Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Fülszöveg
A ​kicsit lassú, de aranyszívű Charlie Gordont senki sem nevezné éles elméjűnek, sőt: a fiatal férfit még a különleges agyműtéten átesett laboratóriumi fehér egér, Algernon is lekörözi. A szellemileg visszamaradott felnőttek iskolájába járó Charlie az első, aki alávetheti magát az Algernonon alkalmazott kísérleti beavatkozásnak, amely hatására intelligenciája elképesztő növekedésnek indul. Élete teljesen megváltozik, új távlatok, új dimenziók és új kapcsolatok nyílnak meg előtte, de a nagyobb intelligencia vajon nagyobb boldogságot is hoz magával? Milyen árat kell fizetnie Charlie-nak és Algernonnak csodába illő átalakulásukért?

A tudomány határait, a tudósok erkölcsi felelősségét boncolgató Virágot Algernonnak hat évtizeddel első megjelenése után aktuálisabb, mint valaha. A legendás író-pszichológus, Daniel Keyes regénye azonban több is ennél: egy elképesztő végleteket átélő, rokonszenves lélek magával ragadó története, amely elolvasása után hosszú ideig velünk marad, olvasók újabb és újabb nemzedékeit meghódítva.

Ez az egyik legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam. Kb. tíz évvel ezelőtt olvastam először, és már régóta terveztem az újraolvasását, ugyanis nem emlékeztem a cselekmény minden részletére, ráadásul tényleg az egyik nagy kedvencem.

A könyv főszereplője a csökkent értelmi képességű Charlie Gordon (kb. 70 körüli az IQ-ja), aki a történet kezdetén egy kísérlet részese lesz, ami ha minden jól megy, magasabb értelmi szintre emeli majd. Kísérleti alanyként naplót kell írnia, mely eleinte tele van helyesírási hibákkal (többektől is hallottam, hogy ezt eleinte nem értették, és azt hitték, hogy a hibás a könyv), aztán később, a műtétet követően, ahogy egyre okosabb lesz, úgy nő majd írásai színvonala is.

Második alkalommal is rendkívül mellbevágó élmény volt Charlie történetét olvasni, ugyanis egy végtelenül kedves, melegszívű ember, olyan, akit csak szeretni lehet (tényleg aranyszívű, ahogyan a fülszöveg írja), de akit nagyon sokszor megaláznak és kinevetnek alacsony szellemi színvonala miatt, ő pedig nem érti, hogy rajta nevetnek, azt hiszi ez annak a jele, hogy az emberek szeretik őt és a barátai. Egy pékségben dolgozik, ahol a tulajdonos Charlie nagybátyjának tett ígérete miatt foglalkoztatja, itt főként takarítási és kiszállítási munkákat végez. Csendesen, egyhangúan telnek a napjai, heti pár alkalommal esti iskolába jár, ahol írni-olvasni tanul.

A műtétet, amit elvégeznek Charlie-n, korábban csak egy egéren, Algernonon hajtották végre, Charlie az első ember, akin kipróbálják, az eredmény pedig nagyon kecsegtető: szellemi színvonala szélsebesen növekszik, a csúcsponton az IQ-ja kb. 180 körülivé válik. Csakhogy az emberek nem értik, mi történik Charlie-val, a pékségben egyszerre félnek tőle és gyűlöli, és benne is rengeteg érzelmi változás megy végbe, sokszor úgy érzi majd’ felrobban. Nem találja a helyét, nem érti a benne lezajló összetett folyamatokat, orvosai és tanítónője próbálnak segíteni neki, több-kevesebb sikerrel.

A cselekmény két szálon fut: egyrészt nyomon követhetjük a jelenben Charlie változásait, másrészt megismerhetjük a gyermekkorát, ami borzasztó volt. Anyja, Rose, képtelen volt elfogadni, hogy a fia „nem normális”, teljesen belebetegedett ebbe, az egész életét arra tette fel, hogy valahogy okosabbá tegye a fiát, ám ezen próbálkozásai nyilván nem jártak sikerrel. Rengeteg alkalommal durva fizikai erőszakot alkalmazott Charlie-val szemben, aki mindaddig, amíg nem műtötték meg, nem emlékezett ezekre, a műtét után kezdenek előjönni az emlékei, ekkor eszmél rá, hogy milyen traumákat kellett átélnie képességei(nek hiánya) miatt. Az anyja és a környezete hozzáállása mély nyomokat hagytak benne. Bevallom, ezeket a részeket könnyes szemmel olvastam, képtelen vagyok elviselni, amikor egy kiszolgáltatott embert bántanak. Charlie szeretetteljes személyisége azonban hihetetlenül átütött a lapokon, és tudom, ez mennyire giccsesen hangzik, de szó szerint tele lett a szívem ezzel az érzéssel, és úgy éreztem, fel fog robbanni a mellkasom, mert már nem fél el több belőle. Charlie annyira okos akart lenni, pedig annyira nem számított, hogy nem volt az, hiszen egy csodálatos ember volt, mindazon rossz ellenére, ami történt vele, ami persze részben átlagon felüli naivitásának volt köszönhető, de ettől függetlenül is volt benne valami mélységesen ártatlan.

Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést.

Számomra ez a könyv legfontosabb gondolata, ugyanis a szeretetet nem lehet növelni semmilyen módszerrel, az vagy van, vagy nincs, viszont sokkal fontosabb az intelligenciánál.

A legfájdalmasabb arról volt olvasni, amikor Charlie ráeszmélt, hogy a műtét előtti “buta énjét” nem tekintették teljes értékű embernek. A szívem belesajdult, és szerettem volna kirángatni a lapokról mindenkit, aki így vélekedett, hogy jól megrángassam őket. Milyen ember az, aki szerint valaki kevesebbet ér csak azért, mert csökkent értelmi képességű? Vele bármit meg lehet tenni? Őt le lehet kezelni, ki lehet nevetni, mert nem fogja ezt fel? Ő nem is ember, csak valami tárgy, egy kísérleti alany, akivel következmények nélkül lehet embertelenül bánni? Nem, nem lehet! Az alapvető emberi bánásmód mindenkit megillet, és aki ebben kételkedik, az valahol nagyon eltévedt az élet útvesztőjében. Háborogtam, amikor Charlie-val így bántak, és nem csak Charlie miatt, hanem azért is, mert a való életben sokan szintén így bánnak a fogyatékos emberekkel.

Szerintem ezt a könyvet nem lehet sírás nélkül olvasni, legalábbis nekem egyik alkalommal sem sikerült, mondjuk én viszonylag hamar elsírom magamat, ha megható történetet olvasok, de ez valami extra módon előhozta az empatikus oldalamat.

Nem egy vaskos könyv, és nem is megy olyan mélyen bele a folyamatokba és a pszichológiai háttérbe, de azért szépen felvillantja ezeket, rávilágít fontos összefüggésekre, és nagyon fontos kérdéseket boncolgat. Charlie lázas útkereséséről sokszor rendkívül fájdalmas volt olvasni, és azt gondolom, jobb lett volna, ha nem végzik el rajta a műtétet.

Algernon szerepét fedje jótékony homály, ezt a részt nem kívánom leleplezni, a könyvet viszont jó szívvel ajánlom mindenkinek, nagyon szépen és érzékletesen rávilágít a szeretet és az alapvető emberség kiemelkedő fontosságára.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s