Három Agatha Christie könyvről röviden

Márciusban nagyon vágytam egy kis klasszikus krimire, így amikor éppen nem volt kedvem semmi komoly vagy bonyolult olvasmányhoz, akkor kikölcsönöztem néhány Miss Marple és Hercule Poirot kötetet a könyvtárból. Egyikről sem szeretnék hosszan értekezni, de annyira jó élmény volt mindegyik, hogy gondoltam egy gyűjtőposztban írok róluk pár sort.

Fülszöveg
A titokzatos stylesi eset, Agatha Christie első megjelent műve állítólag egy fogadásnak köszönhetően született, melynek tétje az volt, hogy az olvasó egészen az utolsó oldalakig még csak ne is sejtse, hogy ki lehet a gyilkos. Első méltatóinak egyike szerint az írónő minden bizonnyal megnyerte a fogadást. Az első világháború éveiben írt regényt egy angol kiadó elutasította, ezért New Yorkban jelent meg 1920-ban, éppen száz éve.

A váratlan fordulatokban bővelkedő, biztos kézzel megformált és eredeti karaktereket felvonultató cselekmény már azt az Agatha Christie-t állítja elénk, akit későbbi, klasszikussá vált alkotásaiból ismerünk, holott az írónő huszonhat évesen fogott neki e regénynek, és csupán egy azóta már elveszett kezdeti próbálkozás állt a háta mögött.

A titokzatos stylesi eset nem utolsósorban azért is jelentős darabja az életműnek, mert itt lép színre Poirot felügyelő, aki a háború elől menekült Angliába.

Régóta szerettem volna elolvasni Agatha Christie első könyvét, ami egyben a Hercule Poirot sorozat első része, itt lép színre először kedvenc nyomozóm. Szerencsére bent volt a könyvtárban, innentől már mindegy milyen sorban fogom folytatni, bár korábban olvastam már Poirot köteteket, és a feltűnése sem egy nagy durranás, ennek ellenére úgy voltam vele, ideje megismerkedni a kezdő kötettel, aztán a többi majd esik, ahogy puffan.

A történet az első világháború idején játszódik egy vidéki kastélyban, ahol annak úrnőjét, Mrs. Inglethorpot valaki megmérgezi. Akárhogy próbáltam törni a fejemet, hogy vajon ki követte el a bűncselekményt, Agatha Christie tett róla, hogy megkérdőjelezzem minden egyes gyanúsítottam bűnösségét. Pedig nagyon figyeltem ám! Egy-két dolgot sikerült kihámoznom ugyan, de ezúttal nem jöttem rá a gyilkos személyére, pedig elég kicsi a szóba jöhető elkövetők száma.

Szerettem olvasni, de nem tetszett annyira, mint mondjuk Az Ackroyd-gyilkosság vagy A ferde ház, maradt némi hiányérzetem, talán a motivációt nem éreztem erősnek, magam sem tudom.

A nyomozást Arthur Hastings segíti, és habár én kiütést kapok a bárgyúságától, van egy olyan érzésem, hogy kedves barátunk karaktere azért van olyan tompa agyúra megírva, hogy Monsieur Poirot még jobban tündökölhessen mellette. Egó ide, beképzeltség oda, én imádom a kis belga detektívet.

Jó volt, de nem került be a kedvenc Agatha Christie könyveim közé.

Fülszöveg
„Ha valaki netán meggyilkolná Protheroe ezredest, ugyancsak nagy szolgálatot tenne az emberiségnek” – jegyzi meg Mary St. Mead szelíd papja hússzeletelés közben. Igazán meggondolatlan kijelentés ez egy anglikán lelkésztől, főlegmivel néhány órával később az ezredest holtan találják – a paplak dolgozószobájában! Ahogy azonban Miss Jane Marple, a minden lében kanál vénkisasszony rámutat, szinte az egész falu érdekelt lehetett Protheroe idő előtti elhalálozásában.

De vajon ki volt a tettes? És ki az a titokzatos, elegáns hölgy, aki nemrég bukkant fel az isten háta mögötti faluban, és miben mesterkednek ők ketten a jó Haydock doktorral? Megannyi rejtély, de Miss Marple hathatós segítségével a rendőrség végül minden szálat felgöngyölít.

A Gyilkosság a paplakban a Miss Marple sorozat első része, amelynek a története egy kedves, angol kis faluban, a képzeletbeli St. Mary Meadben játszódik. Gyönyörű virágoskertek, csend és nyugalom, és pletykás idős hölgyek, akik hamarabb tudják az emberről, mi történt vele, mint ő maga.

– Felfoghatatlan számomra – mondtam –, hogy ebben a faluban, hogyan jut bárki egy falat ennivalóhoz. Gondolom, az ablaknál állva kapják be az ebédet, vacsorát, hogy a világért el ne mulaszanak semmi látnivalót.

Az összes, eddig általam olvasott Agatha Christie könyv közül ebben találkoztam a legjobb gondolatokról az emberi természettel, illetve az élet ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban. Leonard Clement tiszteletes igen tisztán és józanul szemléli az őt körülvevő világot és a humorérzéke sem az utolsó, nagyon sokszor hangosan felnevettem egy-egy megjegyzésén.

Miss Marple ősz hajú, idős hölgy, modora szelíd, már-már alázatos – Miss Wetherby ereiben azonban vér helyett ecet és lúgkőoldat kering. Kettejük közül Miss Marple a veszedelmesebb. Méghozzá sokkal.

(…) a közfelfogás szűk látókörű, önelégült egyedek felfogásából összegeződik, akik a legnagyobb könnyedséggel ítélnek olyasmiben, amiről a leghalványabb fogalmuk sincs.

Miss Marple karakterét nagyon megszerettem: éles eszű, remek megfigyelő, semmi nem kerüli el a figyelmét, főként ha valami szokatlan történésről van szó, legyen az bármily csekély jelentőségű(nek tűnő) is, és egyszerűen képtelenség megtéveszteni. Képességeivel azonban nem kérkedik, szerény, bájos és visszahúzódó, szemben a falu többi idős hölgylakójával, akik általában nem késlekednek harsányan hangot adni véleményüknek mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Teljesen más karakter, mint Monsieur Poirot, de én mindkettejüket nagyon kedvelem, Agatha Christie kiválóan önazonos karaktereket alkotott a két nyomozó személyében.

A Gyilkosság a paplakban egy hangulatos, szövevényes kötet, és habár ez általánosságban elmondható Agatha Christie könyveiről, ezt valahogy kiemelkedően intelligensnek éreztem az eddigiekhez képest.

Meg voltam róla győződve, hogy rájöttem a gyilkos személyére, de sajnos csúfosan kudarcot vallottam, pedig úgy gondoltam, két fontos nyomra is rábukkantam, de természetesen csak félrevezetésként voltak elejtve… Hiába, Agatha Christie eszén nem könnyű túljárni, bár nekem néhányszor sikerült már.

Fülszöveg
St. Mary Meadben parti készül. Az ünnepelt színésznő, Marina Gregg és őt rajongva szerető férje itt, a bájos angol kisvárosban remélik megtalálni áhított nyugalmukat. Hollywoodi ismerőseiket és helyi, új barátaikat is meghívják a házavató ünnepségre. A mulatság azonban tragédiába torkollik, amikor az egyik vendég, az egyszerű, középkorú háziasszony, Heather Badcock egy pohár italtól holtan esik össze.

Miss Jane Marple, mi tagadás, megöregedett. A szeme már nem elég éles a kötögetéshez, az orvos a kertészkedéstől is eltiltotta, de az esze még mindig jól vág, és emberismerete sem kopott meg. Sem barátai, sem aggódva gondoskodó bejárónője nem tarthatja vissza a minden lében kanál vénkisasszonyt, hogy a titokzatos eset nyomába eredjen, és mint már oly sokszor, hétköznapi bölcsességével most is segédkezet nyújtson a rendőrségnek a nyomozásban.

Annyira imádtam a Gyilkosság a paplakban Miss Marple történetet, hogy szinte rögtön kedvet is kaptam a folytatáshoz. A kristálytükör meghasadt a sorozat kilencedik része, Miss Marple itt már kicsit idősebb is, és visszaemlékszik régi eseményekre, többek között pont az első részben történtekre, illetve megemlítik a Holttest a könyvtárszobában esetét is (azt még nem olvastam). Van egy bent lakó segítője, Miss Knight, aki egy végtelenül idegesítő, kotnyeles nőszemély, teljesen hülyének nézi Miss Marple-t, és úgy kezeli, mintha cukorból lenne, aki azonnal elolvad, ha rásüt a nap, és úgy gondolja, a kedves idős hölgyet nem szabad olyan barbár dolgokkal felzaklatni, mint holmi gyilkosságok… Borzasztóan kikészített, bízom benne több regényben nem fog már feltűnni, de nagyon jól hozta a kiállhatatlan karaktert, imádtam, hogy Miss Marple milyen intelligens és csípős humorral kezelte a hülyeségeit, a helyében én nem biztos, hogy bírtam volna cérnával.

A történetről nem sok szót ejtenék, a fülszöveg nagyjából leírja, mi történt. Ez a kötet azért volt talányos, mert nem éppen ott kötünk ki a történet végén, ahonnan az elején indultunk, menetközben, és persze leginkább a végére változik a felállás. Tudom, hogy rébuszokban írok, de ha ennél jobban körvonalaznám, akkor egyszerűen kitalálható lenne, miről van szó, és senkitől nem szeretném elvenni az élményt, hogy maga jöjjön rá a rejtélyre.

Ez alkalommal sikerült rájönnöm a csavarra, igaz, az indíték nem volt meg, szóval kitaláltam, mi történt, csak nem értettem, miért, de ezt félsikernek könyvelem el, pedig ez sokkal csavarosabb volt, mint a Gyilkosság a paplakban, de én mindig a bonyolultakat fejtem meg. Megvolt az Ackroyd-gyilkosság, A ferde ház, a Tíz kicsi négerben erős sejtésem volt, az egyszerűbb esetekben bezzeg mindig túl jár az eszemen Agatha Christie, valószínűleg azért, mert túlbonyolítom a dolgokat.

Miss Marple egyébként mindig hangoztatja, hogy őt az emberi természet foglalkoztatja, ami alapjaiban véve ugyanolyan, legyen szó híres filmcsillagról vagy egy lakótelepi háziasszonyról, és ebben milyen igaza van, végülis emberek vagyunk mindannyian, vannak különbségek, de az alapvető emberi természet azért sok tekintetben mégiscsak adott… Úgy érzem, Agatha Christie sokkal több bölcsességet rejtett el a Miss Marple regényekben, mint a többiben, lehet, hogy ezért is kattantam most annyira rá ezekre.

Élvezetes kötet volt, kérek még sok-sok Miss Marple történetet!