Donna Tartt: Az Aranypinty

Fülszöveg
„Olvastad ​már az Aranypintyet?” – koktélpartik és baráti beszélgetések visszatérő kérdése volt ez a könyv megjelenése idején Amerikában. Tizenkét év hallgatás után jelentkezett új könyvvel az amerikai kortárs irodalom egyik legtitokzatosabb ikonikus figurája, és bebizonyította, hogy megérte a várakozást.
A könyv páratlan módon rögtön a második helyen nyitott a The New York Times bestsellerlistáján, majd hamarosan első lett, és 40 héten át szerepelt a tíz legolvasottabb könyv között. A kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. Ezzel egy időben megkezdte hódító útját a nemzetközi színtéren is: Finnországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is bestseller lett, és eddig több mint 30 nyelvre adták el a jogokat, a megfilmesítésért pedig a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek egymással.
A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.
Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.
Donna Tartt (1963) amerikai írónőt már első regénye, a több mint 5 millió példányban elkelt A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott. A 2014-ben megjelent Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A megfilmesítés jogait a Warner Bros. filmstúdió vette meg. Donna Tartt 2014-ben szerepelt a Time magazin Az év 100 legbefolyásosabb személyisége listáján.

Ezt a könyvet Amadea elmondhatatlanul jól megírt értékelése hatására vettem a kezembe, és az általa írtak alapján azt hittem, valamelyest fel vagyok készülve az élményre, ami rám vár. Nagyot tévedtem. Erre nem lehet felkészülni.

Nagyon sokáig olvastam szegény könyvet, volt, hogy hónapokra is félretettem, néha már sajnáltam, olyan magányosan árválkodott az olvasatlan kupac tetején. Nem azért tartott sokáig a végére érni, mert nem tetszett, hanem mert nagyon vastag, én pedig tavaly rengeteget voltam úton, nem akartam ezt cipelni mindenhová (a legtöbbször nem is fért volna bele a táskámba), így csak esténként, illetve a szabad hétvégéimen jutott időm arra, hogy olvassam. Ilyen monstrumot legközelebb hosszabb szabadság/kevésbé pörgős időszakra fogok időzíteni, különben csak jól elnyúlik majd az olvasás.

Én olyan olvasó vagyok, aki nagyon-nagyon bele tudja magát élni egy igazán jó történetbe, egy jó történetmesélő könnyedén be tud vonni. Sodor magával a hangulat, a cselekmény, és jön az érzés, hogy úgy beköltöznék a könyvbe, annyira szeretnék ott élni a karakterekkel együtt. Amikor a Harry Potter köteteket olvasom, akkor boszorkány akarok lenni, amikor a Jane Eyre-t, akkor nevelőnő, amikor a Farkasszemet, akkor indián, amikor valamelyik Cormoran Strike részt, akkor magánnynomozó, amikor pedig Az Aranypintyet olvastam, akkor régiségkereskedő és/vagy restaurátor akartam lenni. Olyan sok izgalmas dolog van a világon, amit szeretnék kipróbálni, és egy élő, lélegző történet megengedi, hogy egy kis időre a részese legyek annak a világának, mintha tényleg az lenne az én világom is. Az ilyen könyveket olyan érzés olvasni, mint amilyen a merengőbe nézni: fölé hajolsz, és már be is szippantott, és amíg nincs vége, nem ereszt, de az emlék még azután is sokáig megmarad és elkísér. Az Aranypinty is így hatott rám, belezuhantam, mint a merengőbe.

A történet egészen hétköznapian indul, a tizenhárom éves főszereplő, Theo New Yorkban él szeretett édesanyjával, amikor egy napon az iskolába indulva betérnek egy múzeumba. Csakhogy a múzeumlátogatásból tragédia lesz, ugyanis egy terrortámadás következtében Theo édesanyja meghal. Az apja elhagyta őket, és nincs olyan rokona, aki gondoskodna róla, így teljesen magára marad, nincs támasza, segítsége, olyan szeretett ember az életében, akihez fordulhatna. Vesztesége pótolhatatlan, édesanyja hiánya elviselhetetlen. Valami azért mégis megmarad neki belőle, ugyanis a robbantás utáni káoszban magával viszi Carel Fabritius Aranypinty nevű festményét, mivel ez volt édesanyja egyik kedvence.

Aranypinty. Carel Fabritius, 1654.

Theo-t először az egyik barátjának a családja fogadja be, így New Yorkban és az iskolájában maradhat, hamarosan azonban felbukkan az apja, aki magával viszi Las Vegasba, Theo élete pedig gyökeresen megváltozik, bár azt hiszem, ez már akkor megtörtént, amikor magával vitte a festményt.

Mielőtt még Las Vegasba költözik, megismerkedik és összebarátkozik a restaurátorként dolgozó Hobie-val, aki később is nagyon fontos szerepet játszik majd az életében. Nagyon szerettem azokat a jeleneteket, amikor Theo Hobie-nál járt, beszélgettek, ettek-ittak, szívmelengetőek voltak, nagyon jól estek a lelkemnek. Biztos vagyok benne, hogy ha nincs Hobie, akkor Theo számára egészen másképpen alakultak volna a dolgok. Az ő egymásra találásuk története is egyébként a múzeumbeli eseményekhez kötődik. Las Vegasban aztán Boris személyében is barátra talál, aki szintén fontos szereplője lesz az életének, csak egészen más módon.

Ez egy igazi nagyregény, hosszú (pár oldal híján 800 oldalas), részletes leírásokkal, amik fontosak a történet szempontjából, mert ezekből bontakozik ki Theo személyisége és világa. Szükség van a komótos, hömpölygő történetvezetésre, hogy megismerjük és megértsük Theo-t, akit sokszor legszívesebben megöleltem, máskor pedig felpofoztam volna. Mert lehetetlenség nem együttérezni ezzel a jó modorú, jó ízlésű, intelligens tizenhárom éves kiskamasszal, akiből egy nagyszerű ember válhatott volna, ha az édesanyja nem hal meg, ugyanakkor lehetetlenség nem elborzadni attól, akivé vált.

Nagyon nehéz megfogalmazni, miért olyan különleges ez a regény, az eszenciája leginkább Donna Tartt történetmesélésben rejlik, akinek ez nagyon könnyedén, légiesen megy. Ennek ellenére Theo története egyáltalán nem könnyed.

Az a megszállottság, az az isteni szintű imádat, ami a festményhez köti, sokkal több puszta műkedvelésnél. Sorsszerű jelentőséget tulajdonít neki, nem tud szabadulni delejező hatása alól, és ez megpecsételi az életét, mert onnantól fogva minden már csak a festményről szól, semmi más nem számít. Ahogy a festményen látható aranypinty oda van láncolva a farúdhoz, úgy Theo is a festményhez, de az aranypinttyel ellentétben Theo önszántából láncolta oda magát. Ez pedig súlyos tehernek bizonyul, mert olyan dekadens mélységbe taszítja, ahonnan nem biztos, hogy van kiút.

Az alkohol- és kábítószerfüggőknek sok típusa van, a legtöbb ember előtt valószínűleg az a kép jelenik meg, amikor szakadtan, egy koszos matracon egy csont és bőr, sebes bőrű ember agonizál. De ott vannak a társadalmi elit tagjai, akik unalomból, vagy mert megtehetik, vagy mert már nincs olyan inger, ami szükségeleitek kielégítenék, vagy csak azért, mert szórakozni akarnak, ájulásig, függőséig gyötrik magukat. Aztán ott vannak a házibulik mámoros sötétjében botladozó fiatalok, akik azért nyúlnak a tiltott szerekhez, mert mindenki más is így tesz, vagy mert éppen az a menő. Aztán ott van az az intelligens, szarukeretes szemüvegű fiatalember, akinek a tekintete okosan csillog, ábrázata kedves és bizalomgerjesztő, és talpraesetten, serényen teszi a dolgát egy régiségkeresésben. Valaki, akinek lázálmai vannak egy csodálatos, gyönyörű festményről, ami olyasmit jelent a számára, amit mást nem érthet meg.

Nem szeretném Theo útját leírni, ez az élmény maradjon meg minden leendő olvasónak. A lényeg a részletekben rejlik. A fojtott párbeszédekben, a Theo szívébe hasító gondolatban, amikor rájön, milyen is az apja valójában, a sivatagi hőségben álldogáló házak üres magányában, tágas tereinek némaságában, a viasz illatában, a bútorokon megcsillanó fénysugáron, a kétségbeesés izzasztó fojtogatásában, a sóvárgás testet és lelket felemésztő, pusztításában, a remény és reménytelenség követhetetlen, de legkevésbé sem következetlen váltakozásában. Donna Tartt ezekből építi fel New Yorkot, Las Vegast és Amszterdamot, ahol vagy rohannak a pillanatok, vagy egy helyben állnak, és úgy érződik, sosem lesz másnap.

Sok, hosszú, nehéz súlyos. Kicsit áporodott, mint a levegő Hobie műhelyében, vagy a régiségbolt poros bútorai között. Nincs benne sok szépség, mégis megejtően gyönyörű, rabul ejt, nehéz elhúzódni tőle, mert az ember minduntalan oda akar pillantani, hogy meglesse. Mint a festményt.

New Yorkban nagyon jó volt barangolni, hiába nagyváros, volt benne valami otthonos, megnyugtató, talán Hobie karaktere miatt. Az ő csendes nyugalmát, szorgalmát, melegségét, biztonságot nyújtó személyét nagyon szerettem, talán ez sugárzott ki az egész városra. A történet vége felé elképesztően naiv jóindulatát viszont már bosszantónak találtam, de a személyiségéhez illett a reakciója, ezt nem tagadom. Az ő higgadtsága stabil pont volt abban a zűrzavarban, amit Theo vitt az életébe.

A szereplők életre keltek, Donna Tartt remek munkát végzett, aprólékos gondot fordított megformálásukra. Igazán senkivel nem lehet szimpatizálni, Hobie karaktere volt az, akit leginkább szeretetreméltónak találtam, és persze valahol Theo-t is minden önsorsrontása közepette.

Mindezek után annyira sajnáltam a befejezést, olyan volt, mint egy felújított karosszékre nem felvinni az utolsó lakkréteget. Ennek a nagyívű történetnek egy sokkal kerekebb és kevésbé giccses lezárás járt volna. Ezt leszámítva ez a könyv tökéletes.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s