Januárban 50 könyv elolvasását tűztem ki célul magamnak a Goodreads-en, ezt nem sikerült teljesítenem (nem bánkódom miatta egyébként, ez számomra inkább amolyan kis motiváció, mintsem szigorúan elérendő szám). Idén 41 könyvet olvastam el, ami a Moly szerint kb. 16762 oldal, ami oldalak számában viszont szerintem az eddigi csúcsteljesítményem. Nem hajtok arra soha, hogy minél nagyobb számot érjek el, de nyilván szeretnék minél több jó könyvet elolvasni, valamint apasztani az itthoni olvasatlanok számát (amire tavaly két évet adtam magamnak, és természetesen sehogy sem állok).
A legjobb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
2. Donna Tartt: Az Aranypinty
3. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
4. Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
5. Joanne Harris: Csokoládécipő
A legrosszabb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Colleen Hoover: Velünk véget ér (a legócskább, legborzalmasabb könyv, amit valaha olvastam)
2. Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
3. H. G. Wells: A láthatatlan ember
Az újraolvasásokat idén sem vettem alapul egyik listánál sem, csak az új olvasásokat. Sikerült valahogy pont ugyanannyi könyvet újraolvasnom, mint tavaly (nyolcat), és ebben benne van a komplett Cormoran Strike sorozat újraolvasása, aminek bevallom, egyre nagyobb függője vagyok.
A 2022-ben született bejegyzések közül a legolvasottabbak az alábbiak voltak:
1. Colleen Hoover: Velünk véget ér (a negatív hangvételű bejegyzések mindig népszerűbbek)
2. Moskát Anita: A hazugság tézisei
3. Bartis Attila: A nyugalom
4. Félévi könyves zárás – 2022
5. Népszerűtlen vélemények book tag
2022 nagyon erősen indult, szuper újraolvasásokkal (Kakukkszó, Átmeneti üresedés, Az ember tragédiája), aztán elég korán, márciusban már tudtam, hogy számomra az év könyve A vak bérgyilkos lesz, ami olyannyira magával ragadott, hogy szeretném mihamarabb újra elolvasni. Kemény könyv, teljesen a bőröm alá mászott, még most is kiráz a hideg, ha csak az eszembe jut, és egyébként elég gyakran az eszembe jut, sokat cirkulál a gondolataimban, ez is jelzi, hogy a legkevésbé sem egy felejthető olvasmány.
Az év legdurvább olvasmánya A nyugalom volt, ami nem csak lelkileg, hanem fizikailag is felkavaró, mocskos és aberrált, de kiváló írás.
Teljesen más típusú könyv, de szeretném kiemelni Jennifer Weiner Jó az ágyban c. regényét, amiről nem írtam a blogon, de nagyon szerettem. A címe ellenére kellemesen csalódtam benne, azt hittem valami olcsó kis ponyva lesz, de egy igazán szórakoztató, tartalmas chick-lit történet, nyomokban a Bridget Jones-ra emlékeztetett (amiből a könyvet nem szeretem, de a filmet nagyon, nem telik el úgy év, hogy legalább egyszer ne nézném meg). Egy sziporkázó, vicces történet egy egyedülálló nő problémáiról, illetve az önmagával vívott harcáról. Nem egy habos-babos történet, fontos témákkal is kellő komolysággal és részletességgel foglalkozik, és Cannie problémái messze túlmutatnak azon, hogy túlsúlyos. Az élete egyébként teljesen átlagos, így a legtöbb női olvasó közel érezheti magát hozzá, és valóban megvan az az érzés, hogy „ez kicsit rólam is szól”, „igen ez én vagyok”, „igen, én is ezzel küzdök”. Habár megjelennek a párkapcsolati problémák a szakítás miatt, nincs benne szerelmi szál, szóval elcsépelt csöpögésre nem kell számítani. Cannie nagyon szép önismereti utat, és fejlődési ívet jár be a történet során, öröm volt olvasni, hogy mennyire odafigyelt magára, elfogadta, és megtanulta tisztelni önmagát.
Az egyik kedvenc szerzőmtől, Joanne Harristől is olvastam két könyvet idén, mindkettőről írtam is, és imádtam is őket. Soha nem csalódtam még az írásaiban, mindig rezonálnak velem.
Olvastam egy misztikus thrillert is, Jozef Karika, A hasadék c. regényét, amiről szintén nem írtam, de élveztem, igazi borzongató olvasmány volt, ködös, sötét őszi időkre tökéletes. A szerző állítása szerint a történet valós eseményeken alapul, amiben én nem vagyok teljesen biztos, de a cselekmény jó felépített, és hetekig nem mertem utána elaludni, olyan zsigeri félelmet váltott ki belőlem.
A Cormoran Strike sorozat újraolvasása nagyon melengette a lelkemet, igazi komfortkönyvekké váltak számomra, és az, hogy két egymás követő évben is elolvastam őket, nálam nagy dolgot jelent, ezt a Harry Potteren kívül egy sorozatnak sem sikerült elérnie.
Különleges olvasmány volt Moskát Anita új novelláskötete, amit szintén nagyon-nagyon szerettem olvasni, két nap alatt ki is végeztem egyszerűen letehetetlen, és minden írás elképesztően aktuális. Ha tehetitek, ne hagyjátok ki! Még idén szerettem volna elolvasni a Horgonyhelyet, sajnos nem fért bele, de jövőre mindenképpen sort kerítek rá.
Két könyvet szeretnék még megemlíteni, az egyik H. G. Wells-től A láthatatlan ember, a másik pedig a Sarah Perry-től a Melmoth.
A láthatatlan emberhez nagy reményeket fűztem, és nem bánom ugyan, hogy elolvastam, de nem nyújtott forradalmi élményt. Látom és értékelem a mondanivalóját és a mögötte rejlő erőfeszítést, de csak becsületből olvastam végig, kíváncsi voltam, hogy végződik a történet. Nem egy mai könyv ugyan, szóval nem szeretnék szigorú lenni, de más klasszikus művekkel ellentétben borzasztóan untam sajnos. Az, hogy régi darab, nem kellene, hogy azt jelentse, hogy száraz és olvashatatlan, de ez nálam bizony ezen a határon billegett. Nyilván az újdonság varázsa sincs már meg így 2022-ben, ami szintén nem a szerző hibája, de ez más könyvről is elmondható, mégsem remegtem, hogy legyen már vége a francba.
A Melmoth nagy csalódás volt, és hosszú ideje az első könyv, amit félbehagytam. Számításaim szerint szeretnem kellett volna, minden elem adott volt hozzá, hogy nekem való könyv legyen, de erőszakkal sem tudtam rávenni magamat a 140. oldal után, hogy folytassam. Olyan semmilyen… Halálosan untam, nem történik benne semmi, a szereplők halvérűek, a szöveg zavaróan inkoherens, egyszerűen nem érdekelt a folytatás, főleg, hogy majdnem a felét elolvastam, és tényleg sehova nem tartott az egész. Nekem általában bejönnek azok, amik a többségnek nem annyira, de ezt most nem voltam képes befejezni.
Szuper élmény volt ősszel a Könyvfesztivál, ahonnan (szigorú önuralmat tanúsítva) csupán két könyvvel tértem haza (viszont mindkettőt el is olvastam, sőt, írtam is róluk). Találkoztam Moskát Anitával, aki elképesztően kedves volt, én pedig teljesen zavarban voltam, és össze-vissza dumáltam mindenfélét. Sikerült Szvetlana Alekszijeviccsel is dedikáltatni az Elhordott múltjainkat, hosszú sort álltunk ki érte, de megérte! Sok mindenkivel találkoztunk, beszélgettünk, ismerősökkel, idegenekkel egyaránt, de kivétel nélkül mindenki annyira kedves volt, és ugyan nagyon elfáradtam, de lelkileg teljes mértékben feltöltődtem.
Nem könyves téma, de idén szakvizsgázott jogász lettem, amit még mindig nem hiszek el, hihetetlenül jó érzés, de mentálisan nagyon megviselt a felkészülés időszaka, és sajnos fizikailag sem kímélt teljesen, ezekből igyekszem még kilábalni. Remélem, kicsit több szabadidőm lesz jövőre (ami idén felszabadult a tanulásnak köszönhetően, azt sajnos felemésztette a munka), és nagyobb lélegzetvételű könyvekre is lesz időm, nagyon szeretném elolvasni pl. A Gyűrűk Urát.
Konkrét könyves terveim egyébként nincsenek a jövőre nézve, vannak persze könyvcímek a fejemben és a terveim között, de én túlságosan hangulatolvasó vagyok ahhoz, hogy konkrét listával vágjak neki akár csak a jövő hétnek is, nemhogy a jövő évnek. Nyilván szeretnék továbbra is haladni az itthoni olvasatlanokkal, egyébként idén feltornáztam a magánkönyvtáram olvasottságát 58%-ról 61%-ra, szóval haladgattam azért, de jó lenne ennél nagyobb ütemben. Főleg úgy, hogy rengeteg könyvet kiszortíroztam, néhányat elcseréltem, eladtam, néhányat bevittem a könyvtárba, de még így is 109 könyv csücsül a várólistámon.
Sok jó olvasmányélményben volt részem, kevés rossz volt és néhány közepes, szóval nem zárok rossz évet. Nektek milyen volt az idei évetek?
Mindenkinek sikerekben, egészségben és jó olvasmányélményekben gazdag, boldog(abb) új évet, sok erőt és kitartást kívánok!
KÜLÖN(C)VÉLEMÉNY 