Shirley Jackson: Hill House szelleme

Fülszöveg
Négyen érkeznek a Hill House néven ismert kísérteties, ódon épülethez: dr. Montague, a tudós, aki fizikai bizonyítékokat keres a ház falai között zajló, természetfeletti jelenségekre; Theodora, különleges adottságokkal rendelkező asszisztense; Luke, a birtok fiatal örököse; és a törékeny Eleanor, aki képtelen szabadulni múltja terhétől. Kívülállóként keresik a magyarázatot a hely titkára, de nem sokáig maradhatnak csupán tanúk – a ház erőt gyűjt, ás hamarosan végleg elragadja egyiküket.

A gótikus horrorirodalom klasszikusaként számon tartott regényből már két mozifilm (A ház hideg szíve, 1963; Az átok, 1999) és egy színdarab is készült, 2018-ban pedig Mike Flanagan forgatott belőle tízrészes Netflix-sorozatot.

A Sóbálvány után hamar sort kerítettem a Hill House szellemére is, nagyon régen vágytam már ennyire könyvre, de muszáj volt még olvasnom Shirley Jacksontól. Nagyon szégyellem magam, hogy a Netflix sorozat megjelenéséig nem hallottam, sem a könyvről, sem az írónőről. De ha másra nem, hát arra nagyon jó a mainstream média, hogy az ember felfedezzen magának egy-két gyöngyszemet. A Netflix által készített sorozatból mindössze néhány részt láttam, de a könyvétől teljesen eltér a történet, úgyhogy senki ne az alapján ítélje meg.

Előre szeretném leszögezni, hogy ez egy borzasztóan, megmagyarázhatatlanul furcsa könyv, és teljes mértékben értem, hogy sokaknak miért nem tetszik, és miért áll olyan rútul a szénája a Molyon a maga 71%-os értékelésével. Ez egy nehezen emészthető rétegmű, keveseknek illik bele az ízlés- és lelkivilágába. Nem könnyű megérteni, mert a felkészületlen, a témára és Shirley Jackson írói eszközeire nem fogékony olvasó mit lát? Életidegen szereplőket, akiket a való életben messziről elkerülne, zagyva párbeszédeket és unalamas cselekményt. De a Hill House szelleme sokkal több ennél!

A történet a szó szoros értelmében véve valóban nem eseménydús (négy ember Hill House-ba, a kétes hírú vidéki kúriába utazik, hogy a ház természetfeletti jelenségeit vizsgálják, és az ott eltöltött napjaikat követhetjük nyomon), és a XXI. század embere nem ezt várja egy kísértethistóriától, mert már olyan magas az ingerküszöbe, hogy Hollywood legújabb technikai trükkjei is csak nehézkesen tudják elérni vagy meghaladni azt. Sokan nem veszik figyelembe azt a tényt sem, hogy Shirley Jackson ezt a regényt 1959-ben írta, több, mint hatvan évvel ezelőtt. Nos, az én ingerküszöböm rendkívül alacsony, én a mai napig felkapcsolok minden villanyt, ha éjszaka kimegyek a fürdőszobába, félek mindenféle természetfeletti lénytől, és halálra vált arccal olvasok már a dementorokról és a nazgûlokról is. DE! Itt nem a klasszikus ijesztgetésen van a hangsúly.

Észrevette, hogy önkéntelenül igyekezett a bőröndöt hang nélkül letenni, és ekkor rájött, hogy csak harisnya van a lábán, és a lehető leghalkabb léptekkel mozog, mintha Hill House-ban a csend létfontosságú lenne, aztán eszébe jutott, hogy Mrs. Dudley is hang nélkül ment ki.

Hill House az ember bőre alá mászik, már az apró hangulati leírásoktól is libabőrös lettem, és egy hétig tartott befejeznem a könyvet, amit szívem szerint egy szuszra elolvastam volna, annyira féltem. Mindig félbe kellett hagynom, mert nem bírtam, az idegeim pattanásig feszültek, kopogásokat, recsegéseket véltem hallani, sőt, egyszer olvasás közben egy félelmetes résznél el is ment a lakásban az áram, azt hittem, holtan fordulok le az ágyról. Shirley Jackson nagyon tudatosan ír, ez a könyv direkt ilyen. Elviszi a hangsúlyt a hétköznapi apró-cseprő jelenetekkel (öltözködés, reggelizés, beszélgetés, stb.), ezért nem tűnik annyira ijesztőnek, de érdemes megfigyelni, hogy mi zajlik le a szereplők között, illetve bennük, a lelkükben, az elméjükben, milyen kis hatalmi játszmákat vívnak önmagukkal és egymással, és hogy egy ponton már mennyire betegessé válik az egész. Eleanor az egyik pillanatban meg akarja ölni Theodorát, utána pedig haza akar vele menni… Ez mennyire logikus és kiszámítható? Pont annyira, mint amennyire Hill House.

Hill House nem árt senkinek, a kísértetek sem ártanak senkinek, én még abban sem vagyok biztos, hogy Hill House gonosz. A szereplők, amikor odautaztak, eldöntötték, hogy ez egy gonosz ház. De mi van akkor, ha csak egy lázálom az egész, és a saját, ismeretlen természetfelettitől való félelmeiket vetítették ki a házra, csak azért, mert szerencsétlenül alakult az ott élők sorsa? A Sóbálvány olvasása után nem csodálkoznék rajta, ha így lenne. Lehet, hogy nem Hill House érte el, hogy neurotikus állapotba kerüljenek, hanem saját magukat hajszolták bele azzal, hogy előre eldöntötték, a ház gonosz és ártani AKAR nekik.

A kísértetekkel való találkozás hosszú története során egyetlen szellem sem tett kárt senkiben. Mindig csak az áldozat tett kárt magában. Azt sem lehet kijelenteni, hogy a kísértet az emberi szellemet, vagyis a tudatot támadja, mert az elme, a tudatos gondolkodó elme sérthetetlen; ahogy itt ülünk és beszélgetünk, tudatos elménkben nyoma sincs annak, hogy hinnénk a kísértetekben. A tegnap esti történések után sem tudjuk a „kísértet” szót önkéntelen, halvány mosoly nélkül kijelenteni. A természetfeletti veszélye abban rejlik, hogy a modern tudatot a leggyengébb pontján támadja, ott, ahol már elhagytuk a babona védőpáncélját, és nincs helyette semmi védelmünk.

Aztán jött Mrs. Montague a maga pattogós, pikírt, félelmet nem ismerő stílusával, aki kijelentette, hogy a házban lakó kísértetek egyáltalán nem rosszindulatúak, sőt segítségre szorulnak… Ki látta vajon helyesen? Dr. Montague és csapata, vagy Mrs. Montague?

A maga furcsa kicsavartságában ez egy elképszetően zseniális könyv, és meghajlok Shirley Jackson írói képességei előtt, mert tud valami olyasmit, amit senki más nem. Nekem egyáltalán nem esett nehezemre visszarepülni hatvanegy évet az időben, és olyan szemmel nézni, hogy ez a történet a gótikus kísértethistóriák alapja. Nagyon tetszett a régies hangulata, és a légkör, ami átjárta az egész könyvet. Nehéz szavakba foglalni, de egyszerre ismerős és barátságos és valami olyasmi, amitől messzire menekülnék. Legbelsőbb félelmeim beteges játéka, ami mégis vonz magához.

Sajnálom, hogy ennyire nem ismerik el ezt a könyvet, méltánytalanul alulértékelik, és úgy gondolom az is az oka, hogy sokan nem tudják a helyén kezelni, mert teljesen mást várnak tőle, mint ami. Én sem ezt vártam, de sokkal többet, sokkal jobbat kaptam.