George Orwell: 1984 / Állatfarm / Hódolat Katalóniának

Fülszöveg
„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” – írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2 × 2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt is.

Az 1984 örökkön emlékeztet a 20. század totalitárius hatalmaira, ugyanakkor kegyetlen szatíra és figyelmeztetés is a jövőre vagy éppenséggel a jelenre nézve, hiszen ma is a zsigereinkben érezhetjük a diktatúrák örökségét. 1948-ban betegen, kiábrándultan Orwell olyan regényvilágot alkotott, amely borzongató realitásával rabul ejti az olvasót, és bár sok mindent be tudunk helyettesíteni a történelem valós alakjaival, eszméivel, intézményeivel, ebben a regényben mégis az írói fantázia a leglenyűgözőbb.

Egy angol farm, Mr. Jones „Major”-ja a színhelye Orwell másik legismertebb művének, az Állatfarm-nak. Egy nap az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket a Napóleon nevű kan disznó vezette, egyre zordabb diktatúrában. Orwell 1943–44-ben írott műve – amelynek a szerző ironikusan a „Tündérmese” alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, de a mai napig nyomasztóan aktuális a mondanivalója.

A Hódolat Katalóniának alapkönyv a másik két nagy műhöz. A szerző 1936-ban őszinte lelkesedéssel utazott Spanyolországba riportot készíteni a köztársaságiak hősi harcáról, majd megérkezvén csatlakozott is a milíciához, hogy néhány hónap múlva menekülnie kelljen a szovjet erőkkel megerősített spanyol kommunisták elől. Orwell ebben a művében kezdeti irodalmi sikerei után tér vissza újságírói gyökereihez, és megrázó erővel tudósít a spanyol polgárháborúról.

George Orwellnek, a 20. század egyik legnagyobb hatású írójának legismertebb műveit tartja a kezében az Olvasó, amelyeket megérdemelten emlegetnek a világirodalom klasszikusai között.

Stephen King: 11.22.63

Fülszöveg
“Dallas, ​1963. november 22.
Három lövés dördül.
John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke halott.

„Pörög egy tízcentes, és tótágast áll a világ. Ki tudhatja, mikor múlik egy pillanaton az élet, és miért?”

Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Amikor a gimnázium felnőtt angol kurzusán „A nap, amelyen megváltozott az életem” címmel íratott dolgozatokat javítja, elé kerül a pedellus fogalmazása: Harry Dunning ötven évvel azelőtt valahogyan túlélte, ahogy az apja lemészárolta a tulajdon családját. Jake teljesen odavan… ám kisvártatva még nagyobb titok birtokába jut, amikor öreg barátja, Al, az egyik helyi bisztró tulajdonosa azzal a bizarr kéréssel áll elő, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy elnök meggyilkolásában. Hogy hogyan? Egyszerű. Lépjen át a bisztró spájzában nyíló időkapun, és térjen vissza a nagy amerikai kocsik, Elvis Presley és az általános dohányzás korába. Jake az idő előrehaladtával nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.

Stephen King regénye nem pusztán zseniális időutazás és páratlanul izgalmas, váratlan fordulatokban gazdag történet, hanem a véletlenről, a választásainktól és a sorsról szóló tűnődés is. Letehetetlen.“

Karin Boye: Kallocain

Fülszöveg
A Kallocain – Leo Kall találmánya – olyan szer, amelytől a gyanúsított őszintén vall, mindent, még a legrejtettebb érzésit és gondolatait is. Ilyen szerre van szüksége annak a Világállamnak, mely a félelemre, szorongásra, katonai vasfegyelemre, kiszolgáltatottságra építi rendjét. És ilyen „hadpolgárra”, mint Leo Kall, aki – a rend neveltjeként – teljes odaadással szolgálja Kallocainjával az „államellenes lelkületűek” leleplezését, mígnem egyszer szembe találkozik önmagával…

Stephen King: Hasznos Holmik

Fülszöveg
Az ​új-angliai Castle Rock csöndes kisváros, izgalmas esemény, ha új boltja nyílik. S még izgalmasabb, ha az új boltot történetesen egy messziről jött, rejtélyes ember nyitja, aki belopja magát a városlakók szívébe nyomban. Mert Leland Gaunt üzletpolitikája fölöttébb szokatlan és megnyerő – hasznos-haszontalan portékájáért épp csak annyit kér mindenkitől, amennyi kinek-kinek pénztárcájában lapul. Potom pénzért vesznek át a városlakók gyönyörű lámpaernyőt, remek horgászbotot, csodatevő talizmánt, kincskereső könyvet, Elvis Presley napszemüvegét – mindenki azt, ami régóta szíve vágya. Igaz, az alkuban benne foglaltatik mindahányszor, hogy a boldog vevőnek még valami apró, játékos csínyt is el kell követnie. Tódul hát a nép a Hasznos Holmikba, egyedül Alan Pangborn seriffnek nem jut ideje, hogy személyesen üdvözölje a város új boltosát. Mert neki bokros teendői akadnak – egy különös ügyben kell nyomoznia: a félbolond Nettie Cobb és a sárkánylelkű Wilma Jerzyck bárddal-böllérkéssel lemészárolja egymást, nem sokkal a Hasznos Holmik megnyitása után. Pangborn seriff nem sejti, hogy ki uszította egymásra a két asszonyt, de valami azt súgja neki: történnek még Castle Rockban furcsa dolgok…

Néhány könyvről röviden | 2023. szeptember

Összegyűjtöttem az elmúlt néhány hónapból azokat a könyveket, amelyekről nem írtam külön, de pár gondolat erejéig szerettem volna, a bejegyzés végén pedig megosztottam, miket olvasok/olvastam mostanában.

Anthony Burgess: Gépnarancs

Fülszöveg
Ezt az antiutópista történetet egy tizenéves bandavezér, a jókedvvel kegyetlenkedő, ugyanakkor igen éles elméjű és a klasszikus zene iránt rajongó Alex mondja el, a maga egyéni, orosz eredetű szavakkal megtűzdelt szlengjén. Az ő egyszerre taszító és vonzó személyiségén keresztül kapunk képet az alattvalóira gondolattalan, gépies konformitást kényszerítő Államról.

Anthony Burgessnek (1917-1993), akit “Egy tenyér ha csattan” és “Beteg a doktor” című regényei alapján is ismerhet a magyar olvasó, leghíresebb műve a “Gépnarancs”. 1962-ben látott napvilágot, s azóta mit sem veszített aktualitásából. Nemcsak mert cselekménye a pontosan meg nem határozott jövőben játszódik, hanem mert Burgess írói képzelete és nyelvteremtő zsenialitása a napi politikánál is, a múló irodalmi divatoknál is időtállóbb.

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!

Sylvia Plath: Az üvegbura

Fülszöveg
„Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban.” Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenketted magával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. „Bizonyára úgy illett volna, hogy én is repüljek a lelkes örömtől, mint a többi lány, de – valahogy nem voltam rá képes. Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén.” A történet: ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokkterápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve – ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. Mert Az üvegbura önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében, 1963-ban Sylvia Plath öngyilkos lett.

Két könyvről röviden | 2022. november

Aki régebb óta követ, az tudja, hogy nem igazán kedvelem/olvasok kortárs magyar szépirodalmat, még 2020-ban olvastam (pontosabban hangoskönyvben meghallgattam) Grecsó Krisztiántól a Verát, ami hosszú időre el is vette a kedvemet a további próbálkozásoktól. Aztán idén nyáron Moskát Anita ismét meghozta, és felvillant a reménysugár is, hogy talán mégis lesznek olyan kötetek, amiket szeretni fogok. A Könyvfesztiválra ki is néztem magamnak egy regényt, illetve egy novelláskötetet, és mindkettőt el is olvastam azóta, és hosszabban egyikről sem szeretnék írni, de néhány szót mindenképpen akartam ejteni róluk.

William Golding: A Legyek Ura

Fülszöveg
1954-ben jelent meg először „A Legyek Ura”, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején.

Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.

A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól – amely talán éppen elpusztul –, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek.

Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben – eleinte szinte észrevétlenül – sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát.

Golding, aki sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, a gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló -játékban – mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első ésszerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.

Shirley Jackson: Sóbálvány

Fülszöveg
„Shirley ​Jackson ijesztő látomását a bomlásról és az őrületről, az elidegenedésről és a befelé fordulásról, a kegyetlenségről és a rettegésről sokan saját neurotikus lázálmának tekintették. Pedig ez a látomás századunk érzékeny és pontos elemzése, koncentrációs táborokkal és atomfegyverekkel terhelt, ijesztő korunk kifejező szimbóluma” – írja az amerikai írónő férje.
Shirley Jackson 1919-ben született, és 1965-ben, negyvenhat évesen halt meg. Több regényt is publikált, de életművének legfigyelemreméltóbb darabjai a novellái, amelyek apró, jelentéktelennek látszó hétköznapi dolgokról, eseményekről szólnak, s kivétel nélkül meghökkentő, bizarr vagy rémületbe ejtő befejezésbe torkollnak. A nagyvárosi gyalogos-átkelőhely előtt kétségbeesetten álló ember, a tengerparton gazdátlanul heverő láb, a földijüket derűs egykedvűséggel megkövező falusiak – szimptómái a mechanizmussá vált életnek, a világ kannibalizmusának, az univerzum széthullásának. Shirley Jackson Amerika- és világképben nincs meghittség, biztonság, emberség. Hősei mindig úton vannak, de nincs hová menniük.