Anthony Burgess: Gépnarancs

Fülszöveg
Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról.

Anthony Burgessnek (1917-1993), akit “Egy tenyér ha csattan” és “Beteg a doktor” című regényei alapján is ismerhet a magyar olvasó, leghíresebb műve a “Gépnarancs”. 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

Sylvia Plath: Az üvegbura

Fülszöveg
„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Margaret Atwood: A szolgálólány meséje (A szolgálólány meséje 1.)

Fülszöveg
Fredé asszony a jövő letéteményese. Olyasmire képes, amire csupán a nők töredéke: gyermeket szülni. Gileád állama különös figyelmet fordít arra, hogy ő társai megértsék, a szülés életük egyetlen célja és értelme. A vallási fundamentalista alapokon kormányzott ország átnevelő központokban készíti fel a termékeny nőket, hogy aztán az uralkodó elithez tartozó családokhoz kerülve két éven belül teherbe essenek a ház urától – a féltékeny, ám gyermekre vágyó Feleségek irigy pillantásától kísérve. Fredé a Parancsnok házában igyekszik belesimulni a hétköznapokba, megfelelni a dogmatikus vallási előírásoknak és mindenekelőtt megfoganni. Ha eltévelyedik, felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre a Nemnők közé hullákat égetni. A Parancsnok azonban egy este a szobájába hívatja, a szigorú tiltás ellenére teljesen egyedül, amire Fredé akkor sem mondhatna nemet, ha akarna.

Margaret Atwood disztópiája megrázó vízió egy olyan világról, ahol a nők egyetlen szerepe, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatában állnak. A szerző „ellenjóslat”-nak nevezte regényét, mondván, ha ez a jövő részletesen leírható, talán nem fog bekövetkezni. A mára klasszikussá vált kultuszregényét 1986-ban Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte ez első Arthur C. Clarke-díjat, több mint negyven nyelvre lefordították, és számos filmet és színházi feldolgozás után 2017-ben tévésorozatot is bemutattak belőle.

Korábban már írtam A szolgálólány meséjéről, de nemrégiben újraolvastam, és mindenképpen szerettem volna még egy bejegyzést szentelni neki, mert ez alkalommal máshogy, sokkal összetettebben csapódott le bennem.

A bejegyzés spoileres, és azokra a dolgokra, amiket az előző posztban már leírtam, ez alkalommal nem tértem ki.

William Golding: A Legyek Ura

Fülszöveg
1954-ben jelent meg először „A Legyek Ura”, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején.

Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.

A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól – amely talán éppen elpusztul –, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek.

Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben – eleinte szinte észrevétlenül – sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.

Golding, aki sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, a gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló -játékban – mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első ésszerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Fülszöveg
Családi ​titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlatok és társadalmi feszültségek, ígéretek és árulások, „veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás” kavarognak Atwood nagyszerű új regényében, amelynek egyik cselekményszála az első világháború előtt felemelkedett gyáros dinasztia hanyatlását állítja elénk. Az írónőt joggal dicsérik azért, hogy mesterien képes az egyéni sorsok összetettségét a történelem fordulataival összeszőni. A Chase család sorsára döntő befolyást gyakorolt az első világháború, a gazdasági válság és a politikai boszorkányüldözés, a végső tragédia azonban éppen ennyire az emberi gyarlóság, kapzsiság és szenvedély következménye. A nyolcvan felett járó, szívbeteg Iris Chase Griffen huszonöt esztendős, különc, nem evilági húga, Laura öngyilkosságát és a neki tulajdonított, A vak bérgyilkos című regény posztumusz kiadását követően fog hozzá a történet elbeszéléséhez. Fanyar, tekintélyromboló, gúnyos és cinikus stílusa lenyűgözően közvetlen. Külön regényt alkot a regényen belül egy harsány színekkel felvázolt fantasztikus történet, amelyet titkos szerelmi találkáik alkalmával szövöget tovább egy azonosítatlan, gazdag fiatalasszony, és szeretője, a törvény elől bujkáló, ponyvaírásból élő szocialista agitátor; és alighanem kettejük története alkotja a harmadik regényt, a Laurának tulajdonított A vak bérgyilkost. A gyanús mozzanatok ellenére csak a regény közepe táján kezdjük sejteni, hogy semmi nem az, aminek látszik, mert a történetek és személyek egészen másként kapcsolódnak egymáshoz, mint hittük. Margaret Atwood regényíró, költő és drámaíró 1939-ben született a kanadai Ottawában. Számos kitüntetés és díj birtokosa, harmincnyolcadik könyvét, A vak bérgyilkost 2000-ben Booker Prize díjjal jutalmazták.

Mihail A. Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg
Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.

A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?

A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.

Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.

Donna Tartt: Az Aranypinty

Fülszöveg
„Olvastad ​már az Aranypintyet?” – koktélpartik és baráti beszélgetések visszatérő kérdése volt ez a könyv megjelenése idején Amerikában. Tizenkét év hallgatás után jelentkezett új könyvvel az amerikai kortárs irodalom egyik legtitokzatosabb ikonikus figurája, és bebizonyította, hogy megérte a várakozást.

A könyv páratlan módon rögtön a második helyen nyitott a The New York Times bestsellerlistáján, majd hamarosan első lett, és 40 héten át szerepelt a tíz legolvasottabb könyv között. A kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. Ezzel egy időben megkezdte hódító útját a nemzetközi színtéren is: Finnországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is bestseller lett, és eddig több mint 30 nyelvre adták el a jogokat, a megfilmesítésért pedig a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek egymással.

A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.

Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.
Donna Tartt (1963) amerikai írónőt már első regénye, a több mint 5 millió példányban elkelt A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott. A 2014-ben megjelent Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A megfilmesítés jogait a Warner Bros. filmstúdió vette meg. Donna Tartt 2014-ben szerepelt a Time magazin Az év 100 legbefolyásosabb személyisége listáján.

J. D. Salinger: Zabhegyező

Fülszöveg
“Hát ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem. Először is unom ezt a témát, másodszor a szüleimet sorba megütné a gutman, ha nagyon mélyre találnék túrni a dologban. Az ilyesmire rém érzékiek, főleg az apám. Rendesek is, meg minden, nem mondom, de rém érzékiek. Ebből úgyse lesz itten életírás, vagy mit tudom én, csak azt akarom elmondani, hogyan zsongtam be tavaly karácsony táján, amiből aztán olyan nagy lerobbanás lett, hogy ideküldtek összeszedni magamat. Vagyis azt, amit már D. B.-nek is elmondtam, a drága bátyámnak, tudod, aki Hollywoodban van. Nincs túl messze ettől a nyomor helytől, majdnem minden hétvégen meglátogat. Jövő hónapban kocsin visz haza a diliházból, persze csak ha elengednek. Most vett egy Jaguárt. Egy olyan kis angol tragacs, tudod, kétszázzal fut óránként. Majdnem négyezerbe van neki. Most vágott zsebre egy csomó dohányt. Azelőtt nem szokott, mikor még otthon lakott, és rendes író volt. Ő írta azt a bombajó novellás kötetet, a Titokzatos aranyhal-at, ha még nem hallottad volna. A legjobb benne a Titokzatos aranyhal. Egy kis krapekről szól, aki senkinek se engedi az aranyhalát megnézni, mert a saját pénzén vette. Halálos volt. Most Hollywoodban van D. B. Tisztára elkurvult. Ha van valami a világon, amit utálok, az a mozi. Ne is mondd.” – így kezdődik a generációs regény.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Fülszöveg
Charlotte Brontë leghíresebb regénye, a Jane Eyre rengeteget elárul szerzőjéről: életrajzi elemekből épít fel Jane gyermekkorának keserves éveit, és lelke legmélyéből veszi hősnőjének megtörthetetlen, makacs jellemét is. A regény romantikus cselekménye és érzelmessége révén már első megjelenéseor nagy sikert aratott. Címszereplője, Jane egy koldusszegény árvalány, aki a lowoodi nevelőintézetben nő fel rideg, szigorú szabályok és embertelen körülmények között. Évek múltán aztán egy titokzatos kastélyban, Thornfield Hallban vállal munkát: a ház morózus urának, Mr. Rochesternek rakoncátlan gyámleánya mellett lesz nevelőnő. A korábbi évek viszontagságai után először úgy tűnik, hogy Jane végre nyugalomra és elfogadásra lel e falak között, sőt talán szerelemre is… de egy felfedezésre váró titok árnyékot vet minderre… A kastélyban időnként hátborzongató kacaj hasít bele az éjjeli csendbe, a folyosókon mintha ismeretlen léptek visszhangoznának, és egy alkalommal Mr. Rochester ágyát felgyújtja egy idegen kéz… A titkok lassú kibontása, a pompás stílus, a remek párbeszédek és az árnyalt, finom jellemábrázolás méltán biztosítják a regény előkelő helyét a világirodalom klasszikusai között és az olvasói szívekben egyaránt.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Fülszöveg
Sok regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. „A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye” – Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t – egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!