Joanne Harris: Csokoládécipő (Csokoládé 2.)

Fülszöveg
Ugye ​emlékeznek még Johnny Depp rosszfiús mosolyára és Juliette Binoche kacér boszorkányára? Öt év telt el a Csokoládé óta, amelyben egy „jó boszorkányt” hatéves lányával együtt egy előítéletekkel teli kis faluba fújt be a szél, hogy megnyissák a hírhedt csokoládéboltot, sokak örömére, és a helybeli pap bosszúságára.

Sok minden megváltozott. Vianne-nak született egy másik lánya, Rosette. Anouk elkezdte a középiskolát, és hármasban egy chocolaterie fölött laknak Párizsban, a Montmartre-on. Látszatra minden rendben: Vianne végre nyugalmat talált, a szél – egy időre – megszűnt fújni. De mindez nagy áldozatokkal járt; Vianne felhagyott a varázslással, nem készít csokoládét, lemondott élete nagy szerelméről, és férjhez készül menni az unalmas háziurához, aki anyagi biztonságot ígér. Anouk közben magányos kamasszá ért, aki gyűlöli Párizst, és kétségbeesetten vágyódik a régi melegség után.

Ekkor robban be az életükbe Zozie de l’Alba, a gyönyörű, szenvedélyes bohém, aki összebarátkozik Anoukkal, dolgozni kezd a boltban, és könnyed bájával elbűvöli a környékbelieket. De Zozie-t nem az önzetlen segítőkészség vezérli. Fokozatosan hatalmába keríti Vianne-t, a csokoládéboltot, a vevőket, de elsősorban Anoukot, aki az anyja félelmektől nem gáncsolt, régi énjét látja benne. Ahogy közeledik a karácsony, nyilvánvaló lesz, hogy a család egy hideg és rosszakaratú lény karmaiba került, aki mohóbb minden csokievőnél…

Joanne Harris, a világszerte népszerű Szederbor és Ötnegyed narancs szerzőnője megírta a Csokoládé folytatását, amely saját szavaival: „néhol olvadós tejcsoki, máskor keserű csoki, de végül is, minden csoki finom”.

“Joanne Harris: Csokoládécipő (Csokoládé 2.)” Tovább olvasása

Két könyvről röviden

Aki régebb óta követ, az tudja, hogy nem igazán kedvelem/olvasok kortárs magyar szépirodalmat, még 2020-ban olvastam (pontosabban hangoskönyvben meghallgattam) Grecsó Krisztiántól a Verát, ami hosszú időre el is vette a kedvemet a további próbálkozásoktól. Aztán idén nyáron Moskát Anita ismét meghozta, és felvillant a reménysugár is, hogy talán mégis lesznek olyan kötetek, amiket szeretni fogok. A Könyvfesztiválra ki is néztem magamnak egy regényt, illetve egy novelláskötetet, és mindkettőt el is olvastam azóta, és hosszabban egyikről sem szeretnék írni, de néhány szót mindenképpen akartam ejteni róluk.

“Két könyvről röviden” Tovább olvasása