Egy beszélgetés ihlette ezt a posztot, amikor is az egyik barátnőmmel azon elmélkedtünk, hogy ha valaki, akinek megbízunk az ízlésében, lehúzza a könyvet, amit mi nagyon szeretnénk elolvasni (vagy akár többen is negatívan nyilatkoznak róla), akkor mi elolvassuk-e, vagy inkább hagyjuk, és másra olvasmányra fordítjuk az időt?
Ezt a posztot legalább két éve tervezem már megírni, de amikor van időm a bloggal foglalkozni, inkább könyvértékeléseket írok, mindig szörnyen el vagyok maradva velük. Nagy revelációkat nem fogok megfogalmazni, de kicsit szerettem volna foglalkozni a könyvhalmozás/vásárlás/gyűjtögetés kérdésével.
Az évzáró bejegyzésem írása közben jutott eszembe, hogy írjak egy listát azokról a posztokról, amelyeket a legkevesebben olvastak. Általában minden témában a legnépszerűbb, legjobb és legrosszabb dolgok kerülnek kiemelésére és listázásra, hatványozottan igaz ez az év végi összegző posztokra. Vannak azonban azok az írások, amelyek nem kaptak sok figyelmet, ezért most ezeket szeretném egy kicsit kiemelni, ne árválkodjanak szegények.
Néhány napja belefutottam egy magyar szerző posztjába, amiben kiragad egy Molyon írt értékelést, ami lehúzza a könyvét, és – többek között – azon problémázik, hogy az értékelés álnéven íródott. Régóta akarok már írni erről a “névtelenül véleményt nyilvánítani az interneten” témáról, és most ez megadta a löketet, hogy elkészüljön ez a bejegyzés. A lentiekben kizárólag a könyves közösségre reflektálok (nagyon sok internetes közösség/fórum létezik, ezeknek nem látok bele a működésébe), illetve szeretném kiemelni, hogy semmilyen módon nem ismerem azt a személyt, aki az adott értékelést írta, és fogalmam sincs az eddigi könyves tevékenységéről, a gondolataimat általánosságban, rá való utalás nélkül fogalmaztam meg.
“Álnéven az interneten” Tovább olvasásaEz a bejegyzés egy kicsit a könyvekről, egy kicsit a könyvekből készült adaptációkról (jelen esetben sorozatokról), leginkább pedig egy jelenségről szól. Történt egyszer, évekkel ezelőtt, hogy az egyik volt osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy ismerem-e a Trónok harcát. Mivel sokat időztem a könyvesboltokban és a könyvtárakban, természetesen ismerős volt a cím, és – mivel órákat tudok eltölteni a könyvesboltokban fülszövegek böngészésével – nagyjából a történet is. Aztán amikor rájöttem, hogy ez a könyv eredetileg 1996-ban jelent meg először, felmerült bennem a kérdés, hogy mi történt kb. tizenöt évvel később, hogy mindenki felkapta, aztán sorozat is készült belőle, ami felrobbantotta a világot, és alig volt ember, aki ne nézte volna (jelentem, én egy részt sem láttam belőle, mindjárt be is állok a sarokba, és elszégyellem magam).
Nemrég újra beköszöntött az ősz, így újabban ismét cikkek tucatjaival találtam szemben magam arról, hogy mennyire elavulttá váltak a kötelező olvasmányok, és most már tényleg le kellene cserélni őket. A téma persze nem új, évek óta a csapból is ez folyik, és egyre többen “követelik” az elavult klasszikusok leváltását, mondván a diákok nem értik és unják ezeket az olvasmányokat, elrettentik őket az olvasástól, és ezek miatt a könyvek miatt nem lesz belőlük olvasó felnőtt. De tényleg ilyen egyszerű a dolog? Cseréljük le a listát, és minden megoldódik?
Annak ellenére, hogy mennyire nem az én profilom a krimi, életem első Agatha Christie regénye nagyon tetszett, olvasmányos és csavaros, és egészen zseniális a gyilkos kiléte. Az első perctől fogva volt egy megérzésem, de a negyedik fejezetben történt valami, ami számomra előrevetítette az eseményeket, és annak ellenére, hogy teljesen biztos voltam benne, ki ölte meg Roger Ackroydot, egy kicsit meglepődtem, hogy sikerült rájönnöm. Aki még nem olvasta a regényt és/vagy nem szeretné megtudni, ki a gyilkos, az ne olvasson tovább.
Kicsit sok már a Harry Potterből, tudom, de hát mit csináljak, ha ez a szívemnek legkedvesebb sorozat a világon? Nem lesz ez mindig így, nem fogok ám folyamatosan Harry Potter tartalmat generálni, de még folyamatban van az előző blogom bejegyzéseinek átemelése, és miután közzétettem az utolsó Harry Potter részről szóló értékelésemet is, szerettem volna megosztani a másfél éve írt összegzésemet is, amit változatlan formában közlök, a véleményem azóta sem változott. Tudom, hogy vannak, akik unják, hogy a csapból is ez folyik, és úgy gondolják, érdemtelen ez a nagy rajongás és csodálat, ők egyszerűen ne kattintsanak a tovább gombra, és görgessenek lejjebb vagy feljebb, és válogassanak kedvükre a többi bejegyzés közül.
Amióta csak olvasok, nagyon sokat gondolkodtam már ezen a kérdésen és gondolkodom folyamatosan is. Persze nem is olyan fontos filozofálni ezen, az ember olvas, van, amit megszeret, van, amit nem és kész. Olvasni kell, nem az olvasáson agyalni. De valahogy mégis piszkál a gondolat, hogy miért van az, hogy az egyik könyvet elégedettséggel, míg a másikat rossz szájízzel teszem le. A válasz egyszerű (is lehetne): azért mert az egyik jó, a másik pedig rossz. És a rövid, lényegre törő válasz tényleg ez. De miért jó az egyik, és miért nem az a másik? Nem is olyan régen pedig rájöttem, hogy számomra mit jelent a jó könyv.
2010-ben indítottam az első (szintén könyves) blogomat (a nevére már sajnos nem emlékszem), volt ugyanis egy fellángolásom az egyik (milliomodik) Harry Potter újraolvasásom idején, és úgy döntöttem, hogy mindenféle könyves dologról írni fogok, ami érdekel. Három év alatt azonban mindössze kilenc bejegyzés született, blogírás helyett inkább olvastam (néha írtam olvasónapló jellegű könyvértékeléseket magamnak, és néhány könyvajánlót az egyetemi lapba), és egy idő után bezártam a blogot.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 