Robert Galbraith: Halálos fehér, Zavaros vér (Cormoran Strike 4-5.)

Fülszöveg
Egy ​zavart fiatalember, Billy felkeresi Cormoran Strike-ot, hogy a segítségét kérje egy bűnügy felderítésében, aminek azt hiszi, gyerekként tanúja volt. Strike-ot mélységesen felzaklatja a történet. Bár Billy nyilvánvalóan mentálisan beteg, és nem is emlékszik sok konkrét részletre, van benne és a történetében valami nagyon őszinte. Csakhogy mielőtt Strike alaposabban is kikérdezhetné, Billy rémülten elrohan.

Strike és Robin Ellacott (aki eredetileg a titkárnője volt, mostanra pedig a társa a nyomozóiroda vezetésében) igyekeznek a történet végére járni: az ide-oda kanyargó nyomozás pedig elvezeti őket London kis sikátoraitól a Parlament titokzatos legbelső irodáin keresztül egy gyönyörű, de vészjósló vidéki kúriáig.

Ráadásul a nyomozás labirintusában dolgozó Strike magánélete sem olyan egyszerű: újdonsült magánnyomozó-sztárként már nem tud olyan észrevétlenül dolgozni, mint valaha. Egykori titkárnőjével is bonyolultabb a viszonya, mint eddig bármikor. Robin már a nyomozóiroda pótolhatatlan dolgozójává nőtte ki magát, de személyes viszonyuk ennél sokkal összetettebb…

Az eddigi legnagyobb léptékű Robert Galbraith-regény, a Halálos fehér egyszerre érdekes krimi és letehetetlen újabb fejezet Cormoran Strike és Robin Ellacott történetében.

Fülszöveg
Cormoran ​Strike magánnyomozó épp a családját látogatja meg Cornwallban. Egy nő keresi fel, hogy segítsen neki megtalálni édesanyját, Margot Bamborought, aki rejtélyes körülmények között tűnt el 1974-ben.

Strike sosem nyúlt döglött aktákhoz, főleg nem olyanhoz, amely negyven éve megoldatlan. És bár kevés esély van arra, hogy a végére járhat, mégis elvállalja az ügyet, a számos másik mellé, amelyen partnerével, Robin Ellacott-tal dolgoznak. Robin éppen egy küzdelmes váláson megy keresztül, egy másik férfi is érdeklődik iránta, miközben a Strike iránt táplált érzéseivel is viaskodik.

Strike és Robin nyomozása Margot eltűnése után egy pokolian bonyolult üggyé alakul, tarot kártyákkal, egy pszichopata sorozatgyilkossal és megbízhatatlan szemtanúkkal. Mindketten megtanulják, hogy olykor a több évtizede megoldatlan ügyek is halálosak tudnak lenni.
Lélegzetelállító, labirintus-szerű eposz; a Zavaros vér a Cormoran Strike-sorozat ötödik és egyben a legizgalmasabb része.

Ahogy a sorozat első három kötetét, úgy a negyedik és az ötödik részt is rögtön egymás után olvastam el, ez alkalommal sem tudtam letenni egy pillanatra sem egyik könyvet sem, amikor csak tudtam, elővettem, minden szabad másodpercemben ezt olvastam, olyan szituációkban is, amikor egyébként nem vennék elő könyvet (pl. csak egy megállónyit utazom a buszon). A Halálos fehérben egy zavart állapotban lévő ismeretlen férfi felkeresi Strike-ot, és elmond neki egy hihetetlen történetet, azonban mielőtt Robin vagy Strike bármi érdemlegeset ki tudna szedni belőle, Billy elrohan, és ez az esemény a későbbiekben összekapcsolódik legújabb nyomozásukkal. Ez az összefonódás nagyon tetszett, J. K. Rowling ezúttal is hihetetlenül érzékletesen és agyafúrtan mozgatta a szálakat.

A nyomozás során betekintést nyerünk az angol arisztokrácia és politikai elit életébe, ami, mint tudjuk jól, csak a felszínen csillog olyan szépen. Jó sok csontváz bukkan elő a szekrényből: kétes ügyletek, csalás, hazugság, zsarolás, korrupció, és sokkal, de sokkal súlyosabb bűnök is napvilágot látnak, az ember teljesen beleszédül ebbe a sok szennybe, egy idő után már csak kapkodtam a fejemet.

A két főszereplő magánélete persze ebben a kötetben is fontos szerepet kap, ezúttal Robinén van a hangsúly, akinek gondok vannak a házasságával, Matthew ugyanis továbbra is rendkívül ellenszenvesen viseltetik Robin munkája és Strike személye iránt, szemernyi megértés, kedvesség, bizalom vagy tisztelet nem szorult belé. Robin nehéz helyzetben van, mert imádja a munkáját, az a mindene, a férje viszont nem tudja ezt elfogadni, így folyamatos stresszben és feszültségben telnek a mindennapjai, ha fel is lélegezhet egy rövid időre, az sem tart sokáig, mert történik valami apróság, ami miatt Matthew ismét robban, és úgy viselkedik Robinnal, mint egy darab véres ronggyal. Annyira pofán töröltem volna, egy igazi önző, egoista alak, aki csak saját magával, a szakmai előmenetelével, társadalmi státuszával és a pénztárcája vastagságával van elfoglalva, rosszindulatú és ítélkező, és meg sem próbálja beleképzelni magát Robin helyébe. J. K. Rowling egyébként is fantasztikus, ha karakterábrázolásról van szó, a többi szereplőjét is élethűre formálta, de Matthew volt az, aki számomra “színesebb” volt bárkinél, aki szinte már kilépett a lapokról, annyi ilyen embert ismerek, egyik megnyilvánulása sem volt túlzó, tűnjön adott esetben bármilyen szélsőségesnek is. Ez volt az a kötet, amikor végképp teljes mértékben megutáltam a karakterét, pedig eddig is igencsak antipatikus volt.

Tekintettel arra, hogy annyira nem érdekel az angol arisztokrácia világa, meglepődtem magamon, hogy mennyire izgalmasnak találtam a nyomozást, ez is J. K. Rowling érdemeinek köszönhető. A kedvenc részeim azok voltak, amikor Robin beépített munkatársként dolgozott (azt nem árulom el, hogy hol), talpraesettségéről és leleményességéről nem egyszer tanúbizonyságot tett, de nem csak abban a helyzetben, hanem számos másikban is. Robinban leginkább azt szeretem, hogy annak ellenére, hogy egy erős, okos nő, ez nem megy el egy olyan irányba, hogy emiatt cinikus/lenéző/férfikeménységű személyisége lenne, nagyon tapintatos és kedves, és annak ellenére, hogy az élete több területén is nehézségekkel küzd, nem roppan össze a terhei súlya alatt, de nem is akarja megjátszani magát, amikor már sok, el tudja engedni magát. Ő az egyik legszimpatikusabb női karakter, akiről eddig olvastam. Azért is annyira könnyű szeretni, mert sok olyan vonása, problémája van, mint egy átlagos, hétköznapi nőnek, aki igyekszik boldogulni.

A befejezés váratlan és elképesztő, mint mindegyik kötet esetében, a közelében sem voltam a megoldásnak, pedig ez alkalommal talán össze lehetett volna rakni belőle valamennyit a részletek alapján. Jó élmény volt, csak ajánlani tudom, egyszerűen nincs semmilyen negatívuma.

Ha tetszett a Halálos fehér, akkor a Zavaros vérre csak annyit mondhatok, hogy IMÁDTAM. Számomra eddig ez a legjobb kötete a sorozatnak, pedig a többit is nagyon szeretem, főleg a Gonosz pályát a zene miatt, de ez… Ez valami természetfeletti élmény volt. Biztos vagyok benne, hogy ennek az az oka, hogy Robin és Strike egy negyven évvel korábban eltűnt személy ügyében nyomoz, én pedig imádok a múltban vájkálni. Imádok mindent, ami régi, és imádok nosztalgiázni is, menthetetlenül szentimentális tudok lenni, és ha elkap a hangulat, nincs megállás, csak ömlengés.

Egy negyven évvel korábban eltűnt doktornő ügyében kér a lánya segítséget kedvenc párosomtól, akik erejükön felül mindent megtesznek, hogy kiderítsenek valamit a rejtélyes esetről, de nagyon nehéz a dolguk, mert szemtanú nincs, kevés a nyom, ami van, az sem elégséges ahhoz, hogy egy ennyire régi ügyet felgöngyölítsenek.

Ebben a kötetben nyert leginkább értelmet Strike azon mondása, hogy előbb a lehetőség, aztán az indíték, amivel én mélységesen egyetértek, mert sok esetben tényleg ez a helyzet. A Mr. Brooks című filmben mondja azt (amit ajánlok, nagyon jó film) Kevin Costner karaktere, hogy azért teszi azt, amit, mert megteheti, nincs rá különösebb oka.

Nagyon élveztem az időutazást 1974-be, Margot Bamborough eltűnésének körülményei is érdekesek voltak, úgy eleve élveztem, hogy egy szinte megoldhatatlan ügy van a középpontban, ami aztán tényleg rengeteg fejtörés igényelt. Egyetlen percig sem unatkoztam, ugyanúgy el tudtam merülni az ezredik teázás és ebéd leírásában, az egykori tanúk meghallgatásában, mint Strike elmélkedéseiben vagy a Robin problémáiról való olvasásban. J. K. Rowling nem egyszerűen olvasmányosan, hanem otthonosan hétköznapian ír, belebújnék a könyveibe, mert olyan komfortosak, de ez egyáltalán nem megy a minőség rovására, sőt a Cormoran Strike az egyik legigényesebb szórakoztató célzattal született könyvsorozat, amit eddig olvastam.

A magánéleti részek természetesen a Zavaros vérben sem maradnak el, sőt, elég sok változás történik ebben a részben mind Robin, mind Strike életében, egyfajta vízválasztóhoz érkeznek az ötödik kötet végén mindenféle szempontból. Úgy érzem, valamerre el kell majd mozdulnia a dolgoknak a hatodik részben, remélem el is fognak, és nem csak a kapcsolataik terén, hanem saját magukkal kapcsolatban is tisztázni és rendezni tudják majd a dolgaikat.

Robin személyisége számomra itt érte el azt a pontot, amikor úgy érzem, ennél jobban nem tudnám kedvelni, sem együttérezni vele. Imádom, hogy mennyire jó a munkájában, annyira jó volt olvasni róla, hogy milyen szenvedélyesen szereti, amit csinál, igazán tehetséges, és minden helyzetet megold, nem pánikol, csak teszi a dolgát hatékonyan, profin. Vezeti Strike-kal az irodát, miközben házon kívül is elég sok dolga van, mindemellett éli az életét, és próbálja (újra) megtalálni a helyét a világban. Strike is fejlődött azért, habár morgós, kicsit komor énjét nem hiszem, hogy valaha is le fogja vetkőzni, főleg, hogy személyiségének magvas részét ez adja, de azért időnként már sokkal figyelmesebb és türelmesebb, mint az előző kötetekben. A körülményei úgy-ahogy rendeződtek, bár még mindig egy lyukban lakik aza irodája fölött, de ahhoz képest, ahonnan a Kakukkszóban indult, sokkal stabilabb, nyugodtabb az élete, és ez bizonyos mértékben Robinnak (is) köszönhető, nagyon sokat tett érte. A párosuk pedig verhetetlen.

A sorozatot is megnéztem, bár ne tettem volna, a töredékét sem adja vissza a könyvek hangulatának, a nyomozások, ügyek mélységeinek, a karakterek lényegének. A Halálos fehér adaptációjában például alig derül ki valami a Robin és Matthew közötti konfliktusokról, pedig azoknak nagyon nagy hatása van kettejük kapcsolatára, és a további események alakulására is.

A könyvsorozatot viszont AJÁNLOM, AJÁNLOM, AJÁNLOM. Tökéletesen igényes kikapcsolódást nyújt, borongós, egész hétvégén otthon olvasós hétvégékre a legtökéletesebb választás. Alig várom a hatodik részt, biztos, hogy amint megjelenik, belevetem magamat.