Fülszöveg
“Azoknak, akik mosolyogva azt mondták: ‹‹Hallottam, hogy gyönyörű ott lenn, Délen››, én azt válaszoltam: ‹‹A szülővárosom a bandák által elkövetett gyilkosságok számát tekintve a harmadik helyen áll országosan.››
Azoknak viszont, akik azt mondták: ‹‹Uramisten! Biztos örülsz, hogy elszabadultál arról a helyről!››, én dühösen azt mondtam: ‹‹Mit tudsz te arról? Gyönyörű ott lenn, Délen!››
Régóta terveztem már elolvasni A segítséget, amit a megjelenése idején nagy felhajtás övezett, aztán jött a film is egy elég erős szereposztással. A könyv iránti rajongás az idő múlásával sem csökkent, kevés negatív véleményt találni róla, a népszerűsége töretlen, és a mai napig sokak kedvenc könyve. Engem azonban nem nyűgözött le, sőt, kifejezetten problémásnak találom, miközben egy fantasztikusan jól megírt könyvnek tartom, igazi bestseller alapanyag, és hát nem is csak alapanyag, valóban bestseller is lett belőle. E mögött én nagyon erős tudatosságot érzek a szerző részéről, nem feltétlenül jó értelemben, de erre majd még kitérek.
Na, de kezdjük az elején, aztán értelmet nyer majd az, amit felvezetésként írtam.
A segítség az 1960-as években játszódik a Mississippi állambeli, Jacksonban. A faji szegregáció és a fekete polgárjogi mozgalom közepén tartunk, ebben a környezetben meséli el ezt a kitalált történetet két fekete szolgáló, Aibileen és Minny, illetve egy fehér, frissen diplomázott, felső középosztálybeli családból származó fiatal lány, Skeeter.
Aibileen és Minny szemszögén keresztül képet kapunk arról, milyen volt akkoriban a feketék helyzete, a kirekesztés apró, mindennapi, megalázó mozzanatai villannak fel: félvállról tett megjegyzések a gazdag fehérek részéről, törvényhozási törekvések, amelyek továbbra sem kezelik egyenrangúként a feketéket a fehérekkel, és őrült mizéria a WC használat körül, nehogy a fekete szolgáló véletlenül ugyanazt a mellékhelyiséget használja, mint fehér munkaadói, ezáltal esetleg valami ismeretlen, egzotikus kórsággal fertőzve meg őket.
Olvasás közben sokszor kinyílt a bicska a zsebemben, szívem szerint képen vágtam volna ezeket a kényes, semmirekellő, az életükkel semmit nem kezdő, otthon unatkozó fehér hölgyeket, akik azt hitték, nekik születésük jogán mindent szabad. Azt a fajta frusztrációt, ami a feketék és a fehérek között minden pillanatban ott remegett a levegőben, érzékletesen átadta a könyv, és az ítélkezés, lenézés, megalázás különböző megnyilvánulásai is remekül megjelennek. A problémám mégis az, hogy ez a könyv mese habbal. Egy fikció, ami még önmagában nem is lenne baj, de Kathryn Stockett választott egy nagyon húsbavágó témát, és valami szirupos, romantikus képzelgést kanyarított belőle. Jön a fiatal, fehér lány, akinek fogalma sincs a való életről, aki még azt sem tudja, a saját fekete szolgálójukkal mi történt (aki egyébként anyja helyett anyja volt), és úgy gondolja, ő majd megváltja a világot az ötletével.
Kiborítottak a hatásvadász elemek, a hiteltelen és hihetetlen fordulatok, a szerelmi szál (ez számomra egyszerűen nem fér meg egy ilyen komoly téma mellett*), a jólétbe születő, de a társadalmi normákat feszegető fiatal lány karaktere… Minden pontosan úgy van megkomponálva, hogy emészthető, érdeklődésre számot tartó és szerethető legyen. Igényes írás, de nem elég valódi ahhoz, hogy elhiggyem, valahol azonban mégis működött a dolog, mert faltam minden sorát, miközben tisztában voltam vele, hogy meg vagyok vezetve. Direkt van így felépítve, hogy hasson az olvasóra, itt-ott elérzékenyüljön, szörnyülködjön kicsit, talán még egy-két könnyet is eleresszen. Minden adagra pontosan ki van porciózva, de azért a tudatom végig érzékelte, hogy ez nem más, csak egy olvasmányos szappanopera, nem a mindennapi valósága és küzdelme azoknak az embereknek, akik ebben benne éltek. Súlytalan. Nincsenek igazi mélységei, csak bevett sémái.
A segítség tényleg minden bestseller elemnek és követelménynek megfelel, de miért is baj ez? Azért, mert ezáltal ez a könyv csak egy tudatosan megalkotott termék, nem pedig egy késztetésnek, egy belső motivációnak az eredménye, hogy elmondjon valamit, amit el kell mondani, amit meg kell látnia és hallania a világnak. Ez a könyv arra volt jó, hogy a szerzőjét ismertté tegye, és megduzzassza a pénztárcáját.
Rengeteg kritika érte egyébként a könyvet, többek között amiatt, hogy egy fehér ember milyen jogon meséli el feketék történetét, illetve amiatt is, hogy sztereotipikus (főleg ami a feketék karakterét illeti), több esetben is elferdíti a valóságot, elbagatellizálja a fekete háztartási alkalmazottak tapasztalatait, és nem veszi figyelembe a szexuális zaklatást, amelyet sok fekete nő szenvedett el fehér munkaadójától. Az Association of Black Women Historians úgy nyilatkozott, elfogadhatatlannak tartják, hogy a film a szórakoztatás kedvéért megfosztja a fekete nők életét a történelmi pontosságtól. Olvasva a könyvet és látva a filmet (megnéztem ugyanis olvasás után) teljes mértékben egyet tudok érteni ezekkel a kritikákkal.
A segítségben a többi fehér nőtől erkölcsileg magasabb rendű karakter “menti meg” a feketéket, és képviseli a feketék hangját, és ez nincs rendben. Aki nem egy közösség tagja, milyen jogon válik annak szószólójává? (És ebben az esetben nem a támogatásról van szó, ami teljesen külön lapra tartozik, abszolút pozitív és támogatandó jelenség.) Aibileen, Minny, Consatine és a többiek végtelenül szerethetőek, imádtam is mindegyiküket, de végül mégiscsak Skeeter lesz a hős (aki a könyvben egyébként egy előnytelen külsejű lány zilált frizurával, a filmben eközben a gyönyörű Emma Stone alakítja tökéletes göndör fürtökkel), a végén is ő jön ki a legjobban az egészből, míg a feketéknek kell vállalniuk Skeeter sikerének a következményeit. Minden szép, minden jó, mindenki boldog, Skeeter álma valóra válik, a feketék meg takarítsanak fel utána.
A hangulatteremtés egyébként elsőrangú, a karakterek jelleme is kidolgozott, szóval írástechnikailag semmi rosszat nem tudok elmondani a könyvről, ahogy már a poszt elején is írtam, nagyon jól van megírva, nem is ezzel van a gondom (én is szeretem az olvasmányos, szórakoztató regényeket), hanem azzal, hogy milyen mázba csomagolta a választott témáját. Ha pl. Skeeter életét mesélte volna el, egy különc lány történét az 1960-as évekből, aki nem elégedett meg azzal, hogy feleség és családanya legyen, akkor bennem semmilyen kritika nem fogalmazódott volna meg a könyvvel kapcsolatban. De a feketék elnyomásával nekem ez a stílus nem fér össze.
Viola Davis, aki a filmben Aibileent alakítja, utólag úgy nyilatkozott, hogy bárcsak visszautasította volna a szerepet, mert úgy érzi, elárulta önmagát és a közösségét is, mert egy olyan filmben szerepelt, ami nem állt készen arra, hogy elmondja a teljes igazságot. Octavia Spencer (Minnie megformálója) később hasonlóképpen nyilatkozott.
Kathryn Stockett bátyjának egyébként volt egy fekete háztartási alkalmazottja, Ablene Cooper (Ablene, Aibileen?), aki beperelte a szerzőt arra való hivatkozással, hogy a tudta nélkül ellopta az élettörténét, Kathryn Stockett azonban tagadta a vádat, és az ügyet végül elévülésre való hivatkozással elutasították.
Azt hiszem egyébként, azon a részén a problémának, hogy fehér szerző írta meg ezt a történetet, még túl is tudnék lendülni, ha kellő körültekintéssel járt volna el, az érintettek valódi tapasztalatait írta volna meg, nem pedig egy fikciós regényt ír, és nem akarna mesterkélten amolyan fehér hős szerepben tetszelegni, aki majd elhozza a megváltást a fekete közösségnek. Mindezek ellenére teljes mértékben meg tudom érteni, ha valakit zavar, hogy olyasvalaki írja meg a közösségének a történetét, aki annak a közösségnek nem a tagja, és semmilyen szinten nem érintett.
A segítség egy olvasmányos, szórakoztató könyv, ami a fekete háztartási alkalmazottakon keresztül bemutatva a rasszizmus árnyoldalait próbálja körbejárni, de sajnos mindezt sztereotípiákra építi fel, slendriánul kezeli, cukorka stílusba csomagolva egy igencsak fajsúlyos kérdést. A rasszizmus kényes téma, ha rosszul nyúlnak hozzá, még ha jó szándékkal is, több kárt okoz, mint hasznot. A legnagyobb baj jelen esetben pedig az, hogy a szerző tudatosan egy élvezetes mesedélutánná degradálta a fekete nők által átélteket.
Értetlenül állok a könyv sikere előtt… Vagyis nem, ez nem teljesen igaz, mert ahogy fentebb is kifejtettem, ez valóban egy élvezetes, olvasmányos írás (de azt azért halkan szeretném megjegyezni, hogy bármennyi is jó, bizony csak ponyva**), csak az alapkoncepció teljesen félrement.
Összességében véve csalódás volt számomra A segítség, pedig biztos voltam benne, hogy szeretni fogom, hiszen szinte kritikátlan rajongásnak örvend, ami azért borzasztó ritka, és rasszizmus kérdése miatt volt egy olyan előfeltevésem, hogy ez egy húsbavágó könyv, de ez végül nem igazolódott be.
*Az egyik pillanatban még feketéket ölnek, utána meg arról olvasunk, hogy Skeeter udvarlója hogy simogatja őt, meg milyen a csókja. Ne már… Nekem ez is hiteltelenné tette ezt a történetet.
**Többször is hangsúlyoztam már, hogy alapvetően nincs bajom a ponyvával, én is olvasok ponyvát, de vannak olyan témák (és számomra a fani szegregáció és a rasszizmus is ilyen), amit igenis szépírónak kell megírnia, és egy rasszizmusról és faji szegregációról szóló könyv esetén én igénylem a szépirodalmi stílust.
Kiadási adatok
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Megjelenés: 2021
Eredeti megjelenés: 2009
Oldalszám: 768
Fordította: Pálmai Katalin
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 