Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Fülszöveg
Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében nyolc ember kap meghívást egy szigetre – és aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt. Tíz ember, aki mind megúszta, hogy elítéljék gyilkosságért, most együtt kénytelen tölteni néhány napot. Szerencsére a szakácsnő remekül főz, a portói bor kiváló, és a helyzet nem olyan rossz, mint várták. Egészen addig, amíg vacsora után fel nem hangzik egy hang, amely mindannyiukat megvádolja. És az ebédlőasztalon a tíz kicsi porcelán négerfigurából eltörik egy… és egyikük meghal. Vajon miért van minden szobában a falon a gyerekvers a tíz kicsi négerről, és a vendégek közül hányan távoznak a szigetről végül?

Ez volt a második Agatha Christie regényem, eddig csak az Ackroyd-gyilkosságokat olvastam, ami nagyon tetszett, annak ellenére, hogy volt egy nagyon erős sejtésem azzal kapcsolatban, hogy ki a gyilkos, és ez be is igazolódott.

A történet nagyon ötletes: tíz ember meghívást kap egy szigetre, de a házigazda sehol, és mindegyikük szobájában egy bizarr versike függ a falon, ami tíz ember halálnemét taglalja. Az étkezőasztalon tíz négerfigura található, és amikor az első este meghal az egyik vendég (a vers szerinti módon), az egyik figura eltörik. Maradnak kilencen. Mindez azután, miután a gramofonon megszólalt egy lemez, ami mindegyiküket megvádolta valakinek a halálával. Éjszaka újabb haláleset történik, úgy, ahogy a versben le van írva, és pánik lesz úrrá a társaságon. Mi történik? Kicsoda V. A. Lacky, a rejtélyes meghívó, és ő miért nincs jelen? Miért őket választották ki? Hogyan tudnának kijutni? Gyilkosság történt, vagy az egész csak véletlen egybeesés? Ha gyilkosság történt, ki a gyilkos, és hol bujkál?

A Tíz kicsi néger Agatha Christie talán legismertebb és legelismertebb krimije. Engem is magával ragadott a hangulata és a központi rejtély, ahogyan a karakterek is. Nem hosszú könyv, és nagyrészt a gyilkos kilétének találgatása körül forognak az események, de a szereplők időnként visszaemlékeztek, és azokat a részeket nagyon élveztem, örültem volna, ha többet kapunk belőle, nem csak fel-felvillan egy-egy jelenet. Kétségtelenül Vera Claythorne volt a legérdekesebb, az ő múltja is volt a leginkább kidomborítva. Kíváncsi lettem volna, mi történt az eset után, és mi lett Hugoval.

A befejezés nem teljesen lepett meg, ugyanis Agatha Christie-nek ez esetben sem sikerült teljesen túljárnia az eszemen

SPOILER! (Kijelölve olvashatóvá válik.)

Nagyon feltűnő volt, amikor az a bizonyos személy (akit most nem nevezek meg) magához vette az irányítást, és előadta, hogy a többiek benne sem bízhatnak, ugyanúgy lehet ő is a gyilkos, mint bármelyikük. Ezzel bizalmat ébresztett az emberekben, elhitette velük, hogy ő sem kivétel, és együtt vannak az egészben. Jó kis pszichológiai trükk, és talán azért működött, mert mindenki zaklatott idegállapotban volt, de én találkoztam már ilyennel, és akkor beugrott, hogy valószínűleg vaj van eme nem túl becses személy füle mögött.

SPOILER VÉGE

Még az sem zavart, hogy kitaláltam a gyilkost (bár jobban örültem volna, ha ez nem történt volna meg (ismét) – kíváncsi vagyok, hogy a következő AC regényben rá fogok-e jönni), de a befejezéstől egy kicsit jobbat, többet vártam. Mivel egy nagyon felmagasztalt könyvről van szó, különlegesebb befejezésre számítottam, valami nagyobb durranásra a gyilkos kilétét és indítékát illetően. Volt ugyan egy kis meglepetés közben, ugyanis felmerült egy olyan körülmény, amivel Agatha Christie megvezetett, és elhitette velem, hogy hát az mégsem lehet a gyilkos, mert… De aztán kiderült, hogy hát mégis ő az. Nem mondom, ez a kis csavar tetszett benne, és a regény hangulata is megfogott: magányosan álló tengerparti ház egy szigeten, ami teljesen el van vágva a külvilágtól, rejtélyes halálesetek, neszezés az éjszakában… Nem volt rossz élmény, és örülök, hogy elolvastam, de nekem az Ackroyd-gyilkosság jobban tetszett. Egyébként nem értettem, hogy miért nem figyeltek oda jobban a versre, hiszen annyira egyértelmű volt.

És továbbra sem hiszek abban, hogy joga van bárkinek is halált osztani, csak azért, mert a másik ember esetleg bűnös. Én az isteni igazságszolgáltatásban hiszek. És a bűntudat csúnya dolgokat tud tenni az ember lelkével.

Meg fogom nézni a 2015-ös BBC-s adaptációt (játszik benne Toby Stephens és Sam Neill!), kíváncsi vagyok a hangulatára, és hogy mennyire hű a könyvhöz.

Eddig egyébként egy olyan könyvet olvastam, amiben nem találtam ki a gyilkost, az pedig Linda Howard Mr. Tökéletes c. regénye. Elég kommersz, ponyva könyv, AC-nak a közelébe se ér, de leesett az állam, amikor kiderült, ki a gyilkos. Akármennyire is gagyi a könyv, azt el kell ismernem, hogy mesteri, zseniális csavar van benne. (Egyébként a filmekben is mindig kitalálom, ki a gyilkos, biztos jó a logikám, sakkban is jó vagyok. Érdekes viszont, hogy a matematika soha nem ment, pedig oda is logika kell. Fura.)