Fülszöveg
Az Illinois állambeli Amgash átlagos amerikai kisváros, hétköznapi emberek élik itt hétköznapi életüket. De ha közelebbről megnézzük – ahogy Elizabeth Strout teszi –, észrevesszük, hogy mindegyikük sorsa különleges. Egy asszony, aki mindig odaadóan gondoskodott a férjéről és a gyerekeiről, túl a hetvenen szerelmes lesz, és mindent hátrahagyva elköltözik Olaszországba. Egy vietnámi veterán kénytelen szakítani a szeretőjével, bár majd’ megszakad a szíve, mert a nő újra meg újra pénzt kér tőle, hogy megmentse drogos fiát. Egy nagyapát foglyul ejt egy boldogtalan színész, és váratlan számvetésre készteti… A városka neve az írónő előző könyvéből, A nevem Lucy Bartonból lehet ismerős. Miközben Lucy múltjába is jobban belelátunk, történetének mellékszereplői válnak főszereplővé ebben a bravúros novellafüzérben: a testvérei, az unokatestvérei és a város más lakói, köztük Mississippi Mary, a Csinos Nicely Lányok, Charlie Macauley. Mindannyiuk életét titkok és hazugságok szövik át, mi pedig tanúi lehetünk, amint egy különös találkozás, egy felbukkanó emlékkép vagy éppen a közelítő halál tükrében hirtelen meglátják, mi az, ami igazán fontos az életükben – és amint a félelmek, csalódások, veszteségek sötétjében feldereng a megbékélés és a megbocsátás.
Annak ellenére, hogy annak idején nem vett le a lábamról A nevem Lucy Barton, amikor megtudtam, hogy angolul már megjelent a folytatása, akkor tűkön ülve vártam a következő részt, mert imádom Elizabeth Strout írásait. Aztán amikor végre magyarul is megérkezett, újraolvastam A nevem Lucy Bartont, és ó, de mennyivel jobban megérintett, mint hat évvel ezelőtt. Nagyon kellett a lelkemnek az a történet, és a Bármi megtörténhet még annál is sokkal jobban tetszett, pedig azt hittem, hogy azt már nem lehet fokozni. És akkor jön Elizabeth Strout (aki az írásra született), és megcsinálja a lehetetlent: fokozza a fokozhatatlant. Hogy? Hogy csinálja? Annyira szeretném tudni a tehetség misztikus titkát, ez valami génállományba kódolt dolog, vagy valami isteni szikra? Egyesek csak úgy írnak, kiadják, nem rosszul, de nem is különösebben jól, vagy éppenséggel jól, de személyesen nem szólít még, és akkor jön egy ilyen szerző, és úgy érzem, mintha személyre szabottan nekem írna. Ő tényleg el akar mondani valamit, mélyen merítkezik a személyes élményeiből, a gyermekkorából, és tud is mit kezdeni ezekkel az élményekkel, míg sokan csak odavetik a papírra, és csak egy halom betű marad minden, addig Elizabeth Strout keze alatt minden életre kel.
A Bármi megtörténhet ugyan a Lucy Barton folytatása, de nem lineárisan követi. Ebben a részben Elizabeth Strout rövid történeteket mesél el Amgash lakóinak az életéről, akik az első kötetben mellékszereplők voltak, most azonban főszereplőkké válnak. A csinos Nicely lányok, Mississippi Mary, Dottie, Abel, Vicky Barton, Pete Barton, mind itt vannak, és most Lucy Barton a mellékszereplő, de egy rövid vendégszereplés erejéig azért ő is felbukkan. És mennyire szerethető! Tekinthetjük ezeket lazán kapcsolódó fejezeteknek, vagy novelláknak, így is úgy is lehet olvasni. De egy fontos dolgot szeretnék kiemelni: nagyon fontos A nevem Lucy Barton elolvasása ennek a kötetnek az olvasása előtt. A történetek ugyan érthetőek és élvezhetőek anélkül is, de a valódi lényegük befogadhatatlan lesz az előzmények ismerete nélkül. Hogy miért meséli el most mindezt el a szerző, ki hogyan kapcsolódik egymáshoz, és Lucy gyermekkorának a mélyszegénység gyötrelmeinek a megértése is kiemelt jelentőségű.
Nagyon jó a címválasztás, sok minden meg is történik, fel is villan annak a lehetősége, hogy sok minden meg is történhet(ne) még, és annak ellenére, hogy egy álmos kisváros, egyszerű, szürke lakóiról olvashatunk, sok meglepő és megbotránkoztató titokra is fény derül. Az élet dolgai elevenednek meg a lapokon, csupa olyasmi, amit minden ember átél: barátságok, szerelmek, házasságok, veszteségek, gyermekek születése, hozzátartozók halála, sok öröm és bánat, mosoly és könny. Mégis miért olyan különleges ez a könyv, ha csupa hétköznapi apróságról szól? Őszintén bevallom, hogy nem tudom. Fogalmam sincs, mi a recept, de működik. Elizabeth Strout nem tud hibázni, odaragasztja az olvasót a könyvhöz, aki azon kapja magát, hogy mindent tudni akar ezekről az emberekről, az életük alakulásáról, és közben szépen csendben belepusztul ezekbe a semmiségekbe. Ez titok, mágia, nem egy közös, hozzáférhető tudás, egy különleges szerző sajátja.
Nagyon szeretem a Kisvárosi életeket is, ami hasonlóképpen épül fel, mint a Bármi megtörténhet, ezt mégis sokkal erősebbnek érzem, talán a sokszínűsége miatt, nem tudom.
Én ezt a könyvet IMÁDTAM. Számomra eddig az Elizabeth Strout legjobb könyve, és epedve várom a folytatást.
Ez egy rövid és kusza értékelés lett, de nem tudok többet hozzáfűzni, alkalmatlan vagyok rá, hogy akár csak a töredékét visszaadjam azoknak az érzéseknek, amiket ez a kötet kiváltott belőlem. Olvassátok el (szigorúan A nevem Lucy Barton után), aztán vagy rátok talál vagy nem, de ha igen, akkor az egy különleges élmény lesz.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 