Stuart Turton: Evelyn Hardcastle 7 halála

Fülszöveg
A ​Blackheath-ház szabályai: Evelyn Hardcastle-t este tizenegykor meg fogják ölni. Nyolc nap alatt nyolc különböző szemtanú bőrébe bújhatsz. Csak akkor engedünk szabadon, ha elárulod nekünk a gyilkos nevét. Érthető? Akkor kezdjük!
Evelyn Hardcastle meg fog halni. És minden egyes nap meg fog halni, amíg Aiden Bishop nem nevezi meg a gyilkosát, és nem töri meg az átkot. Ám valahányszor új nap kezdődik, Aiden egy másik szemtanú testében ébred. A gazdatestek között pedig lesznek segítőkészek, és olyanok is, akik csak annyit segítenek, amennyit feltétlenül szükséges. Az év legeredetibb bemutatkozó regénye kivételes fantáziával fűzi össze a történetszálakat, és az olvasót egészen az utolsó oldalakig bizonytalanságban tartja.

Stuart Turton Evelyn Hardcastle hét halála című könyve megkapta a 2018-as Costa-díjat a legjobb brit bemutatkozó regény kategóriában, a Books Are My Bag a legjobb bemutatkozó regénynek, míg a NetGalley UK 2018 legjobb regényének választotta, valamint felkerült a Specsavers Nemzeti Könyvdíj legjobb új szerzőinek rövidlistájára. A Waterstones 2018 októberében a hónap legjobb könyvének választotta.

Amadeánál bukkantam rá erre a könyvre, bevallom, korábban még csak nem is hallottam róla. Habár a címe igazán figyelemfelkeltő, a Maxim Kiadó könyvei alapvetően nem tartoznak az érdeklődési körömbe, szóval magamtól nem biztos, hogy a kezembe vettem volna, vagy egyszerűen csak elsiklottam volna felette, ha szembejön velem az interneten vagy a könyvesboltban. Ezért (is) jó könyves berkekben barangolni az interneten, nagyon sok jó olvasmányélményemet ajánlásnak vagy ilyen véletlen rábukkanásnak köszönhetem.

A történet igazán egyedi, a címszereplő Evelyn Hardcastle halála és az azt övező események állnak a középpontban, és amíg a főhős, Aiden Bishop, aki mindennap más gazdatestben ébred, meg nem nevezi Evelyn gyilkosát, a lány mindennap meghal. A koncepció elképesztően egyedi, nem olvastam még hasonlót. Eleinte el kell telnie némi időnek, míg beindulnak az események, és legalább két-három gazdatest „erejéig” még nagyon zavaros a kép, főleg ami a szabályokat illeti. Mert ennek a furcsa, nyakatekert világnak vannak ám szabályai, amik egy kicsit megnehezítik Aiden dolgát, arról nem is beszélve, hogy nem egyedül ő van versenyben, vetélytársai is akadnak, akik a szabadulásért küzdenek, és igyekeznek a lány gyilkosának kilétét kideríteni. Ráadásul mindegyik szereplőnek vaj van a füle mögött, és Aiden mit sem tudva, emlékeitől teljes mértékben megfosztva csöppen bele ebbe a „játékba”, a gyilkosságok, ármánykodások és játszmák szövevényes hálójába.

Van egy mindentudó entitás, a pestisjelmezbe bújt orvos, akiről nehéz eldönteni, hogy kinek az oldalán áll, ő instruálja Aident a „játék” során, de elég sokára derül ki, hogy kell-e tőle tartani vagy sem, hazudik-e vagy igazat mond, és Aiden iránta érzett bizalmatlansága eléggé rányomja a bélyegét a légkörre. Akad azonban egy segítőtársa is, Anna, akivel kapcsolatban szintén nem könnyű állást foglalni, de a történet végére az ő szerepéről is lehull a lepel.

Izgalmas, fordulatos könyv, a tíz körmömet lerágtam, főleg a vége felé, és szerencsére nem csalódtam, a megoldás teljesen váratlanul ért. Ami számomra nagy erénye ennek a regénynek, hogy nem sablonos panelekre épül, tényleg újszerű, és szépen szövi az egyébként kusza szálakat, és a szerzőnek nagyon oda kellett figyelnie, hogy ne gabalyodjon bele a saját meséjébe, és logikailag (is) minden a helyén legyen.

Ami miatt viszont egy kicsit hiányérzetem van, az a hangulatteremtés. Az események a Blackheath-házban, és az azt övező birtokon játszódnak, nekem félig Downton Abbey, félig Thornfield Hall lebegett a szemeim előtt, amikor elképzeltem a helyszínt, és habár nagyon örültem a választásnak, Stuart Turton számomra valahogy nem tudta átadni a hely varázsát, ezért később ki is pukkadt ez a kép, mert mind Downton Abbey-nek mind Thornfield Hallnak igencsak erős atmoszférája van, ezzel szemben a Blackheath-ház nem vonzott magához. A sok kalandozás, üldözés és menekülés közben nem maradt elég idő és tér arra, hogy egy olyan hangulatot építsen fel a fő cselekményszál köré, ami magával ragad, és ne csak amiatt akarjam olvasni, hogy megtudjam, ki a gyilkos. Ezenkívül a végét eléggé összecsapottnak éreztem, mert annak ellenére, hogy mindenre fény derül, hiányosnak éreztem a magyarázatot, arról nem is beszélve, hogy azok után, amit Aiden megtudott Annáról, miért ragaszkodott a vele kapcsolatos végső döntéséhez. Ez teljesen logikátlan volt számomra, hiszen akit ő ott megismert, az csak egy nagyon csekély része volt a lány személyiségének egy olyan élethelyzetben, ahol mindenki a túléléséért küzdött. A világról, és a „játék” szabályairól, menetéről, azokról, akik valóban mögötte állnak, szerettem volna sokkal többet megtudni, az idő szerepéről és múlásáról nem is beszélve.

Élvezetes fejtörő volt, és tetszett az egyedi világfelépítés, de a befejezése és a „hangulattalansága” miatt számomra ez inkább csak egy erősen közepes élmény volt. Egyszer érdemes elolvasni, de bennem nem hagyott maradandó nyomot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s