Margaret Atwood: Az ehető nő

Fülszöveg
Marian nem akar mást, csak normális életet. Egy piackutató cégnél dolgozik, a barátnőjével közösen bérel lakást, és amikor Peter, a kissé unalmas, ám megbízható barátja megkéri a kezét, engedelmesen igent mond.

Az eljegyzés után nem sokkal Mariant az a különös érzés fogja el, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól. Képtelen enni, mert úgy érzi, Peter őt magát is felfalja…

Margaret Atwood első, 1969-ben megjelent regényét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.

Ez volt a hetedik Margaret Atwood könyv, amit olvastam, nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz, eddig egyedül A szolgálólány meséjének a folytatása, a Testamentumok okozott egy kis csalódást, azt sajnos marketingfogásnak éreztem, de a többi könyvét kivétel nélkül nagyon szerettem, A vak bérgyilkos pedig a kedvencem lett.

Az ehető nő témájával és a főszereplő Marian karakterével könnyedén tudtam azonosulni, a fiatal nő ugyanis kívülállónak érzi magát az élet minden területén. Nem tudja, mit szeretne igazán, csak azt tudja, hogy az az élethelyzet, az az állapot, amiben éppen létezik, az semmiképpen nem az, amit akar. Sodródik az árral, keresi önmagát, és tudom, milyen nagy munka megtalálni önmagunkat, és elindulni a saját utunkon, számomra ez egy erős kapcsolódási pont volt. A munkáját nem szereti, a párkapcsolata túlságosan langyos és unalmas, és senki nem érti igazán, mi a baja. Egyébként kifejezetten kedves és rendes, de nem az a tipikus álkedves szereplő, nem érezni, hogy azért ilyen, mert egy író ilyenre alkotta meg, hanem teljes mértékben olyan, mintha ott ülne az olvasóval a szobában, aki érzi rajta a szívből jövő jóságot. Figyelmes, tudja, hogyan forduljon embertársai felé, és ez az esetében mind belülről fakad.

Egy napon azonban megváltozik az élete, a munkája során találkozik egy különös idegennel (Duncannel), akivel később a közeli mosodában is összefut. Duncan szöges ellentéte mindannak, amiben Marian éli az életét. A beszélgetésekből aztán egy furcsa kapcsolat bontakozik ki, egyfajta menekülés ez Mariannak a saját valóságából. Van egy pontja a regénynek, amikor az E/1 elbeszélésmód E/3-ra vált, ekkor Marian már teljesen idegenként tekint magára. Tetszett a változásnak ez a fajta érzékeltetése.

Nem elég azonban, hogy Marian kívülről tekint önmagára egy idő után, az étellel is gondja akad, egyre kevesebb dolgot tud megenni, mert egyre inkább úgy érzi, hogy vőlegénye, Peter felfalja, teljesen magába olvasztja őt, ezáltal ő egyre kevesebbé válik, és valószínűleg a házasság lesz az a határvonal, amikor pedig teljesen megszűnik majd létezni, mint Marian MacAlpin.

Margaret Atwood stílusa ez alkalommal is lebilincselő volt, azonban ez egy kevésbé kiforrott regény, mint a későbbi alkotásai, de ezt nem is rovom fel neki, ez volt az első (publikált) regénye. Kialakulóban volt még a stílusa, de már ennek a regénynek is nagyon erős a mondanivalója és a szimbolikája, de nyilvánvalóbb, mint későbbi műveinek, kevésbé a felszín alatt rejti el a mögöttes tartalmat, kevésbé finom módszerek jelennek meg a könyvben, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz lenne, sőt! Tényleg az a legjobb szó rá, hogy kiforratlan még, de fontos és elgondolkodtató írás. De miről is gondolkodtad el? Arról, amiről Margaret Atwood általában ír, ami az egyik kedvenc témája, és amit mindannyiszor teljesen máshogy mutat be: a nő mint egyén szerepéről a társadalomban, illetve a társas kapcsolatokban, jelen esetben a párkapcsolatban. Ha nagyon leegyszerűsíteném, azt mondanám, hogy arról szól ez a könyv, hogy nőként ne törjünk meg a társadalmi nyomás alatt, merjük a saját életünket élni a saját vágyaink szerint. Ne menjünk férjhez, ha nem akarunk, ne szüljünk gyereket, ha nem akarunk, de ha akarunk ötöt, akkor szüljünk annyit, nem számít, ki mit mond (nem csupán a szülés kérdésköre a lényeg, ezt csak azért emeltem ki, mert ez a könyvben is markánsan jelenik meg). Az egyén szabadsága, döntési joga a saját élete felett mint elidegeníthetetlen jog Az ehető nő központi témája. Csakhogy nem szabad megfeledkezni róla, hogy Margaret Atwoodról van szó, aki ezt a témát érzékenyen, keményen és tökéletes szépírói eszközökkel boncolgotja, kellemetlen képeket is felvillantva. Nem egy kegyes szerző, minden egyes művében önmagunkkal való szembenézésre “kényszerít”. Könyörtelenül. Tehát közel sem egy szokványos női sors jellegű, százszor megírt történetet kapunk, hanem egy igazán egyedi, kicsit szürreális elemekkel átszőtt történetet egy nő fejlődéstörténetéről.

Némely karakter nagyon egyértelmű megjelenítése egy konkrét társadalmi kérdésnek, míg van, aki összetettebb ennél. Számomra a legnagyobb “rejtély” Marian lakótársa, Ainsley volt, aki a feminizmus erőteljes szószólója a regényben, azonban mindemellett az anyaság mindenek felett álló voltát is rendkívül erőteljesen képviseli a regényben, a megnyilvánulásai sokszor ellentétesek egymással.

Néha úgy éreztem, nem is egy regényt, hanem egy társadalmi tanulmányt olvasok (ezt nem negatívumként írom), nagyon összetetten foglalkozik a társadalmi elvárások és a női szerepekkel, kevésbé indirekt módon mint például A vak bérgyilkos, Az ehető nőnek sokkal nyíltabban beazonosítható szimbólumrendszere van. Ami nem baj, még így is jobb, mint sok más közepes szerző egy-egy jobb könyve, de azért érződik, hogy Margaret Atwood itt még megszületőben van.

Minden direktsége ellenére élveztem az olvasását, a második felére talán leült egy kicsit a történet, és biztos, hogy nem lesz az a Margaret Atwood könyv, amit újra fogok olvasni, de fontos darabja az életműnek, és örülök, hogy elolvastam.

Hírdetés