Fülszöveg
A Mielőtt a kávé kihűl nemzetközi bestseller folytatásában négy újabb időutazásra kerül sor a kicsiny japán kávézóban.
Tokió egyik mellékutcájában több mint egy évszázada kínálja gondosan elkészített kávékülönlegességeit a Funiculi Funicula. Városi legendák szerint mást is tud ez a hely: vendégei szigorú szabályoknak engedelmeskedve visszamehetnek az időben. A regényben újabb négy ember vállalkozik erre a feladatra. Kockázatos kalandjuk során barátaikkal, családtagjaikkal, szerelmeikkel találkoznak.
Noha a múlt a szabályok szerint nem változtathatja meg a jelent, mégis olyan impulzust ad az időutazóknak, ami megkönnyíti életük folytatását.
A szívmelengető érzelmekkel és sok-sok bánattal teli regény arra buzdítja az olvasót, hogy maga is feltegye a kérdést: „Mihez kezdenék, ha visszamehetnék az időben?”
Fülszöveg
2030, Hakodate, Hokkaido prefektúra.
A Donna Donna kávézó különös hely a Hakodate-hegy oldalában. A legenda szerint itt is, akárcsak a tókiói Funiculi Funicula kávézóban, van egy szék, amelyre ráülve átkerülhetsz az általad megjelölt időbe, ha a megfelelő személy egy különleges kannából szertartásosa kitölti az ehhez szükséges kávét.
Ugyanakkor fárasztó, sőt bosszantó szabályok sora vár, ha rászánod magad az időutazásra:
1. Kizárólag azokkal találkozhatsz, akik megfordultak már a kávézóban.
2. Bármit teszel a múltban, az nem változtathatja meg a jelent.
3. Előtted mindig ül valaki a székes. Te csak azután telepedhetsz oda, ha ő feláll.
4. Az időutazásod során nem mozdulhatsz el erről a székről.
5. Csupán addig maradhatsz a múltban vagy a jövőben, amit a kitöltött kávéd ki nem hűl.
A kötetben négy szívmelengető találkozás elevenedik meg, amelyek meggyőznek: akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg. Te kivel találkoznál, ha lehetőséget kapnál az időutazásra?
Ezúttal a szerző maga is időutazásra vállalkozott, de nemcsak a történések idejét helyezte 2030-ra, hanem a helyszín is új: az északi Hakodate kikötőváros forgalmas kávézója, melyet főleg turisták és szerelmes fiatalok látogatnak.
2018 egyik kedvenc olvasmánya volt számomra a Mielőtt a kávé kihűl, ami egy igazi kis gyöngyszem, és tűkön ülve vártam a folytatását, ami 2022-ben meg is érkezett, én viszont csak most jutottam el odáig, hogy folytassam a sorozatot, aminek időközben a harmadik része is megjelent tavaly decemberben. Remélem, mihamarabb érkezik a negyedik is, amit Japánban már évekkel ezelőtt kiadtak.
Mivel hat éve olvastam az első részt, a konkrétumokra nem annyira emlékeztem, inkább csak a benyomások maradtak meg, így februárban újraolvastam. Akkoriban még nem kávéztam, azóta ez (sajnos vagy nem, nem tudom), megváltozott, jómagam is nagy kávérajongó lettem, ami azért furcsa, mert korábban az illatát sem bírtam, most pedig már el sem tudom képzelni, hogy egy nehéz napot kávé nélkül vészeljek át.
Kicsit tartottam tőle, hogy az újraolvasás alkalmával már nem lesz olyan nagy hatással rám, mint első alkalommal, ehhez képest ezúttal sokkal jobban megérintett, a jelenetek és párbeszédek rövidsége ellenére nagyon mély és felkavaró. Sok szomorúság préselődik össze kétszázötven oldalban, mindegyik történet fő témája az elmúlás, amit sok könny és fájdalom kísér, de kijut azért a megnyugvásból és a boldogságból is. Sokszor fogom még olvasni, és nem csak ezt, hanem mindegyik kötetet, vagy akár csak egy-egy történetet.
A Történetek a kávézóból körülbelül hét évvel az első kötet után veszi fel a cselekmények fonalát, és újabb négy történettel ismerkedhetünk meg, amelyeken keresztül nem csak a betérő és időutazó vendégek életébe nyerhetünk bepillantást, hanem a kávézót vezető Tokita család tagjait is jobban megismerjük, és fény derül a rejtélyes fehér ruhás nő kilétére is, ami egy különösen szomorú és tragikus történet. Mindezeken túl a kávékészítésből és a japán kultúrából is kapunk némi ízelítőt, ezek különösen tetszettek, színesítették az egyébként is érdekes történeteket.
Mindegyik történet nagyon megható, anélkül, hogy giccses vagy hatásvadász lenne, és ezt az egyensúlyt nehéz eltalálni, kevés könyvnek is sikerül, bár megértem, ha valakinek már ez is túl csöpögős. Nálam telitalálat volt, ráadásul jókor is olvastam. Észrevettem magamon, hogy ahogy egyre idősödöm, egyre kevésbé vagyok szentimentális (pedig általában fordítva szokott lenni, nem?), az érzelgősség pedig már egyenesen taszít, és még az érzelmes olvasmányok közül sem tudok mindegyikre ráhangolódni, de Kavagucsi Tosikadzu nagyon kedvemre valóan bánik az érzelmekkel.
A lélek sérülése nem okvetlenül látszik kívülről. Az efféle sebek nem gyógyulnak be egykönnyen, kivált amikor súlyos bűntudattal társulnak.
Különféle emberi sorsok bontakoznak ki a lapokon, sokféle tragédia és fájdalom jelenik meg, néha pedig még a nélkülözés és a nyomor is felüti a fejét. A leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy szomorúságában is szépek ezek a történetek, és vagy a remény vagy egy elvarratlan szál lezárása miatt lelki megnyugvás következtében mindegyik pozitív kicsengésű. Ahogy az előzőben, ebben a részben is volt egy kedvenc történetem, ami jobban megérintett, mint a többi (attól függetlenül, hogy mindegyiket nagyon szerettem), ez pedig az Anya és fia volt, ami számomra nem csak ebben a kötetben, hanem mind a tizenkét történet közül magasan kiemelkedik.
A könyv sajnos hemzseg a szerkesztési hibáktól, ez néha kicsit megakasztotta az olvasást, de ez nyilván nem a könyv hibája, csak azért írom le, hogy ha valaki meg szeretné vásárolni, akkor inkább a 2023-as kiadást válassza, abban már remélhetőleg kijavították ezeket.
Kiadási adatok
Kiadó: Kossuth
Megjelenés: 2022
Eredeti megjelenés: 2017
Oldalszám: 238
Fordította: Béresi Csilla
A Mielőtt az emlékeid elhalványulnak a jövőbe, 2030-ba repíti az olvasót, és már nem Tokióban, hanem Hakodatében járunk, ugyanis itt is működik egy kávézó, a Donna Donna, ahol a tokiói Funiculi Funiculához hasonlóan egy bizonyos székre ülve kirándulást lehet tenni a múltban vagy a jövőben. Ezt a kávézót a Funiculi Funicula tulajdonosának, Nagarénak az édesanyja vezeti, aki azonban elutazott, ezért Nagare és unokahúga, Kadzu veszi át ideiglenesen az irányítását. Bevallom, ez a helyszín sokkal jobban tetszett, mint Tokió. Hakodate egy gyönyörű kikötőváros Hokkaidó szigetén, elképesztően hangulatos (rengeteg képet végignéztem a városról), és már csak azért is oda-meg vissza voltam, mert a Funiculi Funiculával ellentétben a Donna Donna nem egy ablaktalan pincehelyiség, az ablakából lenyűgöző kilátás nyílik a kikötőre. Ezt a kávézót inkább turisták látogatják, de azért itt is akadnak törzsvendégek, akiknek a sorsa, ahogyan a tokióiakénak, összefonódik.
A szerző lassacskán tárja az olvasó elé az időutazást övező titkokat, amiket az első részből hiányoltam, azokra a második és harmadik részekben mind választ kaptam, sőt, még új információkra is fény derül, például azzal kapcsolatban, hogy nem csak az számít, melyik széken foglal helyet, aki szeretne utazni az időben, hanem hogy ki tölti, ki töltheti ki számára a kávét. Szépen építkeznek az egyes kötetetek, minden részben néhány újabb információmorzsa jut az olvasó tudomására.
Lévén, mágikus realista regényekről beszélünk, nem tudjuk, hogy miért és hogyan lehetséges az időutazás, hogyan jöttek létre a szabályok, amelyeket be kell tartani, ezek kész tényként vannak kezelve, de ugye ez a mágikus realizmus (egyik) lényege, hogy ezek a dolgok megmagyarázhatatlanok, abban a formában a világ részei, ahogyan meg vannak írva, ezeket mindenki tudja és elfogadja.
Az írói stílus néhol furcsának és esetlennek hathat (itt szerintem nem szabad megfeledkezni attól, hogy a japán kultúra nagyon eltér a miénktől), a szabályok folytonos ismételgetése egy kicsit engem is zavart, de ezt leszámítva én élvezem Kavagucsi Tosikadzu történetvezetését, jól kezeli az idő múlását, a drámai tetőpontokat és az arányokat is, és kellő tudatossággal vezeti át a történeteket: mesél a kávézók múltjáról és működéséről, a kávézókat vezető Tokita családról, a japán szokásokról és babonákról, az időutazók múltjáról és jövőjéről, hogy aztán tanúi lehessünk magának az időutazásnak.
Egy-két suta párbeszéd vagy jelenet mellett nagyon szép és komoly gondolatok fogalmazódnak meg mindegyik részben, a leírások különösen a szívemhez nőttek, amelyek nagyon rövidek, de annál hangulatosabbak és találóak.
Annak ellenére, hogy konkrét cselekménye egyik kötetnek sincs, mert mindig más időutazó története kerül az előtérbe, nyomon követhetjük a Tokita család életét, és egyes időutazók, illetve törzsvendégek, dolgozók élete is összefonódik, szorosabban vagy lazábban, ezért habár a története különállóak, mégis fontos sorrendben olvasni őket, mert vannak kapcsolódások.
Én az év eleji lelassulásban olvastam el a sorozatot, és azt gondolom, kell is hozzá egyfajta, békés, nyugodt lelkiállapot, amikor az embernek van kedve és ideje merengeni szívhez szóló, megindító történetek és gondolatok felett, mert csak akkor fogja tudni igazán átadni magát nekik. Habár mindegyik regény gyorsan és könnyen olvasható, nem éri meg átrohanni rajtuk, mert akkor pont a lényeg vész el. Igazi melengető, léleksimogató olvasmányokról van szó, ami még talán az olyan házsártos és morcos olvasók szívéhez is utat talál, amilyen én vagyok.
Nekem ugyan nagy kedvencem a sorozat, úgy gondolom, hogy mindegyik kötet rétegkönyv, nem való mindenkinek, és furcsa stílusa, hangulata biztos, hogy sokaknak nem fog tetszeni. Egy próbát azonban érdemes tenni, mert ha rátalál az olvasójára, akkor az egy életre szóló élmény lesz.
Kiadási adatok
Kiadó: Kossuth
Megjelenés: 2023
Eredeti megjelenés: 2018
Oldalszám: 304
Fordította: Erdős Veronika
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 