Fülszöveg
El sem tudjuk képzelni azt a léleknyomorító légkört, amelyben egy férfi a haldokló édesanyjához akar utazni a szülőfalujába, s bár nincs utazási engedélye, komoly veszélyt vállalva mégis felszáll a vonatra. Az ülések alatt, a csomagok között rejtőzik, de a katonai rendészek elkapják, és kényszermunkára ítélik. Vagy azt, amikor egy anya, mivel beteg gyerekét zavarja a fény, az ötödik emeleti lakásban behúzza a sötétítőfüggönyt – ami azonban tilos, mert úgy nem látható az ablakon át a Nagy Vezér téren álló képmása. Az asszonyt azonnal megvádolják, hogy biztosan ellenséges kémeknek akar így jelezni… Az Észak-Koreáról szóló hírekben jószerével csak a nukleáris és rakétakísérlete, illetve a kommunista dinasztia éppen uralkodó diktátorának megdöbbentő kinyilatkoztatásai, fenyegetései szerepelnek. Az emberekről, akik ebben a totalitárius rezsimben kénytelenek élni, szinte semmit nem tudunk. Pan-dji elbeszélését olvasva felháborodunk, s a gyomrunk a görcsbe rándul: hogyan lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmillió embertársnak? A Vádirat szerzője ma is Észak-Koreában él. Már azzal is az életét kockáztatta, hogy papírra vetette ezeket a történeteket, s hozzá hasonlóan azok a bátor emberek is veszélybe sodorták magukat, akik segítetettk kijuttatni az országból ezt a különleges, megrázó erejű kéziratot.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 