Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik (Lezárt Sír 1.)

Fülszöveg
A ​Császárnak nekromanták kellenek.

A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató.

Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt már az élőholt rendek baromságaival.

A lovaglány ugyanis eddigi életét halottimádó apácák, csontvázszolgák és ősöreg szektások között töltötte, így bármire hajlandó lenne, hogy végre kiszabadulhasson a rendház szolgaságából és beállhasson a Dominicus naprendszer Császárának fényes seregébe. Úrnője és egyben gyermekkorának megkeserítője azonban csak egyetlen feltétellel hajlandó útjára engedni…

Harrowhark Nonagesimus, a Kilencedik Ház páratlan csontmágus boszorkánya rendkívüli küldetés előtt áll. A Császár valamennyi Ház örökösét halálos próbatételre szólította, amelyhez minden tudásukra, erejükre és ravaszságukra szükségük lesz. Na, meg egy-egy tehetséges lovagra. Amennyiben Harrow kiállja a próbát, a Feltámadás halhatatlan, nagyhatalmú szolgájává emelkedik, azonban, ha az ő képességei és bajnoka, Gideon pengéje kevésnek bizonyul, a Kilencedik Házra biztos pusztulás vár.

Persze, jól tudjuk, hogy a halál nem feltétlenül az út vége.

Tamsyn Muir új-zélandi írónő debütáló regénye a 2019-es év legnagyobb meglepetése lett a sci-fi- és fantasy-irodalomban, amely az összes nagyobb díj döntőjéig eljutott, majd elnyerte a Locus-díjat a legjobb első regénynek járó kategóriában, illetve az újonc szerzők számára alapított Crawford-díjat.

“Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik (Lezárt Sír 1.)” Tovább olvasása

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg

Fülszöveg
Ray Bradbury (1920–2012) a mélységesen emberi sci-fi klasszikusa, a Marsbéli krónikák, a Fahrenheit 451 halhatatlan írója. Már egészen fiatal korától rendszeresen publikált különböző magazinokban. Később több mint harminc kötete jelent meg, számos írását színpadra és filmre adaptálták, többek közt Neil Gaimant és Stephen Kinget is inspirálta. Halálakor Barack Obama az egyik legnagyobb amerikai írónak nevezte, akinek a történetei segítenek megérteni, hogy a képzeletünket egymás jobb megismerésére is használhatjuk.

Jim és Will kiskamaszok, akik nagyon szeretnének már felnőni. Egy nap vándorcirkusz érkezik a városukba, szörnyszülöttekkel és fantasztikus mutatványokkal, a fiúk azonban kilesik a nagy titkot a cirkusz körhintájáról. Az ördögi Tetovált Ember és társulata a nyomukba ered. Miközben Jim és Will a legijesztőbb rémálmaikkal küzdenek meg, rádöbbennek, hogy a gyermekkorból a félelmeiken át vezet ki az út.

A Gonosz lélek közeleg hamisítatlan amerikai álom, költői regény a felnőtté válásról a gyermeki fantázia felől közelítve. Bradbury egyik leghíresebb és legnépszerűbb műve hosszú idő után most jelenik meg újra magyarul.

“Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg” Tovább olvasása

Moskát Anita: A hazugság tézisei

Fülszöveg
Mi történik, ha belenézel a fekete monitorba? Hogyan őrzik meg a hátországban maradó családtagjaikat a háborúba vonuló katonák? Milyen, ha a halott apa tudata az okosház rendszerébe költözik? Hazugságokból felépülő életek és világok jelennek meg ebben a novelláskötetben: fizikai törvényeket szerződésekkel manipuláló jogászok, fénylő istengyereket váró leányanyák, áldozatot követelő tavak és hazugságokból városokat emelő építészek. Moskát Anita olyan, mint a kötet kisregényének szerződéskötője: pontosan ismeri a valóságot, hogy aztán a paraméterek átírásával új valóságokat hozzon létre. Első regénye 2014-ben jelent meg, és az eltelt évek alatt a magyar fantasztikus irodalom egyik legeredetibb és legizgalmasabb írójává vált. A Horgonyhely, majd a Zsoldos Péter-díjat nyert Irha és bőr c. regényei mellett számos novellája jelent meg antológiákban, zsáner- és szépirodalmi magazinokban. A hazugság tézisei ezek legjobbjaiból és új írásokból válogat.

“Moskát Anita: A hazugság tézisei” Tovább olvasása

Shirley Jackson: Hill House szelleme

Fülszöveg
Négyen érkeznek a Hill House néven ismert kísérteties, ódon épülethez: dr. Montague, a tudós, aki fizikai bizonyítékokat keres a ház falai között zajló, természetfeletti jelenségekre; Theodora, különleges adottságokkal rendelkező asszisztense; Luke, a birtok fiatal örököse; és a törékeny Eleanor, aki képtelen szabadulni múltja terhétől. Kívülállóként keresik a magyarázatot a hely titkára, de nem sokáig maradhatnak csupán tanúk – a ház erőt gyűjt, ás hamarosan végleg elragadja egyiküket.

A gótikus horrorirodalom klasszikusaként számon tartott regényből már két mozifilm (A ház hideg szíve, 1963; Az átok, 1999) és egy színdarab is készült, 2018-ban pedig Mike Flanagan forgatott belőle tízrészes Netflix-sorozatot.

“Shirley Jackson: Hill House szelleme” Tovább olvasása

Shirley Jackson: Sóbálvány

Fülszöveg
„Shirley ​Jackson ijesztő látomását a bomlásról és az őrületről, az elidegenedésről és a befelé fordulásról, a kegyetlenségről és a rettegésről sokan saját neurotikus lázálmának tekintették. Pedig ez a látomás századunk érzékeny és pontos elemzése, koncentrációs táborokkal és atomfegyverekkel terhelt, ijesztő korunk kifejező szimbóluma” – írja az amerikai írónő férje.
Shirley Jackson 1919-ben született, és 1965-ben, negyvenhat évesen halt meg. Több regényt is publikált, de életművének legfigyelemreméltóbb darabjai a novellái, amelyek apró, jelentéktelennek látszó hétköznapi dolgokról, eseményekről szólnak, s kivétel nélkül meghökkentő, bizarr vagy rémületbe ejtő befejezésbe torkollnak. A nagyvárosi gyalogos-átkelőhely előtt kétségbeesetten álló ember, a tengerparton gazdátlanul heverő láb, a földijüket derűs egykedvűséggel megkövező falusiak – szimptómái a mechanizmussá vált életnek, a világ kannibalizmusának, az univerzum széthullásának. Shirley Jackson Amerika- és világképben nincs meghittség, biztonság, emberség. Hősei mindig úton vannak, de nincs hová menniük.

“Shirley Jackson: Sóbálvány” Tovább olvasása

Stephen King: Az Intézet

Az intézetFülszöveg
Az éjszaka közepén Luke Ellis szüleit brutálisan meggyilkolják a saját házukban, őt pedig elrabolják. Másnap Luke egy intézetben ébred egy ugyanolyan szobában, mint a sajátja, mellette pedig hasonló szobák nyílnak, bennük hasonló fiúkkal és lányokkal: mindannyian különleges természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A szigorúan őrzött intézményt igazgató Mrs. Sigsby egyetlen célja könyörtelenül kinyerni a gyerekek erejét, akár kínzás árán is. Ahogy sorra tűnnek el társai, Luke érzi, menekülniük kell, azonban ebből az intézetből még soha senki nem szökött meg. Elindul a küzdelem a jó és a gonosz között egy olyan világban, ahol a jók nem mindig győzedelmeskedhetnek.

Az Intézet az utóbbi évek legijesztőbb és legjobb könyve a horror királyától rajongói és kritikusai szerint is. Hangulatában egyszerre idéződnek fel benne a nagy klasszikusok, a Carrie, A ragyogás, A tűzgyújtó és az Az.

“Stephen King: Az Intézet” Tovább olvasása