Mihail A. Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg
Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.
A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.
Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.

…a legnagyobb bűn… a gyávaság…

Ó, igen, bizony az. Ömlengés következik.

Nagyon sokan ajánlották már nekem A Mester és Margaritát, mondván egy kiemelkedően jó könyv, és nekem biztosan tetszene, ráadásul mágikus realista regény, amit szeretek. Nem igazán tudtam azonban, mire számítsak, a fülszöveget valamiért soha nem olvastam el, még közvetlenül olvasás előtt sem, és nem tudtam eldönteni. Nos, teljesen más ez a történet, mint amit én a fejemben elképzeltem, bár nem igazán tudom, mi alapján voltak prekoncepcióim, hiszen tényleg semmilyen információval nem rendelkeztem a regényről.

Nagyon nehéz erről a könyvről olyasmit írni, amit sokkal okosabb, műveltebb és hozzáértőbb emberek ne írtak volna már le előttem, de a klasszikusokkal azért általában ez a helyzet. Főleg ha ilyen nagyhatásúak és zseniálisak! Amit én hozzá tudok tenni, azok a személyes benyomásaim. Hihetetlenül komplex, összetett regény, rengeteg szimbolikával és jelentésréteggel. Nem fogom mindegyiket hosszasan fejtegetni (arról nem is beszélve, hogy lehet, nem is vettem észre mindent, szerintem ezt a könyvet ahhoz többször el kell olvasni), nem tudományos értékezés ez, de azért a fontosabbakat szeretném kiemelni. Nem kevés műveltséget és intelligenciát feltételez egy ilyen mű megírása, mélyen fejet is hajtok Bulgakov előtt, mert valahol itt kezdődik az a fajta irodalom, ami „gondolkodik” is, nem csak elmesél valamit. Kell azért előtudás az olvasáshoz (főként történelmi/politikai és bibliai ismeretek), és a sorok közötti olvasás képessége. (Csaj zárójelben jegyzem meg, hogy a könyv végén negyvenkilenc (!!!) oldalnyi jegyzet található.)

A történet három síkon játszódik (a valóságos Moszkvában, a fantasztikum síkján létező Moszkvában, illetve egy elvont, bibliai filozófiai síkon) és egy beszélgetéssel, majd az azt követő halálesettel kezdődik, miután Woland, a Sátán feltűnik Moszkvában. (A neve alapján csak én asszociáltam rögtön Wotanra? Bár nem hiszem, hogy lenne bármi köze hozzá, legalábbis én nem találtam erre semmiféle utalást, de ha elsiklottam felette, sikítsatok.)

Zseniális karikatúrája ez a kommunista diktatúrának, egy kifordított, szürreális görbe tükre (görbe egyáltalán az a tükör?), és akkor ugye nem kell mondanom, kicsoda Woland? Mágikus realizmus a javából, de valamiféle hihetetlenül egyedi, groteszk módon, ami nem fog tetszeni mindenkinek, mert nagyon sajátos, és a legkevésbé sem megszokott. Én minden sorát imádtam ennek a könyvnek, és nem is értem, miért húztam idáig az olvasását. Hát most elolvastam, és nagyon erős évkezdő olvasmány volt (nem a legelső, de az elsők között volt). Béna poén, de nálam Bulgakov lett ezzel a könyvvel A MESTER.

Szóval Moszkvában vagyunk, a Sátán, a jó megjelenésű, nagy tudású, művelt külföldinek látszó Woland professzor kedélyesen és udvariasan elcseveg Mihail Alekszandrovics Berliozzal, a TÖMEGÍR nevű irodalmi társaság vezetőjével, és annak barátjával, Ivan Nyikolajevics Ponirjov költővel, művésznevén Hontalannal. Hontalan Iván, milyen jó név már! Vannak még egyébként jó nevek ebben a könyvben (Behemót, Fagott, egyik jobb, mint a másik. Behemót egyébként is a kedvenc karakterem, nekem kell egy ilyen macska).

Már itt az elején, a TÖMEGÍR felbukkanása nagyon érzékletes, hiszen eleve beszélő név (erről azonnal George Orwell jutott az eszembe: újbeszél, duplagondol), és a jelenség, miszerint ennek az írószövetségnek a tagjai micsoda kiváltságokban részesülnek, azokhoz képest, akik nem a tagjai, viszont cserébe bizony meg is kell felelniük az ideológiai elvárásoknak, innentől fogva pedig kár is művészetről beszélni, mert ez nem az, legfeljebb megrendelt árucikkek sokasága. És fontosabbá válik a fizetett alkotói szabadság, vagy a jutányos ebéd a székházban, mint az irodalom, ami jelen esetben hivatásból valami egészen méltatlanná degradálódik. Hozzá nem értő hatalmaskodók, mint félistenek irányítják az egész művészi életet, megszabva annak minden rezdülését. Ismerős?

Na, de visszatérve egy kicsit a Sátánra. Jön, és akkor megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek el történni: rejtélyes eltűnések (mind emberek, mind dokumentumok felszívódnak – Jalta, hát az valami szenzációs volt!), a pénz „leértékelődése”, bizonyos emberek bizonyos pozíciókból bizonyos hasonló pozícióba történő áthelyezése, tömeghipnózis, stb. És valami abdszurd módon a Sátán kerül az igazságszolgáltató szerepébe, kifigurázva ezzel az ateista polgárokat. Imádtam egyébként azt a részt, amikor a Sátán vitatkozott az ateista Berliozzal és Hontalannal még a történet elején.

A történet egyszerre nagyon mozgalmas és filozofikus, tökéletesek az arányok, mielőtt még túlzott szócséplésbe és unalomba fulladna, történik valami meglepő, valami váratlan, valami furcsaság, ami teljesen irracionális és kiszámíthatatlan (ami persze valójában nem az, csak ebben a világban hathat annak), de ez pont annyira jelenik meg, amennyire szükséges a gondolati sík ábrázolásához. Ritkán találkozni ilyen arányossággal, ez (is) kifejezetten tetszett. Mi nem? Semmi nincs, ami ne tetszett volna. (Ha most hallanátok a hangokat a fejemben, hogy milyen ujjongva és lelkesen írok erről a könyvről… Kár, hogy nem lehet a képernyőn keresztül átadni, úgy érzem, a szavak sajnos nem elegendőek ehhez.)

A jeruzsálemi szín a moszkvaival ellentétben sokkal követhetőbb, rendezettebb, meglepetéseket azonban tartogat. Jézus elárulását és keresztre feszítését Bulgakov egy teljesen új köntösbe öltözteti, és bevallom, örökké tudtam volna olvasni ezeket a részeket, nekem ez volt a kedvencem, de a másik kettő is fantasztikus, szépen fonódnak össze, minden oda illeszkedik, ahova kell, akkor, amikor kell. Nem írom le többször, hogy zseniális és imádom, ígérem, most utoljára. Imádtam azt a megoldást, hogy úgy szúrta be ezeket a részeket, hogy mindig valaki más „mesélte el”: először Woland Berlioznak és Hontalan Ivánnak, majd megjelent az egyik szereplő (nem szeretnék spoilerezni) lázálmában az elmeklinikán, végül pedig Margarita olvasta újra (itt sem lövöm le a poént, hogy valójában mi volt ez a történet, és mi lett a sorsa). Nagyon érdekesen és elmés csavarokkal tűzdelve írta meg Bulgakov ezt az átdolgozott verziót, és szépen párhuzamot lehet vonni a moszkvai szín egyes elemeivel.

Az áruló, besúgó Mogaricsot (khm, Júdás) darabokra tudtam volna szaggatni, gusztustalan húzása az elmeklinikára juttatta a Mestert, ő pedig elterpeszkedett a lakásában, de aztán a Sátán megoldotta ezt a helyzetet. A rossz elnyeri méltó büntetését. A gonosz által. Milyen ironikus, nem? Nagyon tetszik Woland filozófiai kérdése a könyv elején:

…ha Isten nincs, vajon ki irányítja az ember életét és általában a földi eseményeket?

Lehet rajta gondolkodni. Ha van Sátán, hol van Isten? Ha nincs Isten, miért van itt a Sátán, és pattogtatja az ostort? Van ám neki díszes kompániája: behízelgő, udvariaskodó, idegesítő titkára, beszélő, két lábon járó kandúrmacskája, agyaras démonja meg vámpír szolgálólánya, ez utóbbival egy rövid ideig hasonlatos szerepbe Margarita is belekényszerül. A szerelmes háziasszony-boszorkány társ, aki olyan ártatlan hűséggel ragaszkodik az ő Mesteréhez, nagyon megindító.

A címszereplő Mester író, aki csalódik a rendszerben, ezért elégeti a kéziratát, de Bulgakovtól megtanuljuk, hogy kézirat sosem ég el. Fő életműve azért mégiscsak a nagy mű megírása, ez egyfajta beteljesülés, mint ahogy Jézus keresztre feszítése. Gyávaság és bátorság kérdése kapcsán felmerült bennem, hogy a Mester bátor volt, vagy gyáva? Egyrészt szerintem bátor, mert megírta a művét, másrészt viszont elégette azt, és nem vállalta fel, megfáradt, és nem bírta (akarta?) folytatni a harcot. A végén azért egy kicsit szomorú voltam.

Poncius Pilátus gyávasága a végén gyönyörűen oldódik fel, csak ámultam, milyen kitűnően varrt el Bulgakov minden szálat.

Kérlek, nézzétek el nekem ezt a kusza értékelést, de igazán érzelmes állapotban vagyok még mindig olvasás után, én nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám ez a regény. Olvassátok, igazán megéri!!! Méghogy a klasszikusok unalmasak és laposak, és semmiről nem szólnak. Bulgakov erre alaposan rácáfol (meg persze még jó páran, ne könyveljetek el negatívan minden klasszikust!).

Ha két szóval kellene jellemeznem ezt a regényt, azt mondanám, hogy kaotikus és nyakatekert, és mégis, ebben a káoszban uralkodik valami hihetetlenül precíz rend, ami végül mindent a helyére billent, de az oda vezető út játékokkal teleszórt gyerekszoba padlójával van kikövezve. Annyira finom, érzékeny és érzékletes a sok szimbolika és párhuzam, tökéletes, hogy lehet ilyen jót ilyen jól írni? Kérem szépen ajándékba Bulgakov zsenijét! Ja, és Behemót for president!

U. i.: Nem szoktam ilyet csinálni, de ez esetben nem tartom kizártnak, hogy utólag még eszembe jut maj néhány gondolat, de akkor majd jelzem majd, hogy mivel frissítettam a bejegyzést.

Ha olvastátok, rátok is ilyen nagy hatással volt ez a könyv? Ha még, nem érdekel, szeretnétek elolvasni?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s