Mihail A. Bulgakov: A Mester és Margarita

Fülszöveg
Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.

A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?


A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.


Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.

Érdemes továbbolvasni »

Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Anna Karenina
Fülszöveg
Sok regény szól a házasságtörésről, mind közül a leghatalmasabb Tolsztoj Anna Kareniná-ja. Karenina szerelmét és megsanyargatását egy évszázad múltán is közel érezheti magához az olvasó, noha az Anna körül zsibongó nagyvilági társaság elegáns könyörtelenségének rajza immár csak híradás az elsüllyedt történelemből. „A világirodalom legnagyobb társadalmi regénye” – Thomas Mann méltatta így az Anna Kareniná-t – egyszerre volt Tolsztoj művészi búcsúja a szerelemtől és gondolati előkészülete a prófétaszerepre. Egy kötetben szinte két regény: Annáéban Tolsztoj elmondhatta mindazt, amit az érzéki rajongásról egyáltalán tudott, és amit csak művészi alakban mondhatott el, Levinében pedig megfestette önarcképét, a helyzetével erkölcsileg meghasonlott földesúrét, akinek önvizsgálatát és felismeréseit később már csak röpiratok nyelvén vagy a gondolatnak szigorúan alárendelt szépprózában tudta megfogalmazni.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

Érdemes továbbolvasni »

Vladimir Nabokov: Király, dáma, bubi

Király, dáma, bubiFülszöveg
Csupa élet, csupa pajzán mosoly, csupa érzékiség, csupa együttérzés, csupa profetikus rémület Vladimir Nabokov 1928-ban alkotott bravúros regénye. Látszólag egyszerű szerelmi háromszögről van szó: Franz, a szerény, szegény, álmodozó vidéki fiú Berlinbe költözik, és nagybátyjának Dreyernek az áruházában kap állást. A dúsgazdag Dreyer imádja a feleségét, imádja önmagát, és suta, buta unokaöccsét is kedveli – álmában sem jutna eszébe, hogy frigid felesége épp vele szűri össze a levet.

Nabokov hat éve élt Berlinben, amikor megalkotta ezt a regényét, úgy, hogy a németekről alig tudott valamit: nem voltak német barátai, ismerősei, nem olvasta az irodalmukat… S mégis, milyen hátborzongató beleérzéssel ábrázolja a weimari Németország tipikus kispolgárát, akit könnyű manipulálni, elveszti józan erkölcsi ítélőképességét, egyre jobban dehumanizálódik – s aki, mint a narrátor mondja „sokkal súlyosabb bűnöket is el fog követni.”

A szerzőnek ez a korai, s talán kevéssé ismert műve 1968-ban kelt újra életre, amikor Nabokov a fiával elkészítette az angol fordítást, alaposan átdolgozva az orosz eredetit. S ekkor lett belőle igazi remekmű: mint egy bulvárregény, ragadja magával az olvasót az egyszerű történet, s közben csillog-szikrázik a nyelv, és a figyelmes olvasó, miközben érezheti Anna Karenina és Emma Bovary szívdobbanásait a sorok között, olyan megejtően szép leírásokban gyönyörködhet, amilyenekre az egész világirodalomból talán csak Nabokov, a varázslómester képes.

Érdemes továbbolvasni »