és egy kicsit valóban unalmas volt, de rendkívül elgondolkodtató, a történések rengeteg kérdést felvetnek, és nincsenek rájuk egzakt válaszok, az olvasó értékítéletére van bízva, hogy ő maga mit lenne hajlandó feláldozni a tökéletesség érdekében.