A fülszöveg és a bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
Fülszöveg
Az Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte már-már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és elmélyítését, valamint feledhetetlen, „élő” figurák csodálatos galériáját, élén a magyar irodalom egyik, elesettségében is legvonzóbb, legmeghatóbb nőalakjával, a címszereplővel.
A szegény parasztlány, Édes Anna Budapestre kerül Vizyékhez, ahol cselédként áll munkába. A ház asszonya, Vizyné nagyon örül az engedelmes, csendes, rendes szolgálónak, hiszen oly sok cseléddel megjárta már: az egyik lopott, a másik lusta volt, a harmadik szeretőket tartott; egyszóval mindegyikkel volt valami probléma, ami miatt nem tarthatta meg sokáig. Ellenben Anna maga az álom. Mindent elvégez, sok mindent kérés nélkül, soha nem panaszkodik, nem kér kimenőt, sem fizetésemelést, semmit. Csendben végzi a dolgát, szorgalmasan, hiba és szó nélkül. Ez minden úr álma.
Csakhogy Vizyné Annával úgy is bánik, mint egy cseléddel, nem pedig úgy, mint egy emberrel. Félszavak, bántó megjegyzések, megvető pillantások, rideg szavak: csupa apróság, melyek nem tűnnek komolynak, gyilkosságra pedig végképp nem ad(hat)nak okot. Ráadásul Vizyné úgy dicsekszik Annával, mint a legújabb nercbundájával, mintha egy élettelen tárgy lenne. Az összejöveteleken is a cselédeket tárgyalja ki a tárasaság, úgy beszélve róluk, mint akiknek nincsenek érzéseik, véleményük, mint akiket nem lehet megbántani, akiken következmények nélkül köszörülhetik a nyelvüket és gúnyolódhatnak. Egyedül Moviszter Miklós az, aki az egész történet során máshogy viszonyul a történésekhez, mint a többiek, Kosztolányi rajta keresztül fogalmazza meg a legértékesebb gondolatokat, ezeket élveztem a legjobban.
Egyetlen ideált se szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy hat, és úgy él.
– Pardon, pardon – kezdte Tatár, aki most a vitát más síkba akarta terelni. – Ön, ugyebár, szereti az emberiséget?
– Én? Nem is szeretem.
– Tessék?
– Nem szeretem, mert még sohase láttam, mert nem ismerem. Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.
A végkifejlet egyszerre megdöbbentő és váratlan, és valahol mégsem az. Sokadik olvasásra nyilván nem ért meglepetésként, de emlékszem, amikor először olvastam, akkor is csak rezignáltan tudomásul vettem, hogy ez történt. Azért mert megérdemelték? Nem hiszem. Mindkét fél esete sajnálattal töltött el. Vizyné elvesztette a gyermekét, aminél nagyobb veszteség nem létezik a világon. A férje elhidegült tőle, a társadalmi rangján és a pénzén kívül semmije nem volt. Milyen élet az ilyen? Anna megtapasztalta a megaláztatás különböző formáit mind kenyéradói, mind Patikárius János részéről, aki bolonddá tette, megszégyenítette, majd elhajította. A fiatal Jancsival folytatott esete példázza, hogy mennyire vágyott a szeretetre, a törédésre. Meglepő? Ember ő is. Érző lélek.
Arra, hogy Anna miért ölte meg Vizyéket a regény nem ad választ, talán pontosan azért, mert Anna maga sem talált tettére magyarázatot. Ösztönből, hirtelen felindulásból, elkeserédésében cselekedett, ami nem menti fel, de egy kicsit együttérzőbbé teszi az olvasót. A legszörnyűbb az egészben az, hogy Vizyné végig abban a hitben élt, hogy ő jól bánik a cselédjével, hogy Annának aranyélete van nála, senki ennél jobbat nem kívánhatna. Fel sem merült benne, hogy embertelenül bánik vele, az a sok pici szúrás pedig már ezer sebből vérzett.
Manapság ugyan már nem létezik a cselédség intézménye, de elég végignézni a világban, és megfigyelni, hogy sokszor aki egy kicsit is magasabb pozícióban van, hogyan bánik azokkal akik alatta állnak.
A regény egyébként kitűnő korrajz, és az úr-szolga viszonytól elvonatkoztatva is szinte minden tekintetben elképesztően aktuális.
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 