Könyves évzáró – 2023 számokban és élményekben

2023 sok szempontból is emlékezetes év volt, ami az olvasmányokat illeti, és nagyon szeretnék minden jó gyakorlatot ebből az évből tovább vinni a következőre.

Idén 61 könyvet olvastam el, ami rekordnak számít, ugyanis soha, egyetlen évben sem sikerült még ennyi könyvet elolvasnom. Nem a mennyiség miatt örülök ennek a 61 könyvnek, hanem egyszerűen csak azért, mert annyi jó könyv van, amit szeretnék elolvasni, és ezzel a számmal sem sikerül még csak meg sem közelítenem azt, hogy mindent elolvassak, ami érdekel, ahhoz egy olyan élet sem lenne elég, amiben reggeltől estig csak olvasok. Olvasni szerető emberként nagyon nehéz elengedni azt, hogy soha nem fogok tudni annyit olvasni, amennyire valójában vágyom, de ilyenkor mindig emlékeztetem magamat arra, hogy ez egy hobbi, amit imádok, de az életben sok más dolog is van, és nem szabad abba belecsavarodni, ha éppen nem jut annyi idő az olvasásra, mint amennyit szeretnék rászánni. Ez a 61 könyv egyébként kb. 23676 oldalt jelent a Moly statisztikája szerint.

Eddig sosem jutott eszembe, hogy megosszam az olvasmányaim listáját, de most arra gondoltam, talán valaki találna magának olyasmit, ami érdekli, a blogon ugyanis nem írok minden könyvről, amit elolvastam, arra sajnos nincs kapacitásom, az már tényleg egy teljes állású elfoglaltság lenne, de a listát megoszthatom. Úgyhogy akit érdekel, a bejegyzés végén megtalálja az elolvasott 61 könyvet.

Az idei év (már csak a nagy számok törvénye alapján is) elég vegyesre sikerült, voltak kiemelkedően jó, közepes, és kiemelkedően rossz olvasmányélményeim is.

Álljanak itt a dobogósok, aztán jöjjenek a részletek. Az újraolvasásokat ismét nem vettem alapul, azokból idén 14 db volt.

A legjobb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Elizabeth Strout: Bármi megtörténhet
2. Joanne Harris: Csokoládés barack
3. Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik
4. C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai
5. Daniel Kraus: A víz érintése

• 

• 

• 

A legrosszabb olvasmányélmények az alábbiak voltak:
1. Natalie Barelli: Az álláshirdetés (könyvnek is merész nevezni, nagyon ócska és gagyi)
2. Kazuo Ishiguro: Noktürnök
3. Edith Wharton: A vigasság háza
4. Sylvia Plath: Az üvegbura

• 

• 

• 

Idén egyébként érdekes módon több olyan könyv is becsúszott, amelyekről azt hittem, jók lesznek, aztán kissé mégis csalódást okoztak, és a középmezőnyben maradtak. Azt nem tudnám kijelenti, hogy ezek rossz könyvek (van amelyik éppen csak elcsúszott, pl. A titkos történet), mert határozottan ott van bennük a potenciál/egy tehetséges szerző mögöttük, de valahogy mégsem azt nyújtották, amit vártam. Ilyen volt például a Ne bántsátok a feketerigót!, a Háztartás, A magvető példázata, az Addie LaRue láthatatlan élete, a Hasznos Holmik, és bizony a világirodalom legismertebb klasszikusa, a Háború és béke is.

Van azért két szerző, akik sosem okoznak csalódást, Elizabeth Strout és Joanne Harris még mindig az élen járnak, és az biztos, hogy amíg élek, őket minden létező alkalommal mindenkinek ajánlani fogom, mert továbbra is nagyon kevesen ismerik és olvassák a könyveiket, és túlságosan kevés elismerést kapnak. Ezt mutatja pl. az is, hogy Elizabeth Strout kiadásával nagyon le vagyunk maradva, és félek, mivel nem túlságosan népszerűek a könyvei, nem is fognak tőle magyarul mindent kiadni. Kár, hogy az ilyen gyöngyszemek nem kapnak több figyelmet, de persze az ezredik erotikus, ugyanarra a sémára épülő könyvet ki kell adni… Azokra van igény, ezekre nincs, hát vagy olvassa őket eredeti nyelven az olvasó, ha annyira akarja, ha pedig nem tud az adott nyelven, akkor vagy megtanulja vagy így járt.

Szeretnék még azért néhány könyvet kiemelni, amelyeket ugyan nem írtam fel a listára, de nagyon szerettem őket, kedvenceim is vannak közöttük, és ezeket is bátran ajánlom olvasásra. Az egyik egy évkezdő olvasmány volt egy szintén kedvenc szerzőmtől, Margaret Atwoodtól, ez pedig nem más, mint A legvégül a szív. Nem nyűgözött le ugyan annyira, mint a többi könyve, a befejezése is hagy némi kívánnivalót maga után, de érdemes elolvasni. Meg kell említenem A vezércselt is, ez is meghatározó olvasmánya volt az idei évnek, és a belőle készült sorozatot is nagyon szerettem, aminek a cselekménye ugyan néhány ponton eltér a könyvétől, de sikerült mind a könyv hangulatát, mind a szellemiségét nagyon jól visszaadni, a szereplőgárda pedig nagyon szuper. Az epertolvaj, bár a lezárása űrt hagyott a szívemben, és megtépázta azt, szintén jó olvasmányélmény volt, de a lelkem mélyén egy másfajta befejezésben bíztam. Joanne Harris másik könyve, a Partvidékiek csodálatos élmény volt, a szerző hamisítatlan hangján szólal meg, hangulatos és keserédes, csakúgy, mint a Csokoládé sorozat. Joyce Maynard Függőség c. regénye, habár nem a legkiemelkedőbb irodalmi élmény, nagyon beszippantott, kb. két nap alatt daráltam le.

Horror/pszichothriller ÉS a természetfeletti rajongóinak a Szellemek a fejben kötelező darab, rám elég nagy hatással volt, a mai napig sokszor eszembe jut, eszméletlen könyv. Nem megszokott módon épül fel, akár furcsának is mondható, de a hangulata nagyon erős, a vége pedig igazán ütős.

Év végén olvastam még két olyan könyvet, amelyek mellett nem szeretnék szó nélkül elmenni. Az egyik a Carol, ami a tizenkilenc éves Therese és a harmincas éveiben járó Carol szerelméről szól, néhány évvel a második világháború vége után játszódik. Akkoriban óriási megbotránkozást váltott ki két nő kapcsolata, ezt nagyon jól visszaadja ez a regény is, amit egyébként én imádtam. Minden sorát. Gyönyörű, már-már lírai alkotás. Csak ajánlani tudom, ahogyan a belőle készült filmet is Cate Blanchett és Rooney Mara főszereplésével, mindketten kiemelkedően játszanak, és a hangulata is fantasztikus.

A másik egy karácsonyi romantikus regény, a Karácsonyi kovász. Nem gyakran olvasok ilyeneket, de év végén, a karácsonyi lelassulás idején, amikor már nagyon fáradt voltam, és valami édes, megható történetre vágytam, nagyon jól esett a lelkemnek. Nem állítom, hogy tökéletes, sajnos vannak benne sablonos elemek, de magasan kiemelkedik a romantikus regények sorából, már csak a múltbéli szál miatt is (én azt még jobban is élveztem, mint a jelenbéli történéseket). Nem egyszer meg is könnyeztem, és újra kedvet kaptam a sütéshez (ugyanis ez áll a középpontjában). Főzni mindig is imádtam, sütni kevésbé, de ebben a könyvben annyi különlegességet készítenek, hogy most nagyon elkapott a lelkesedés, ami nem tudom, meddig fog tartani, de eldöntöttem, hogy saját kovászt is fogok készíteni és fogom szépen nevelgetni. Ha féltek az ilyen könyvektől (mert valljuk be tele van velük a könyvpiac, és nagyon könnyű mellényúlni), ebben nem fogtok csalódni!

Idén elolvastam az Újságoslányok eddig megjelent részeit is (az ötödik rész december elején jelent meg), és imádtam! Igényes illusztrációk, egyedi, átgondolt történet, jövőre jövök majd róla külön poszttal, érkezik ugyanis a hatodik, egyben az utolsó rész, és egyben szeretnék majd írni a sorozatról.

Volt egy olvasmányom, amire külön ki kell térnem, ez pedig a Gépnarancs. Ez egy elképesztően brutális, erőszakos, de mindezek mellett zseniális könyv, amit a hihetetlenül tehetséges és szintén zseniális Anthony Burgess írt. Nagyon fontos könyv, de szerintem olvasmánnyal életemben még így nem szenvedtem. Minden szempontból csillagos ötös, nagyon mélyre megy, a lelkemet darabokra tépte, (szerintem) megválaszolhatatlan kérdést tesz fel, de én ezt a könyvet soha többé nem akarom olvasni. Az a mértékű (főként) fizikai erőszak, ami megjelenik benne, számomra egyszerűen befogadhatatlan, nem egyszer félre is kellett tennem a könyvet. Nagyon különleges, egyedi alkotás, amit megéri végigolvasni, elfelejteni lehetetlen, de újra elolvasni is (legalábbis számomra). Mégis, ezekre a könyvekre mondom azt, hogy na itt már valami olyan szórakoztató szint felé léptünk, amiért értelme van az irodalom létezésének. És ne értsetek félre, ezzel nem azt akarom sugallni, hogy ami csak szórakoztatni hivatott, vagy egyszerűbb, esetleg másfajta módon gondolkodtat el, az nem jó vagy nem elég jó. De elvitathatatlan, hogy van egy szint, amit nem képes minden szerző és minden könyv megugrani, és a Gépnaranccsal már egy teljesen más dimenzióba kerül maga az olvasó és maga az irodalom, mint művészeti ág is. Számomra Vladimir Nabokov van még azon az elérhetetlenül magas polcon, mint Anthony Burgess, aki olvasta már az írásait, az érti, mire gondolok. Olyan kemény szellemi munkát nekem még soha nem kellett végeznem, mint az ő könyveinek az olvasása közben, hogy be tudjam fogadni és meg tudjam érteni az általa alkotott szöveget.

A legrosszabb olvasmányélmények közül a Noktürnökről és A vigasság házáról nem írtam külön, most pár szó erejéig kitérnék rájuk, mégiscsak a dobogón végeztek. A Noktürnöket egy Molyos kihívásra olvastam el, és sajnos borzasztóan utáltam, a színvonal novelláról novellára csak süllyedt… Már a Ne engedj el… c. könyvét sem szerettem a szerzőnek, de annak legalább volt stílusa, hangulata, ott inkább a történet logikátlanságai bosszantottak, de ez a novelláskötet mélyen alulmúlta a várakozásaimat. A nyelvezete végtelenül egyszerű, mintha egy teljesen másik szerző írta volna, mint akitől a regényt olvastam. A történetek unalmasak, laposak. Emberi kapcsolatok, az idő múlása, a zene szeretete, ezeket szerette volna bemutatni, de pocsék munkát végzett, mert ezekből semmit nem tudott hitelesen átadni. A karakterek, a helyszínek, a történések, a párbeszédek olyan hiteltelenek, olyan nevetségesek, mintha valami karikatúrát olvasnék tele pojácákkal, de közben tudom, hogy a szerző ezt a kötetet teljesen komolyan gondolta. Giccses múlt századi hangulata volt számomra az összes novellának, és teljes érdektelenséggel olvastam végig. Értetlenül állok ez előtt a könyv előtt és nehezen tudom elképzelni, hogy nem trollkodásnak szánta, pedig nyilván nem, csak nem könnyű az ellenkezőjét hinnem. Kazuo Ishiguro, mindenki kedvence sajnos nem az én íróm, pedig én megpróbáltam, adtam neki még egy esélyt, de ez volt az utolsó olvasmányom tőle.

A vigasság háza nem volt könnyű olvasmány, ennek ellenére nem bánom, hogy elolvastam, de ez a könyv is ékes bizonyítéka annak, hogy ha klasszikus szépirodalomról van szó, akkor a britek verhetetlenek. Pozitívum, hogy Edith Wharton nagyon szépen, választékosan ír, stílusosan fogalmaz, ilyen szempontból ez egy gyönyörűen megírt regény. A történetnek szép íve van, nagyon érdekes és fontos társadalmi kórképet mutat be, mindezt rendkívül finoman ábrázolja, semmi tolakodó együgyűség, ez nagyon tetszett benne. A baj csak az, hogy a romlott társadalmat egy olyan főhősnő szemszögén keresztül mutatja be, aki maga sem sokkal különb azoktól, akik kirekesztik. Legfőbb vonzereje a szépsége, és bár szellemes is, azért a többséget mégis csak a kinézete miatt bűvöli el, és ő ennek tudatában is van. Ő is csak egy jó partit keres, egy olyan férjet, aki stabil anyagi hátteret biztosít neki, hogy fényűző életet élhessen (de azért ne legyen akármilyen felkapaszkodott újgazdag senkiházi). Igen, tudom, akkoriban egy nő csak férfi mellett tudott boldogulni, nem szabad hát emiatt elítélni. Nincs is ezzel semmi gond, csak akkor ne gondolja azt, hogy jobb mint a többiek, csak azért mert még fiatal és szép, ezek bizony múlandó dolgok, nem örök értékek, főleg nem erények. Aztán persze jön a nagybetűs szerelem, de sajnos a kiszemelt nem elég tehetős, és már el is késett, addig válogatott. Ennek ellenére valóban nincs olyan erkölcsi mélységekben, mint egyes nőtársai, de önző és elkényeztetett, és félig-meddig magának köszönheti a sorsát. Sokkal hitelesebb lett volna ez a regény, ha egy szerényebb, kevésbé becsvágyó főhőse van, mert így kicsit bort iszik, vizet prédikál érzésem volt. Bármily ocsmányul falta fel és köpte is ki Lily Bartot a saját „fajtája”, nem tudtam vele sem együttérezni, sem sajnálni, annak ellenére sem, hogy amikkel „vádolták”, azokat nem követte el. A hangulata sem ragadt meg, unalmas, langyos víz volt, nem igazán gyakorolt rám semmilyen hatást.

Volt két félbehagyott könyvem is idén, A nappá vált lány, amit a Könyvhéten vettem, illetve a Szerelmem, Coney Island, amit a könyvtárból kölcsönöztem ki. A nappá vált lányt kb. 150 oldal után feladtam. Unalmas, hangulattalan, a karaktereknek nincs személyiségük, teljesen élvezhetetlen, képtelen voltam végigolvasni. A Szerelmem, Coney Island jól indult, először el is kapott a hangulata, de aztán annyira dagályossá vált, hogy képtelen voltam végigolvasni, de erről részletesebben írtam a Félévi könyves zárás bejegyzésben.

Ha már szóba került: röviden a Könyvhétről és a Könyvfesztiválról is szeretnék ejteni pár szót. A tavalyi évhez hasonlóan szerencsére mindkettőn részt tudtam venni, és dedikálások, könyvbemutatók és találkozások szempontjából szuper élmény volt, de a tömeg miatt mégsem tudtam teljesen élvezni. Jövőre be fogom célozni a csütörtöki és pénteki napokat, mert elviselhetetlen, hogy oda sem lehet férni a standokhoz, mindkét esemény bőven kinőtte már a helyszíneket, ahol megrendezik őket. Hacsak nem fog szombaton vagy vasárnap olyan szerző dedikálni, akihez mindenképpen szeretnék kimenni, ki fogom hagyni a hétvégét, mert embertelen az egész. Gondolom a pénz miatt nem helyezik át nagyobb helyszínre, de ez a jelenlegi formájában teljesen kibírhatatlan. Ez egyébként a kiadóknak sem jó így, mert sokan végig sem állják a sorokat, inkább megrendelik online, amit szeretnének, főleg, hogy a könyves rendezvények idején online sokkal jobb kedvezmények vannak. Én egyébként nagyon szeretek személyesen nézelődni, beszélgetni (alapvetően nem vagyok egy nagyon szociális, csacsogós ember, de itt azért előjön ez az oldalam), de a Könyvfesztivál két programtól eltekintve már csak annyi volt, hogy végigszáguldottunk a standok között.

Idén nagyon sokat jártam könyvtárba, 27 olvasmányom könyvtári kölcsönzés volt. Imádok könyvtárba járni, míg vidéken laktam, heti szinten jártam, aztán miután Budapestre költöztem, ez valahogy elkopott, de idén újra aktív használója lettem (főleg a kerületi tagkönyvtárnak), és borzasztóan hiányzott az élmény, maga a böngészés és a könyvtárban olvasás is. És nagyon kedves a könyvtáros, akivel jókat is lehet beszélgetni a könyvekről, ez is sokat nyom a latban.

• 

• 

Érdekes tendencia egyébként, hogy idén inkább a szépirodalmi kötetek okoztak csalódást (amikben pedig a legjobban bíztam, hogy tetszeni fognak), ez persze nem vette el a kedvemet, de remélem jövőre jobban fogok válogatni közülük.

Idén elhagytam az Instagramot, rájöttem, hogy a közösségi média semmilyen szinten nem nekem való. A blog tökéletesen elég, és így legalább több időm jut rá. Habár vannak nagyon jó könyves oldalak és klassz embereket is megismertem, akikkel nagyon jókat beszélgettem (ezúton is köszönöm a sok-sok kedves visszajelzést, ezek rengeteget jelentettek nekem, még a mai napig eszembe jutnak), alapvetően nem tudok azonosulni valamivel, ami a látszatra épül. Az őszinteséget, az egyediséget és az eredetiséget sajnos nagyítóval kell keresni, és egyébként rengeteg időt és energiát felemésztett számomra az oldal üzemeltetése, úgy döntöttem, hogy egyszerűen nem éri meg folytatni. Üzenni itt is, e-mailben és a Molyon is tudtok, ha szeretnétek, én ugyanúgy nyitott vagyok a beszélgetésekre, szóval ez ilyen szempontból semmin nem változtat.

Vannak olyan dolgok, szokások, amiket szeretnék átvinni a jövő évre, az egyik ilyen a könyvtárba járás, ami nélkül egyébként már nem is tudnék meglenni, és ehhez kapcsolódik a könyves beszerzések és az itthoni olvasatlan kötetetek számának a csökkentése is. A könyvhalmozásról írtam is idén egy bejegyzést, és habár mindig is fogok könyveket vásárolni, igyekszem annyira tudatos maradni ezen a téren, amennyire csak tudok. Nem csak anyagi okokból vagy helyhiány miatt, hanem pazarlás és környezetvédelmi szempontokból is. Idén egyébként 37 könyvvel gyarapodott a magánkönyvtáram, ami kicsit több, mint tavaly (amikor is 34 új könyv került hozzám), ez még mindig egy nagyon jó szám, igyekszem 50 alatt tartani a beszerzéseket, és minél hamarabb el is olvasni, amiket megvásárolok. A könyvtár egyébként tényleg sokat segít ebben is.

Szeretném, ha a spontán és a tervezett könyvek olvasása egyensúlyba kerülne, ez idén egészen jól működött. Világéletemben készítettem listákat és terveket, ez mindig is így lesz, de ezeket mindig is rugalmasan kezeltem, és nem omlottam össze, ha nem sikerült teljesíteni őket. Ezek közül sem sikerült mindent kipipálnom, de nem bánt, sőt, kell a lelkemnek az impulzusolvasás is, és hangulatolvasóként nem is tudnék konkrét terveket tartani. Vannak azonban könyvek, amiket nagyon szeretnék elolvasni, de éppen nincs hozzá kedvem, viszont tényleg érdekelnek. Na, az ilyenekhez jönnek nagyon jól a listák. 2024-re 85 könyvet terveztem be, ez természetesen nem fog sikerülni, és menetközben biztos, hogy lesz olyan, amitől el fog menni a kedvem, de akkor is imádok tervezgetni, ez egy külön hobbi. Ahogyan a könyvvásárlás, a könyvek böngészése és a könyvekről való beszélgetés is az. :D

Az olvasmányok után megosztanék egy kis statisztikát is a blogról. Érdekes, hogy értékelések közül a megírása óta toronymagasan vezet a Zabhegyező, erre kattintottak a legtöbben, de ez nem idei bejegyzés, jöjjön hát a 2023-ban született legnépszerűbb könyves értékelő posztok:
1. Sylvia Plath: Az üvegbura
2. Dr. Máté Gábor – Dr. Gordon Neufeld: A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez!
3. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
4. Margaret Atwood: Legvégül a szív
5. Anthony Burgess: Gépnarancs

A blog egyébként idén lett ötéves, amit egy születésnapi nyereményjátékkal ünnepeltem meg. Nem ígérem, hogy ilyen minden évben lesz, de a következő ötéves, azaz a tizedik születésnapon biztosan. Ez az öt év egyébként nem is sok, ha belegondolok, hogy különben tizenhárom éve blogolok. Nehezen tudom már a könyves blogolás nélkül elképzelni az életemet, még akkor is, ha magára az olvasásra sokkal több időm jutna, ha nem szöszölnék azzal, hogy írok az olvasmányaimról, mert ez tényleg nagyon sok időt elvesz, de én akkor is imádom. Nagyon bánom már, hogy töröltem az előző két blogomat, habár sok régebbi bejegyzést át tudtam menteni erre az oldalra, azért mégiscsak jó lenne látni azt a sok-sok évnyi előzményt egy helyen… De ez az én hülyeségem volt, sebaj, erről a platformról már biztosan nem költözöm el! (Egyébként sokkal jobban szeretem a WordPress felületét, mint annó a Bloggerét.)

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban szeretném bemutatni Gyömbért (vagy ahogyan én hívom, Gyömbikét), aki júliusban került hozzánk, és hű olvasótársam lett. :) Kényeskedő, öntörvényű, hisztis (alapvetően is ilyen a természete, de nekem is bőven van benne részem azért, mert nagyon elkényeztetem), nagyon okos és nem kevésbé manipulatív (ez szerencsére rám nem hat, de aki nem ismeri a módszereit, azt egy pillanat alatt behúzza a csőbe, amilyen ártatlan ábrázata van, nehéz elképzelni, hogy milyen kis ravasz), de imádom úgy, ahogy van, a tappancsától a szépségfoltos pofikájáig.

• 

• 

• 

• 

• 

Nagyon köszönöm, hogy idén is itt voltatok velem, köszönök minden levelet, hozzászólást, és azt is, ha csak “csendben” olvastok, remélem, jövőre is találkozunk.

Mindenkinek sikerekben, egészségben és jó olvasmányélményekben gazdag, boldog(abb) új évet, sok erőt és kitartást kívánok!

És akkor álljon itt az idei olvasmányaim listája:
1. Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?
2. Beth O’Leary: Az ágybérlő
3. Agatha Christie: Gyilkosság a diákszállóban
4. Margaret Atwood: Legvégül a szív
5. Agatha Christie: A Nagy Négyes
6. Darren Shan: Démonmester (Démonvilág 1.)
7. Darren Shan: Démontolvaj (Démonvilág 2.)
8. Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
9. Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik (Lezárt Sír 1.)
10. Joanne Harris: Csokoládés barack (Csokoládé 3.)
11. J. K. Rowling – Steve Kloves: Dumbledore titkai (Legendás állatok 3.)
12. Marilynne Robinson: Háztartás
13. Sylvia Plath: Az üvegbura
14. Walter Tevis: A vezércsel
15. Anthony Burgess: Gépnarancs
16. Stephenie Meyer: New Moon – Újhold (Alkonyat 2.)
17. Guillermo del Toro – Daniel Kraus: A víz érintése
18. Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 1.
19. Edith Wharton: A vigasság háza
20. Robert Galbraith: Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)
21. Robert Galbraith: A selyemhernyó (Cormoran Strike 2.)
22. Joanne Harris: Az epertolvaj (Csokoládé 4.)
23. Olga Ravn: Alkalmazottak
24. Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton (Amgash 1.)
25. Elizbeth Strout: Bármi megtörténhet (Amgash 2.)
26. Nemes Nagy Ágnes: Szilánkos fényjelek
27. Kazuo Ishiguro: Noktürnök
28. Octavia E. Butler: A magvető példázata (Földmag-duológia 1.)
29. Elizabeth Strout: Maradj velem
30. Máté Gábor – Gordon Neufeld: A család ereje
31. Clare Pooley: Őszinte szavak
32. Margaret Atwood: Pénelopeia
33. Elizabeth Strout: Amy és Isabelle
34. David Attenborough: Egy élet a bolygónkon
35. Joyce Maynard: Függőség
36. Joanne Harris: Partvidékiek
37. Alexa Kaye: Ökotakarékosság otthon
38. V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
39. Robert Galbraith: Gonosz pálya (Cormoran Strike 3.)
40. Peter Wohlleben: Az állatok érzelmi élete
41. Elizabeth Strout: A Burgess fiúk
42. Natalie Barelli: Az álláshirdetés
43. J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter 5.)
44. Stephen King: Hasznos Holmik
45. Aldous Huxley: Szép új világ
46. Sarah Pearse: A szanatórium (Elin Warner 1.)
47. Benkovics Júlia: Magunkról
48. Robert Galbraith: Halálos fehér (Cormoran Strike 4.)
49. C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai
50. Lev Tolsztoj: Háború és béke
51. Robert Galbraith: Zavaros vér (Cormoran Strike 5.)
52. Robert Galbraith: A Koromfekete szív (Cormoran Strike 6.)
53. Donna Tartt: A titkos történet
54. Paul Tremblay: Szellemek a fejben
55. Sarah Pearse: A pihenőhely (Elin Warner 2.)
56. Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 2.
57. Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 3.
58. Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 4.
59. Patricia Highsmith: Carol
60. Heléne Holmström: Karácsonyi kovász
61. Brian K. Vaughan: Paper Girls – Újságoslányok 5.